Sokat gondolkodtam, hogy mi lenne a 2014-es év méltó lezárása. Vagy inkább stílusos… nem is tudom, hogy melyik a leginkább ide illő szó. A morfondírozás végére két program maradt, mind a kettő december 30-ára esett. Az egyik a Fóti-Somlyó 30 kilométeres távja a másik az előSzilveszterire módosult nevű Malacvágta.
Malacvágta volt tavaly. Határozottan jó program, de… tulajdonképpen egész évben szemeztem a gödöllői dombság túráival. Így lett az év utolsó sportprogramja a Fóti-Somlyó 30 (MTSZ pont: 67, rendező: Útvonalkövetők Klubja, Teljesítménytúrázók Társasága, Hevér Gábor).
Talán már írtam, de ha nem akkor is tudjuk mindannyian, hogy bármennyire is megpróbál az ember objektív lenni, az nem megy. Itt a nevezés utáni első félóra sajnos nagyon rányomta a bélyegét a hangulatomra, így talán kritikusabban éltem meg a túra további részét. Pedig jól indult. Először is nem futni jöttünk. Néhány ismerős meg is lepődött a rajtban az öltözékemet látva… semmi tapadós nadrág, semmi futócipő. Kabát… meg bakancs.
És azt nem is sejtették, hogy a harapós mínuszokban leadott nevezés után, bizony lecsúszott egy Jagdschloss névre hallgató csavaróskifli… majd…
Jött egy bosszantó telefon… Ráadásként kiderült, hogy a lábam elszokott a bakancsomtól, és különben is túl nagy a körmöm. Innentől elmondható, hogy a túrázás, bizony véres sport. …és még el sem hagytuk Gödöllőt.
Az első ellenőrzőpontig bár szorongattam az itinert nem kellett olvasni… elég volt a hátizsákokat követni. Tulajdonképpen, ha nincs ekkora tömeg, akkor is simán követhető volt az útvonal, egyetlen pont, ahol elbizonytalanodtunk, hogy merre tovább, az már Mogyoródon volt… max párszáz méter pluszt jelentett volna a kanyar benézése…
Szóval letudtuk az első ellenőrző pontot, én éreztem, hogy a bakancsomban összegyűlt némi vér már alvad… és akkor jött az "ott meredeken balra fel"… Bevallom, hogy eleve nem az a túrázó vagyok, akinek kéjes örömet okoz az árkon-bokron… én ilyen kényelmes vagyok. Ízlések és pofonok. De ez a még csapának is csak jóindulattal mondható átvágás a susnyáson a piros háromszögig kimondottan nem esett jól. Mondjuk az a sporttárs rosszabbul járt, akinek egy visszacsapó ág lelopta a nyakából, vagy honnan a szemüvegét.
Túléltük. Ha nem így indul a reggelem talán még szórakoztatónak is találtam volna. Margita - Bódis-hegy – Veresegyház…
Valahogy olyan gépies gyaloglás volt a Medveotthonig.
Szerintem ezek susi macik, mert qrvára nem aludtak… Mindegy. Ittunk egy forralt bort az egészségükre. Oszt mentünk tovább… És a Fóti-Somlyó felé rájöttem, hogy mi a bajom még. Illetve nem is én jöttem rá Beus fogalmazta meg. A téli túra hangulatának teljes hiánya. Karikázgattuk a válaszokat… mentünk a ragyogó napsütésben. És kerestük azt a valamit, amiért túrázni járunk…
Mogyoródon mondjuk meglett, vagyis megmutatta magát.
Ott jöttünk rá, hogy tulajdonképpen szeretjük a pontőröket. Talán mert szerencsénk van (vagy volt eddig) és jobbára olyan pontőrökkel találkoztunk, akik szeretik a túrázókat, akik kedvesek, mosolygósak, akik a fáradtakat biztatják, az ismerősöket ugratják… Van egy kisugárzásuk, ami bearanyozza az út porát, jegét, havát, sarát… szóval melengetik a túrázó szívét. Ezt kaptuk meg Mogyoródon. Meg egy teát…. meg egy finom pogácsát. Köszönjük.
Maradt hat kilométer, még fel a Gyertyánosra. Ez mondjuk nem akkora szívás, mint negyven, vagy hetven kilométer után felcaplatni a Törökugratóra. Az konkrétan A szívatás…
Onnan szinte sétagalopp beérni Szilasligetre.
Na addigra megint fáztunk… megint. Jó volt ez, de tényleg, csak...
…inkább értékeljek: Az itiner, mint olyan, vitathatatlanul 5 pont. Az útvonal: tökéletesen követhető volt szalagozással megerősítve: 5 pont. A frissítés: nekem pont a megfelelő időben jött a meleg tea… így: 5 pont. Ottfelejtési faktor… 5 pont, a szervezők nem nagyon adtak esélyt az ottfelejtődésre. Összesen: 20 pont a húszból, és mégis hiányérzetem van…
Bár ez alapján csak bennem lehetett a hiba.
ps: 2014.: 31 túra – 747,5 kilométer, ami másodpercek híján 113 óra
ps2: ja, és a susi macik:
