A szeptemberi hőség kicsit átterveztette velem ezt a hétvégét. Nem mintha olyan veszélyes lett volna, de óvatos duhaj volnék. Mivel vasárnapra ott volt a kánikulás félmaratoni aszfaltkoptatás, mint fix pont, így kénytelen voltam a szombati túrát hozzá igazítani. Pedig a tavalyi beszámolót azzal zártam, hogy az idén az ötvenes táv jön.
Jött is volna, ha nincs dögséges meleg, így viszont nem akartam kifárasztani magam, inkább csak egy átmozgatós élményfutásra vágytam. Maradt az idén is az eleje, azaz a Meteor 21/A TT (MTSZ: 45,5 pont; rendező: Meteor TTE, Vámos Péter, Rakk Gyula, Lugosi Zoltán).
Nem vettem zsákbamacskát, a biztos élményért jöttem, bár volt egy olyan sejtésem, hogy a tavalyi időnél lassabban érek a célba. Főleg, hogy viszonylag későn indultam, ami csak a hirtelen és orvul lecsapó kánikula esetén kellemetlen, de akkor nagyon.
Az idén, akárcsak tavaly, úgy vágtam neki, hogy az elejét, azaz a Nagy-Hárs-hegyet és a János-hegyet még véletlenül sem futva közelítem meg.
Közepes tempóban terveztem felbotozni. Tavaly ehhez az öt kilométerhez, kellemes hűs időben kellett ötven perc, úgyhogy kellemes meglepetésként konstatáltam, hogy annyi az idén is elég volt.
Útközben, még a Hárs-hegyre felfelé összefutottam Rakk Gyulával, így neki köszönhetően, kivételesen magamról készült kép is kerül a posztba.
A János-hegyre felérve kordonok, zászlók fogadtak. Meg is ijedtem, hogy itt akkor most mi van? Kiderült, hogy az Erzsébet kilátó előtti placc a Hegyvidék Veterán Tőr Bajnokság helyszíne lesz. Mondjuk érdekes lehetett a kilátóteraszról nézni. Én nem vártam meg, hogy a koros pengeművészek megérkezzenek és sorompóba álljanak, hanem mentem tovább a Csacsi-rétre. De előtte még a játszótérnél ittam.
Ezt azért hangsúlyozom így ki, mert húsz kilométer alatt nem nagyon szoktam menet közben frissíteni, de most éreztem, hogy kell az a pohár víz a mászás után. …vagy a kocogás előtt.
Be kell vallanom, hogy a nyári időszakban annyira kimaradt ez a (János-hegy körüli piros, meg sárga) rész, hogy valamikor a hetedik kilométer magasságában azt kezdtem el nézni, hogy vajon jó helyen járok-e, vagy esetleg elkavartam valamerre. Pedig láttam, hogy a piroson vagyok… Pillanatnyi elmezavar. Több bizonytalanság nem is akadt a túra folyamán.
Az útvonal a Piktortégla-üregekig a piros és a sárga sáv kedélyes váltogatása, mindenféle éles váltás nélkül.
Utána a piros kereszten irány a Farkas-hegy. Itt azért már ütött a meleg.
Köszönhetően a tavalyi emlékeknek, nem nagyon figyeltem (pontosabban nem nagyon aggódtam, hogy látom-e vagy nem) a szalagozást, mentem az átkötőn a Sorrento felé.
A Sorrento minden évszakban szép. De napsütésben a legszebb. Szerintem. És most sütött a nap.
Tovább a Meteor-szurdok felé a sárga sávon.
Ez a szakasz a parton haladó keskeny út, a maga enyhén hullámvasutas vonalvezetésével sokak kedvence, én (de ezt már sokszor mondtam) nem annyira szeretem, mert jóval keskenyebbnek érzem, mint amilyen, és ettől bizonytalanná lesz a mozgásom. Mindig attól félek, hogy lecsúszok a parton. Viszont amióta bottal túrázom, azóta bátrabban futok az ilyen részeken is. És meg kell mondanom, hogy bár utazni könnyebb a teleszkópos botokkal, nem bántam meg, hogy egy egydarabos boltra váltottam. Jó választás volt, könnyebb és sokkal nagyobb terhelést bír, mint az előzőleg használt teleszkópos bot.
Szóval sárga sáv… A túra legbizonytalanabb pontja, annak, aki először vesz részt rajta a Nagyszénászug melletti rész, ahol a sárga érdekesen kanyarog a házak mentén azt az érzést keltve az egyszeri túrázóban, hogy neki bizony már le kellett volna térnie balra… de még nem. Majd csak akkor, amikor a fán ott lesz a szögletes piros M betű. Meg a szalagok…
Innen örömfutás a Magdolna völgybe.
Egyszer, majd… ha nagy leszek, meg megtanulok fényképezni, és lesz valami jobb fotomasinám, akkor elmegyek fényképezni a Meteor-szurdokba… Telefonnal nem tudom visszaadni, hogy miért szeretem.
A szurdokból kiérve két kilométernyi aszfaltkoptatás a Mammutfenyőkig. Szeretem, nem szeretem, ez van. A mammutfenyőket szeretem.
Aztán át a hídon, és cél. 2:35:51
Kicsit lassabb, mint tavaly, de kánikulában, a másnapi félmaraton előtt, teljesen jó. Gondolom ott, mert utólag kiderül, hogy az energiatakarékos futás mellett is gyorsabb voltam, ha csak két perccel is, mint az előzőévben.
Gyors átöltözés, és irány haza.
A budakeszii buszvégállomás felé poroszkálva a másnapi futásból nem hogy azt célt engedem el, hogy 95 percen belül érjek célba, hanem még a 100 percet is… nem akarom hányósra futni magam. De ezt majd a csütörtöki posztban részletesebben…
A pontozásos értékelés copy paste.
Itiner: 5 pont, szerintem nem magyarázom. Útvonal: Hát izé… ezt sem magyaráznám, 5 pont. Frissítés: Pont jó. Nekem legalábbis. Ez 5 pont. Az ottfelejtési faktor Ez az egy 3 pont.
Pontnyitás 7 km/h feletti sebességre… az plusz egy pont, és a trackre még egy, a csomagszállítás, meg húsz kilométeren nem érdekes (a hosszútávon meg van megőrzés, de az most nem számít). Összesen: 18+2 pont.
…és hátha jövőre vagy hűvösebb lesz, vagy nem a Budapest félmaraton előtti napra esik, hogy a hosszútávról írhassak.
ami a földet tapodta: Asics-Gel Fuji-Trabuco2;
ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;
a csomag: Diosaz raid 10 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220
