Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Súlyos kérdések

2011. március 07. 08:22 - regulat

Az egy hónapja elkezdett futkározásnak van egy – mondhatni kézzelfogható – eredménye. Megszabadultam két kilótól. Részben ez adta az ötletet, hogy visszapótoljam.

suly.jpgNa nem kezdtem el mértéktelenül zabálni. Nem, csak magamra aggattam kétszer 1 kiló úgynevezett csuklósúlyt.

Nem, nem a bokámra. A kezemre.

Gondoltam annyira azért nem lesz megterhelő…

Igazából van egy fontosabb ok is, ami miatt már régóta foglalkoztatott ez a súlyos kérdés.

Van egy olyan rossz szokásom, hogy úgy egy kilométer után önkéntelenül is a nyakamba rántom a vállam. Ennek a görcsös tartásnak aztán lassan meglesz az eredménye, azaz elkezd fájni a nyakam, meg a hátam. Amikor jön a fájdalom, akkor persze odafigyelek és leengedem.

Ez egyrészt már késő, mert a fájdalom megvan, csak enyhül. Másrészt mivel a rossz szokás, az szokás, és mint ilyen - ahogy nem figyelek rá - visszajön. Azaz előbb-utóbb ismét visszahúzom a vállam…

Na most ez ellen gondoltam, hogy a csuklósúlyok hatásosak lesznek, és a plusz kilók akadályozzák a rossz tartás felvételét.

Tény, hogy az ötlet részben bevált.

Vagyis a rossz tartást valamivel később vettem fel, így később jött a fájdalom. De meg nem szüntette.

Ráadásul az utolsó két kilométeren, már határozottan tehernek kezdtem érezni a súlyzókat.

Ugye egy hónapja nyolcvan négy kilót cipeltem. Most is. Igaz ebben már benne volt a súlyzó adta plusz. Ez meglátszott a tempómon is. Mivel a pulzusra koncentráltam, hogy maradjon lehetőleg 160 bpm körül, így a tempóm érezhetően lassult olyan 6 perc/km-re.

Ráadásul a plusz teher érezhető izomlázat okozott.

Összességében, bár kaptam olyan tanácsot, hogy ezt a súlyzós futást mellőzzem, a dolog egyelőre nem tűnik rossznak, persze szigorú megkötésekkel.

Egy. Nem szeretném tönkrevágni az ízületeimet, így a heti három futásból egyszer, a lassú napon fogom a súlyokat felcsatolni.

Kettő. Ugyancsak az ízületeimre való tekintettel – bár a neve csuklósúly – eszem ágában sincs csuklón, vagy bokán viselni, hanem alkarra teszem. Így – ha jól tudom – kevésbé terheli a könyökömet, de a vállamat az eredeti terv szerint húzza. Ez persze nem zárja ki, hogy éppen hülyeséget csinálok, mindenesetre, ha az ízületeim kezdem érezni a jótékonynak nem mondható hatást, abbahagyom.

Három. Ha sikerül a görcsös tartástól megszabadulni, akkor is abbahagyom.

Tanulság? Az van. Egyelőre annyi, hogy kétszer egy kiló nehezebb, mint két kiló.

2011. március 5.

Táv: 10,28 km

Idő: 56’34”

Tempó: 5’30”

 

ps (2014): gyorsan abbahagytam, csak egy nehezen múló izomgörcsöt sikerült összeszednem...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr925628000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása