Egy túra, legyen bármilyen könnyű is az útvonala, bármikor extrémmé tud válni, ha az időjárásfelelős úgy akarja. Ráadásul az, hogy kinek mi az extrém, az annyira szubjektív…
Mivel az elmúlt hetekben voltam teljesítménytúrán kocogni nagyon mínuszban, hóban, jégen, ködben, így az, hogy szombat reggel plusz három fokban érkeztem Zugligetbe, az tekinthető kellemes előjelnek. Bár meglepő nincs benne, a Téli Tihany hétvégéje tavaly is tavasziasra sikeredett.
Az idén nem volt kedvem olyan messzire menni. Maradtam a Budaiban. A tavaszias időben bízva, bevállaltam a Kitaibel Pál emléktúra (MTSZ: 70,4 pont; rendező: Ösvénytaposó Baráti Társaság) hosszú, azaz 35 kilométeres távját.
Tanulva az elmúlt két túra fiaskóiból, most gondosan átolvastam a kiírást, megnéztem az útvonalat. Lélekben felkészültem. Először is arra, hogy lesz minden, mint a moziban, azaz jég, latyak, sár… meg vélhetőleg lábáztatás a Remete-szurdokban. Azzal is tisztában voltam, hogy a Remete-hegy és a Tündér-szikla lefelé nem lesz egyszerű, főleg az én tériszonyommal, de ez nem tántorított el. Ja és az ebédet is meg kellett terveznem, mert… ezt majd a végén.
Bár ez a negyedik telem túrázva, mégsem tudom még mindig, hogy ilyen tél végi időben milyen tempóval számoljak. Az biztos volt, hogy a szintidő kétharmadánál többet nem szeretnék úton lenni, magyarul a hat órán belül lett a cél.
Fél kilenc, gyors nevezés, csomag leadás…. és indulhatok is.
Ki az iskolából, hogy ráforduljak a zöld kereszt jelzésre, ami becsatlakozik a zöld sávba… Azt hiszem gondolatban is itt tartottam, amikor leszúrtam a Rittbergert vagy kit… Szerencsére sikerült talpon maradni. Elő a csúszásgátló…
Ezek után, magamat kinevezve a Jégmezők lovagja special editionnak, már vidáman caplattam fel a tükörjégen az Anna-kápolnáig, ami az első ellenőrző pont volt. Majd lendületből folytattam az utat a sárga kereszten. mondjuk ettől a szakasztól tartottam, de csúszásgátlóval gyaloggalopp…
Ahhoz képest, hogy évekig ódzkodtam a jégen kocogást segítő vasaktól, most már rohadtul élvezem, hogy balettozás nélkül ügethetek a lefagyott út közepén. Mondjuk az biztos, hogy jövőre valami komolyabb alkalmazást szerzek be, mert az ideit nem véletlenül nevezik városinak a gyártók.
Szóval lefelé a jégen a Csacsi-réthez. A jeges vályúhoz hasonlatos lejtő, és a csúszásgátló kopott tüskéi együtt időnként bob-pálya feelinget adtak a dolognak, és csak azért nem kurjongattam közben, mert tartottam tőle, hogy hülyének néznek.
Csacsi-rét, sárga sáv, Virág-völgy… Na jó, ez a szakasz azért kicsit megizzasztott, de utána már a Kis-Kőfejig kellemesen futható volt. Csúszásgátlóval. A Kis-Kőfejnél sárga keresztre váltott az útvonal a Budakeszi útnál elértem a második ellenőrzőpontot.
Már eltelt egy óra, és csak hat kilométernyit haladtam. Kezdtem átértékelni a tervezésem helyességét, hiszen még előttem a Remete-hegy… sőt a latyakos, és így nem igazán futható Vörös-pocsolyás-hát is… legyintetem egyet és mentem tovább a Petneházyhoz.
Nem ért meglepetésként, hogy a Vadaspark mellett, a piros kereszten, jeget felváltotta a latyak, amiben a csúszásgátló mit sem ér, viszont nem vettem le, mert mit tudni, hol jön egy új jeges szakasz…
Petneházy. Újabb ellenőrzőpont, és váltás a piros sávra. Jobbára latyakban irány Nagykovácsi.
