Persze, hogy nem vettem elő pénteken a görkorcsolyát. Az időjárásfelelős lebeszélt. Én meg hittem neki. Jó, meleg az nem volt, de attól még nyugodtan gurulhattam volna. Vártam a havas esőt.
És nem jött.
Szombaton is vártam. Egész délelőtt. Megint nem jött.
Délután kitrappoltam a pályára. Azt nem mondom, hogy egyedül futottam, mert akadt egy üldözőm. Félpályányi, azaz bő száz méter előnnyel indultam. Hasonló tempóban követett, de a félpálya két kilométer alatt alig húsz méterre olvadt. Elkapott a versenyláz. Na mondok magamnak, ha már úgy is utolér, akkor legalább ne legyen egyszerű. Elkezdtem beleerősíteni. Ekkor már úgy négy kilométert volt a lábamban, tehát az erősítés valójában csak a fejemben létezett, valójában csak tartottam a tempót.
Emberünknek valószínűleg esze ágában sem volt versenyezni, csak a saját tempóját futotta. De ugye bennem ott munkált, hogy nem adom a bőröm olcsón. Szerintem még vicsorogtam is a dologhoz, mert a kosárpályán görkorcsolyázó aprónépek úgy bámultak rám, mintha a mesében a farkas öntötte volna le a három kismalacot forró vízzel.
Na mindegy, bennem az elszakadni munkált. A víz dőlt rólam. És úgy tűnt, hogy siker koronázza az elhatározást, még három kilométer és újra egy fél pálya volt közöttünk.
Na majd most. Hát nem. A nyolcadik kilométernél emberünk, jobbra el. A tempóján semmit sem változtatva elügetett.
Mondjuk a kör végén, ha marad, ha nem én is elhagytam volna a pályát. Elvégre még két kilométernyi emelkedő várt rám hazáig.
Ééé sitt a vasárnap.
Délután ragyogó időben felveszem a futószerkót. Batman nadrág, ahogy illik, csak én nem hordom kívül az alsógatyám… és akkor, szakadni kezd a hó.
Na most két lehetőség van, vagy várok, amíg eláll, vagy elindulok. Inkább elindultam. Hát ilyen hófúvásban még télen sem volt részem. Éljen a tavasz!
A pályán persze senki, sőt a lábnyomokból ítélve egész nap sem nagyon. A hó vízszintesen esik, de azért hősiesen rovom a köröket. A lábnyomomat lassan elfedi a hó. Basszus!
Legalább a tegnapi ember megjelenne. Az, ha mást nem, legalább lelkierőt adna az ítéletidőhöz. Nyolc kilométernél – ebből hat a pályán – nézem az időt, még ötös tempó alatt vagyok, ami azért jó, mert akkor tizenötödikén valószínűleg meglesz a kitűzött negyven perc körüli idő. Irány haza.
A hó szokás szerint szemből, én meg magamban szidom Holle anyót, hogy hagyná már békén a párnáját. A vén szipirtyó!
Belépek a kapun, és kisüt a nap. Tényleg engem szívat a vénasszony.
táv: 10,78 km
idő: 00:51:41
átlagsebesség: 12,51 km/h
csúcssebesség:: 14,4 km/h
