Leginkább a címadással voltam bajban. Mert ezzel a bejegyzéssel most leginkább szeretném megköszönni néhány ember törődő biztatását, így maradt címnek a szakaszonkénti idő.
Tudom én, hogy a reális hangvételűnek szánt bejegyzéseim gyakran inkább kishitűnek tűnnek. Talán azok is. De tényleg nem annak szánom őket.
Készülök szorgalmasan a NIKE félmaratonra, de időnként lefuthatatlannak tűnik az a huszonegy kilométer. Kimondani is sok. Máskor meg biztos vagyok benne, hogy két órán belül simán meglesz.
Az utóbbi napokban megint az a negatív hang került előtérbe, amiről én azt hittem, hogy egyszerűen csak két lábbal állok a talajon… és akkor jött @Amatőr, meg @monique és @Bozót. Nem osztották az észt, csak kedvesen biztattak.
Na ennek az eredménye lett a mai nekiiramodás.
Megpróbáltam a mai napra kitűzött tizenöt kilométert olyan tempóban lenyomni, amit még bírok. Ebben azért az is segített, hogy még mindig nincs meleg. Igaz az eső szemerkélt, de az meg ugye bőven belefér.
Legalább meglátom, hogy hol tartok.
Az első ötös meglepően könnyen ment. Olyan 24 perc kellett hozzá.
A második ötös elején a pulzusmérőn láttam, hogy lassulok. Erősítettem. Nyolc kilométernél azt láttam, hogy jobban állok az idővel, mint tavasszal az Imre-Lőrinc végén. 26 perc alatt lett meg.
Az utolsó öt kilométeren próbáltam a tempót tartani, azaz nem nagyon lassulni. Nehezen, de ment. Mármint a nem nagyon. 27 perc kellett hozzá. Taslán még jobb is lett volna, ha nincs az az uszkve hatvan méteres szintemelkedés az utolsó bő egy kilométeren.
Mit mondjak most meg vagyok elégedve magammal.
Táv: 15,11 km
Idő: 01:16:51
Tempó: 5’09”
Átlag pulzus: 157 bpm
Maximum pulzus: 179 bpm
Hétfőn jön egy lassabb tempó, pénteken meg megint távot emelek – ha minden jól megy – olyan két kilométerrel.