Beszéljünk arról, hogy milyen érzés gyakorlatilag utolsónak lenni… már csak azért is kéne erről beszélni, mert sokan eleve ezért nem mennek (nem hogy versenyre, hanem egyáltalán) futni, mert utolsónak, utolsó előttinek lenni szar. Bővebben? És aztán röviden Soroksárról? Ok.

Mostanság úgy érzem, lassulok. Nem úgy általában, csak terepen… Nem fáradtság, nem fájdalom. Levegő is kapok rendesen, de van valami elmondva igazán vicces. Azt is lehetne mondani, hogy félek. Na jó, ez, ebben a formában nem igaz. Vagyis nem úgy igaz… Szóval az van, hogy elbátortalanodtam.

„Most így a szakadó esőt nézve az ablakból azon tűnődöm, hogy jövőre milyen terepet tojik nekünk a nyuszi Rákoscsabára…” Ismerős a mondat? Nem?