És akkor is van minden rosszban valami jó. Itt van rögtön a kényszerpihenő kérdése, amiben az a rossz, hogy kényszer, és az a jó hogy pihenő.

A pihenőt meg különben is terveztem, most, hogy megint a harminc fokot ostromolja a hőmérő. Szóval ez az egész szombaton kezdődött. Na nem akkor, amikor lefutottam az az napra rendelt távot. Az teljesen jól sikerült. Utána a délutáni kerti munka… az már okozott némi derékfájást.

Aztán jött a vasárnap, és akkor már sejtettem, hogy ebből baj lesz.

Lett. És nem esett jól. Ebből lett az előző, Murphynek igaza van című bejegyzés. Meg abból, hogy jól esett kicsit sajnálni magamat.

Ettől függetlenül hétfőn megpróbáltam futni. Lett belőle egy egész jó öt kilométer, meg még kettő kínszenvedés. A fájdalom a derekamból elkezdett kisugározni a csípőm irányába. Mit lehet ilyenkor tenni? Leálltam, és hazasántikáltam.

Majd követtem a Vikinek adott tanácsot és felhívtam a házi csodatévőt, Csillát a gyógymasszőrt. Ő már tavasszal is legyűrte a derékfájásom. Viszont legalább két nap pihentetést javasolt.

Így ma maradtam a fenekemen. Pihenek.

Majd pénteken futok.

Valószínűleg.

Vagy vasárnap…

Erőltetni nem fogom, mert abból csak baj lehet. Ezzel meg nem veszélyeztetném az indulást a NIKE-félmaratonon.

Ha már neveztem...

Viszont ha már a valószínűségnél tartok, holnap, valószínűleg elmegyek úszni. Ami szintén rám férne már, és az mégiscsak kíméli a gerincet. Ráadásul szeretek is úszni.

Viszont általában sajnálom a pénzt a belépőre… Most nem fogom.

Na ugye, hogy minden rosszban van valami jó!