Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog. Már összevágni egy olyan anyagot, ami szerint a hétvégi Color Run nem egy borzalmasan pocsékra sikeredett rendezvény volt, hanem öröm és boldogság.
...ahol elvileg a futás endorfinja és az indiai Holi tarkasága egyesül.
Szóval szombaton összegyűltünk pár ezren a Kincsem Parkaban egy bazi nagy hepiségre, de lássuk be a szervezőknek még a Főtaxi szomszédban zajló családi napját sem sikerült überelni. Pedig egy családi nap általában nem egy fergeteg party.
Az a baj, hogy tudom, hogy a véleményemmel, ami a rendezvény egészére vonatkozik, megbántok néhány olyan embert, aki tisztességesen dolgozott az örömünkért, de nekik is be kell látni, hogy egy fecske nem csinál nyarat, avagy minek szépítsem, szarból nem lehet várat építeni.
Hol is kezdjem.
Talán azzal, hogy tisztázzuk azt, hogy a Color Run nem futóverseny. Örömfutás. Közösségi élmény. Buli. Olyan hely, ahol, amikor lefutja, kocogja, táncolja az ember azt a bizonyos öt kilométert, akkor utána nem húz a francba, hanem marad… mert jó.
Arra meg kéretik nem hivatkozni, hogy a problémák oka a meleg volt, mert mégis mi a bánatos lótüdő legyen június közepén, ha nem meleg. Sőt hőség! Ez a természet rendje.
Szóval a nevezés, átutalás, rajtcsomagfelvétel… mind, mind megvolt a nagy nap előtt, ahol a program kilenckor, a rajtoltatás öt órával később, délután kettőkor kezdődött. Igen, ebből a mondatból következik, hogy tudtam a szakaszos rajtról, de azt álmomban nem gondoltam, hogy a rajtoltatás majd két órát vesz igénybe. A BSI szakaszos indítással több mint tízezer embert indít útjára félóra alatt.
Mondjuk tizenkettő még véletlenül sem akartunk kimenni… elnézést a fellépőktől, de a program nem volt túl vonzó. Mondhatnánk, hogy ízlések és pofonok, de a hátralévő időben a színpad előtt álldogáló öt tíz embert elnézve, nem csak én nem voltam a műsorra vevő.
Ergo, ez a műsor alkalmatlan volt arra, hogy felpörgesse a hangulatot, a kánikulában.
Mit lehetett mást csinálni? Például sorban állni a cca 15 toitoi előtt. Öt maximum hétezer emberre ez gondos tervezésre utal, mint ahogy az is, hogy ennyi emberre jutott egy sátornyi csomagmegőrző, egy órával a rajt előtt kilométeres sorral. Szegény biztonságiak bajban is voltak…
Na jók ők különben is, az unatkozó colorrunnerek bizony birtokba vették a kincsem park egyéb részeit, néhányan még a taxis családi napon is tiszteletüket tették… A biztonságiak meg csak nézték tehetetlenül a szétszóródó embereket.
Persze a többség behúzódott egy lelátó árnyékába, mert a nem volt mit nézni, mit csinálni… Az egész rendezvény alatt csak a Dreher hostessei voltak a helyzet magaslatán. A sör mindig hideg volt, a kiszolgálás meg gyors. Ők voltak a profik. Legalább ők…
Szóval kihúztunk a viszonylagos árnyékban másfél órát. Akkorra akkora az unatkozó tömeg a fotósok és más eseményrögzítők örömére unalmukban elkezdték szórni a színes porokat… azaz beindult a Holi. Bár a rajtcsomagban lévő por szórásának az ideje elvileg a célban lett volna.
Kezdődött a bemelegítés. Eljött a két óra és álltunk a napon. …és álltunk a napon. Fél háromkor már a szpíker sem kiabáltatta a tömeget, hogy „Color!” „Run!”… akkor már ott tartott, mint a rendezvény arca, hogy:
Akinek nem tetszik valami jöjjön fel a színpadra, lebokszolni…
meg, hogy
Akár haza is lehet menni…
Ezt többen megfogadták.
Nekem 35 perc múlva sikerült elrajtolni. Úgy gondolom, hogy azok, akik az első húsz percben el tudtak indulni élvezték a futást. Már ha nem ficamodott ki a bokájuk az első kilométeren. Előttem ketten estek el…
Utána jött egy forduló, majd átsétáltunk a gyöpön egy gumiszőnyegen, mert a gyöpre vigyázni kell.
Aztán nyeltük a port. Nem, nem a színest. Az ötszáz méterrel később jött, most csak Hortobágy feeling volt. Por, lószarszar és fűszag… árnyékmentesen. Ige, a Délibáb ugyanilyen lesz, csak nem szórnak színes porokat…
Mondjuk azzal itt sem lettünk elkényeztetve. Én színenként vártam egy-egy ilyen pontot, az öt. Meg egyet a rajtban mindenféle színnel… az így hat. Plusz még egy a buli a végén, de annak a munícióját már ellőttük a rajt előtt.
Mire az első ponthoz értem, szegény hangulatjavító diákmunkások már kezdtek fáradni, így nem sok színes port kaptam. Volt összesen két ilyen pont… nem hat, kettő! Amin kétszer vezetett át az útvonal (így akár négynek is számolhatnám, jóindulattal, de az elfogyott), különben csak az út pora jutott…
Én, aki úgy jöttem, hogy lassan, meg buli... én végül már ötpercesekkel próbáltam menekülni.
A célban kaptam még egy alkoholmentes sört, aminek örültem, ez látszik is a képen… és elmenekültünk.
Egy órával a rajt után, még több száz ember várt arra, hogy elrajtolhasson, miközben tömegesen menekült mindenki, aki befutott, a Kincsem Parkból. Nem tudom, hogy kik és hányan maradtak bulizni. Szerintem senki, vagy nem sokan, főleg, hogy már akkor alig volt víz, meg sör.
A Color Run hároméves magyarországi pályafutása csalódások sorozatának a története…
Hittem is, meg nem is. Megtapasztaltam. Bevallom azt hittem, hogy így a negyedik évre megtanulnak egy ilyen méretű rendezvényt minőségi módon megszervezni, megrendezni, lebonyolítani... Hát nem sikerült.
Jöhet(ne) a bocsánatkérés, hiszen ezért a rendezvényért fizettünk. De ez, így még ingyen se...
Be kell látnom, hogy a top három futósborzalomban jelenleg az első helyen áll.
ps. de a történet itt olvasható egy másik nézőpontból.
