Egy hete szerénytelenül megjegyeztem, hogy az idén már sikerült egyhuzamban nagyobb távolságot lefutnom, mint tavaly. Ezt leginkább annak tudom be, hogy változtattam az edzésterven, és mostanság leginkább a pulzusomra figyelek, valamint hetente egyszer beillesztek egy lassabb tempójú trappolást.
Na ja, készülök az első Vivicittámra.
Mondjuk ez ebben a formában nem igaz. Nem igaz, mert valamikor a Vivicitták hajnalán egyszer már lefutottam, csak éppen már gőzöm sincs, hogy mikor.
Aztán tavaly is Vivicittáztam, igaz akkor a két rövidebb távot futottam le, az akkori időimhez képest remek 4’38”-as tempóval. Mondom magamhoz képest.
Egy évvel ezelőtt a 12 kilométert nem mertem volna bevállalni. Nagyon soknak tűnt. Ez annyit változott, hogy a "nagyon"-t el is hagyhatom, de azért még mindig soknak tűnik. Még akkor is, ha – köszönhetően a megszokott építőipari csúszásoknak – az idén is a Városligetből indul, és spórolunk 800 métert.
A papírforma szerint ezt a rövidített távot úgy kerek egy óra alatt le tudom futni. Ez azért biztosan lassabb lesz, mit az előző évben.
Hogy azért ne legyen sokkal rosszabb, lelkesen gyűjtöm a kilométereket, meg figyelem a pulzusom, hogy ne szálljak el.
A múlt heti „lassú” futást úgy ütemeztem, hogy felosztottam három szakaszra
Az első öt kilométeren a pulzust 145 – 150 bpm közötti tartományban tartottam.
A második öt kilométeren 150 – 155 bpm közötti tartományban, míg
Az utolsó öt kilométeren 155 – 160 bpm volt a cél.
Persze ebbe remekül keresztbe ver az utolsó kilométer emelkedője. Ott szerintem sétálva is 155 bpm fölé menne a pulzusom.
Utána két nappal – pár száz méter eltéréssel – megismételtem, csak éppen nem mértem a pulzust, csak megérzésből, mondhatni ösztönből próbáltam 160 bpm alatt tartani.
A mai eredmény magáért beszél:
Táv: 16,51 km
Idő: 1:30:41
Tempó: 5’29”
Átlag pulzus: 153 bpm
Maximum pulzus: 164 bpm
Igazából szinte ugyanaz az eredmény. Ez azért biztató.
