Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Még mindig az egyik kedvenc

2016. augusztus 04. 06:00 - regulat

kánikulamód

Először még könnyű írni egy túráról, mert ugye sok az új benyomás. Másodszor azért mert elröhögcsél az ember, hogy mi mindent bénázott első alkalommal, és ellehet mesélni, hogy mennyivel könnyebb. De harmadszor?

budait30okl.jpgAz idén elméletileg egyre több az olyan túra, ahol harmadszor megyek az ismert távon. Elméletileg, mert sajnos egyre másra maradnak el az olyan események, amire számítottam. Ez egy ilyen év. Úgy látszik. Az általam eddig melegen ajánlott Budai tájakon 30 TT (MTSZ: 66,5 pont; rendező: Rákoskerti Lemaradás Turisztikai Sport- és Szabadidő Egyesület) szerencsére megtartásra került.

Szeretem ezt a túrát, mert az útvonal

- egyszerű: sárga – piros – zöld –sárga (oszt ennyi)

- jól futható a maga harminc kilométerével és majd ezer méter szintemelkedésével.

Az ellenőrző pontok aránylag jól nyitnak, a frissítés több, mint elég.

Na de ebből nem lesz túrabeszámoló, mert az - lássuk be - kevés, hogy azt írom megbízhatóan jó volt, mint eddig mindig. Az időjárás meg az elmúlt két évhez képest most sem szolgált extrém körülménnyel. Dög meleg volt mint, azt eddig megszoktuk.

De akkor miről írjak? Mondjuk olvastam néhány beszámolót a túráról, beszélgettem útközben…

[Itt jegyzem meg, csak így zárójelben, de nem kis dicsekvéssel, hogy tényleg olvassák néhányan ezt a blogot, mert megismernek, és szerencsére nem akarnak megverni.]

Tehát beszéljünk a hogyanról (próbálok olyan „jó tudni” posztot összehozni), mert bár ezt az útvonalat az eseménytől függetlenül is teljesítettem néhányszor. Hűvösebb időben például négy órán belül is, de azért a melegre való tekintettel ismét a négy és fél órás teljesítés volt a cél.

Azt már megtanultam, hogy a Nagy-Hárs-hegyre nekem felesleges futni, mert csak kidöglöm az első két kilométeren. Így beszélgetve botoztam felfelé az első ellenőrző pontig. Meleg ide vagy oda, üres kulaccsal indultam, mondván Nagykovácsiig úgysem iszom, ott meg van kút.

A hegyről lefelé már kocogtam egészen a Fekete-fej előtti emelkedőig.  Ott megint inkább botoztam felfelé.

Jut eszembe a Szépjuhászné utat felújítják. Ez ugye azért érdekes, mert a járda nélküli út mellet megy a piros sáv, ráadásul kanyarban. Ez azért néha életveszélyes, ahogy némelyik autós… Nos, van egy rossz hírem, ahogy elnézem a jövőben sem lesz jobb ott menni. Végül is, csak ötszáz méter… No mindegy.

hhhlatkep.jpg

A Fekete-fejtől kényelmes kocogás Nagykovácsiig. Nekem. Viszont, azt tapasztaltam, hogy akik most jártak arra először, azok a Vörös-pocsolyás-hát végén lekeveredtek az útról. Kb a túra 10,3 kilomérénél csatlakozik be és ér véget a piros háromszög jelzés balról. Itt nekünk jobbra kell letérni a piros sáv jelzésen, míg az addig követett út emelkedik tovább… Sajnos a behívó jelzést némileg takarják néha a levelek. - írom ezt azoknak, akik jövőre jönnek először és olvassák ezt a bejegyzést.

Innen tényleg sima az út Nagykovácsiig. a településen belül van bolt és több kút is, ha valaki készleteket akar feltölteni, sőt a Zsíroshegy előtt ott a Fenyveskert, ahol nyáron hideg a sör, télen meg forralt a bor. A Zsíros-hegyre vezető utat, inkább gyalogoltam, útközben megtöltöttem a kulacsot, mert a táv második felére kell a folyadék. Dinnyéztem egyet (ez még mindig isteni ötlet) az ellenörző ponton, és onnan kocogtam a Szarkavárig. Ezzel mintegy kihagyva a Solymári készlettöltési lehetőséget is. A Szarkavár, vagy Solymári vár, ami a teljesítménytúra résztvevőinek e napon ingyenesen látogatható volt, ellenőrzőpontként, mint Mátyás-domb szerepel az itinerben.

ketharmad.jpg

Virágos nyeregig sima az út, bár én nemegyszer elrontottam már a bal kanyart, amikor az út az Alsó-patak-hegy után beér az erdőbe, és becsatlakozik, egyben véget ér a zöld kereszt jelzés (ez a túra, kb 20,3 kilométerénél van). Szóval ott is sikerült már tovább mennem a jelzetlen úton.

A Virágos nyeregnél, már megtanultam, hogy melyik ösvény a sárga… és az Újlaki-hegyre vezető kanyart is ritkán rontom el. Csak amikor belefeledkezem a gondolataimba és a panoráma kör útvonalát kezdem el követni.

Az asicsok és a speedcross közötti talpminta, azaz kapaszkodási különbség az Újlaki-hegyről lefelé mutatkozott meg igazán. Rég jöttem le ilyen stabilan.

repter.jpg

Azzal, hogy három óra és negyvenkét perc kellett az Újlaki-hegyre feléréshez, ismét csak bebizonyosodott, hogy az én kényelmes kocogó tempómmal nagyon a végén kell indulni. Bár a pontnyitások elméletileg nem lassabbak a 6 km/h sebességnél nekem a túra hossza csak 2014-ben volt harminc kilométer felett, de abban volt egy adag bénázás Zsíros-hegy előtt (is), amikor azt hittem eltévedtem…

4:05:11 másodperc alatt értem vissza a célhoz. Ebben a melegben nem rossz idő. Megérdemeltem a lángost ebédre.

Jövőre megint jövök, és megpróbálom az időt beszorítani négy óra alá. Szerintem menni fog.

Itiner: Változatlanul 5 pont. Útvonal: szintén. Ez is 5 pont. Frissítés: 5 pont. …és külön köszönet a dinnyéért! Az ottfelejtési faktor: 5 pont.

Pontozható plusz: Csomagmegőrzés volt. A futóbarát részt enyhe fejcsóválással adom meg, mert ugye ott a határt anno a 6 km/h-b pontnyitási sebességben szabtam meg, ez meg ugye elméletileg annyira nyílik, de szerintem újra kéne mérni az utat. Tracket nem találtam. Összesen: 20+2 pont.

budait30ut.jpg

ami a földet tapodta: Salomon Speedcross 4;

ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;

a csomag: Diosaz raid 10 (tartály nélkül);

ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr938932216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.