A Kecske-hát előtt azért álltam meg fényképezni, mert itt a Turulon, még minden fehér volt…
Ahhoz képest, hogy latyak, meg csúszkálás, két és fél óra alatt értem (már a rajttól) a negyedik ellenőrző pontra a Fenyves büfébe. [Ez tulajdonképpen a csillesorral szemben van.] Ez a féltáv. Újra elérhetőnek tűnt a hat óra körüli teljesítés. Cukorpótlásnak vettem fél liter kólát, ez a célig el is fogyott.
Innen kék sáv Hűvösvölgyig, csak még előtte latyak és A Remete-hegy. Végig attól paráztam, hogy hogy megyünk le, én és a tériszonyom, a jeges sziklákon, hogy utána a sárban lecsússzak a megáradt patakba. Nem így történt. A sziklás szakasz momentán csont száraz volt. Így a köröttem túrázók lényegében megúszták, hogy halk sikolyokat hallassak, miközben gurulok lefelé a patakba… Lényegében.
Nem gurultam. Csak csúsztam… sárban…
A patak felett a jég, meg akkor szakadt be alattam, mikor éppen fényképeztem. Viszont így lemosta a sarat a cipőmről.
De legalább a patak szép.
Kis kitérő, lábáztatás után, Remeteszőlősre, majd vissza a szurdokba. Várt rám még tizenegy kilométernyi cuppogás a vizes cipőben. Na jó annyit nem cuppogott. Szerintem olyan bő három kilométer kellett neki, hogy a felesleges vizet kinyomja magából. Csak az volt a baj, hogy a patakba szakadásnál, valahogy rosszul mozdultam, és valami nagyon fájt a bal csípőm környékén. Ebből olyan kétszáz méter futás, háromszáz méter gyaloglás kombó lett…
Hűvösvölgynél újra felvettem a csúszásgátlót, és nagyon örültem, hogy a Nagy-Hárs-hegyre nem kell felmenni, csak megkerüljük. Viszont így oda kellett figyelni a sűrű jelzésváltásra. Sárga sáv - lila Mária út - sárga sáv - zöld körséta - zöld kereszt - zöld háromszög - szalag. Öt és fél kilométeren… benne a hatodik ellenőrzőponttal a Tóasszony-emlékműnél.
Azt írtam az elején, hogy a Remete-hegy mellett a Tündér-szikla környékétől tartottam. Ahogy az előbbi, úgy az utóbbi is a kedvesebb arcát mutatta. Szerintem a múlt héten rosszabb volt.
5:24:39 perc alatt értem körbe. És végig azon járt az eszem, hogy száraz koranyári időszakban ezt meg kéne ismételni, csak, hogy látható legyen, hogy mennyit lassít az emberen a jég, meg a latyak…
A célban a tea jól esett, és igyekeztem gyorsan átöltözni, mert bár már nem cuppogott a cipőm, térdig vizes voltam, no meg éhes. Ittam két teát, elraktam a croissant - mert az, ugye, reggeli - és húztam kalóriát pótolni. Azt még a buszon elhatároztam, hogy otthon juszt is eszem zsíros kenyeret.
Egyébként örülök, hogy bevállaltam a hosszút. Jó útvonal. De most legalább izgalmas is volt.
Pontozás… Időnként kényelmetlen, vannak azok a helyzetek, amikor a pontozás és az élmény távol áll egymástól. Van, amikor a túra sokkal több pontot kap, mint amennyire jó… és van, amikor sokkal jobb, mint az a pontokból látszik. A Kitaibel Pál emléktúra az utóbbi kategória.
Itt van az itiner, aminek a térképe tökéletesen végigviszi az embert, de akkor is csak 3 pont, mert a táblázatban nincsenek benne a jelzések. Az útvonal, az 5 pont, fogok én még ezen futni… A frissítés szintén 5 pont (a zsíros kenyér hiányt nem fújnám fel, az, hogy nekem hiányzott, az egy dolog) …és a végére jut egy 3 pontos ottfelejtési… Volt csomagmegőrzés, ami plusz 1 pont. Nem csak futóbarát a 7 km/h pontnyitással, de tervezhető is, ami plusz 2 pont. Tracket nem találtam. Összesen: 16+3 pont.
A útvonal (ahogy az órám mérte):
A szintemelkedés (ahogy az órám mérte):
ami a földet tapodta: Salomon Speedcross4; és Quechua Aprenaz 100 Grip
ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;
a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220
