A darazsak. Nem tehetek róla, de tavaly ez volt a leg… Hogy is mondjam? …szóval a legégetőbb élményem a Pilisi Trappból. Pedig csak két darázscsípést gyűjtöttem be, de ebből a második több napon át elkísért.
Ráadásul meggyőződésem volt, hogy tudom én ezt a tavalyinál gyorsabban is teljesíteni, ha nincsenek ezek a harcias repülő dögök, meg az időjárás is a barátságosabb, mint tavaly. Nos, a darazsak, az idén, kimaradtak. (erről lesz még szó), viszont az időjárás pocsék mód meleg és párás volt. Azt hiszem ennek köszönhető, hogy a túra végére kissé szétestem, és az utolsó hat kilométerből sikeresen tízet varázsoltam.
No, de ne szaladjak ennyire előre.
Szombat reggel fél kilenc. Pilisszentkereszt. Felső kocsma. Állok a sorban a nevezéshez. Percek kérdése, hogy másodszor nekivágjak a Pilisi Trapp 40 TT-nek (MTSZ: 88,3 pont; rendező: Budapesti Természetbarát Sportszövetség).
Szóval Pilisszentkereszt, fél kilenc… valahogy nehezen indultam neki. Pakolgattam a zsákban, aztán csak összeszedtem magam és irány a kék sáv, és a Dera-szurdok.
A Dera-szurdok egy mesevilág. Különösen ködös őszi reggeleken. Na, ez most nem egy ködös őszi reggel volt, de akkor is jól esett a patak mentén futni.
Majd tovább a kéken a csobánkai Szent-kútig. Azért a szurdokból kiérve már erősen érezni lehetett, hogy a párás meleg ezen a napon nem lesz a barátom. …és ez bizony gond. Igaz kivételesen rengeteg (1,5 liter) vízzel indultam útnak, és Pilisszentlélekig várt még két ellenőrzőpont, de a vízvétel tekintetében a biztos pont mégiscsak Pilisszentlélek. Az meg még húsz kilométer…
Egy kicsit vacilláltam az inni vagy nem inni kérdéskörön, de még nem voltam szomjas, így tovább indultam a zöld sávon a Pilistetőre...
Az az igazság, hogy a zöld sáv, szerintem, ezen a szakaszon lényegében eseménytelen, már ilyenkor nyár végén, az erdő szép, és mivel az út átvezet néhány hegyen, mint a Hosszú-hegy, meg a Som-hegy, és persze ott a Magas-hegy időnként nézelődni is lehet.
Már, ha az ember szemét nem önti el az izzadtság. Márpedig ezen a napon, ha megálltam már ömlött is a sós lé a szemembe.
Talán még a Hosszú-hegyen álltam meg fényképezni, de igazából nem tudom… csak úgy belekattintottam a vakvilágba.
Aztán csak megkerülte az út a Trezsi-forrást, és végre elkezdtem a kaptatást Pilistető felé. Néha elhatároztam, hogy megállok kilátást fotózni, de valahogy nem volt kedvem megállni, mert amíg megyek, van menetszél…
Aztán még egy kis kitérő a zöld háromszögön és a Boldog Özséb kilátónál elértem a második ellenőrző pontot. Kis pihenő, száradás… aztán vissza a zöld sávra és irány a Sasfészek, azaz a Fekete-hegyi turistaház.
Ezen a szakaszon tavaly egyszer néztem be egy balkanyart, na ezt az idén megúsztam. Kezdtem is elbízni magam. Ittam egy keveset és nekiindultam a lejtőnek. Azon túl, hogy még az életben nem sikerült itt pontosan követni a zöld kereszt jelzést, már előre élveztem a rohanást… aztán jött a sárga szalag. Meg a tábla, hogy erdészeti lezárás van fakitermelés miatt és javasolt kerülő út...
Igen, egyből én is morogtam a szervezőkre, majd mentem tovább. Nem a kerülő úton, elvégre nem zúgtak az erdészeti gépek, akkor meg mi baj lehet?
Azt javaslom mindenkinek, hogy máskor az ilyen táblákat vegye komolyan… nem mintha nem lehetett volna átmászni a pár száz méterrel arrébb az úton heverő fákon, de egyszerűbb lett volna a szakaszt az erdészeti úton megkerülni.
Mellesleg megnézve a Pilisi Parkerdő Zrt közleményeit, ez a szakasz decemberig le lesz zárva.
De azért csak leértem Pilisszentlélekre. A Teca-kocsmánál az ellenőrzőponton kapott kupont kólára cseréltem, és máris indultam tovább a piros sávon a Pálos kolostor romja felé. Még a településen belül újratöltöttem a két kulacsot.
A cél Dobogókő. Bő nyolc kilométer felfelé…
Itt már komolyan szenvedtem a párás melegtől, de úgy éreztem jól haladok. A Hoffmann-forrásnál fényképeztem egyet, mert itt szerintem kötelező, és mentem tovább.
Az idén a túra rendezői táblákat tettek ki, hogy a Szakó-nyereghez vezető kanyart ne rontsuk el, ha meg az megvan, akkor sima az út Dobogókőig.
Az idén tényleg sima volt.
Felértem.
Kellett hozzá öt és fél óra. Van hátra bő hat kilométer. Az max egy óra. Én meg a hét órát céloztam meg… Persze, hogy fülig érő vigyorral indultam neki az útnak. Itt már gondolkodni sem kell… igaz a darazsak miatt van benne egy terelés, de az ismét ki lesz táblázva. Mi baj lehet?
Mert akkor még nem tudtam… hogy tulajdonképpen teljesen szétestem agyban.
Igazából semmi jele nem volt. Széles vigyorral szaladtam lefelé a hegyről, és benéztem egy kanyart… vissza. Aztán még egyet. …vagy még kettőt? Meg ott volt a kis kerülő a darázsveszély miatt…
És azon vettem észre magam, hogy mire leértem a Pilisszentkerszti Szent-kúthoz már vagy négy kilométernyi pluszt tettem az útvonalba…
Túlléptem a hetedik órát… és gőzöm sem volt, hogy mikor jön a busz, ami levisz Pomázra. …és abból óránként csak egy jön. [Lehet, hogy értesíteni kéne Volánt, hogy a délután heringszállításba csaphat át, úgy a buszra préselt tömeget, mind a szagot tekintve...]
Nagylevegő. Lekocogtam a hátralévő másfél kilométert. 7:16:58
Szörnyű. Leginkább azért, mert csak magamat okolhatom. Az azért jobb, ha mást lehet okolni. Legalább darazsak nem voltak.
No mindegy. Majd jövőre.
Pontozás: Az itiner lényegében 4 pont. (halkan jegyzem meg, hogy tavaly jobban szerettem, mert a terelés miatti plusz sorok az olvashatóság határára nyomták össze a szöveges rész betűméretét…) Az útvonal 5 pont. Frissítés gonosz vagyok, de 4 pont. A csobánkai Szent kút és a Sasfészek között (18 km) nem volt vízvételi lehetőség, és rohadt meleg volt. Az ottfelejtés, emlékeim szerint 3 pont (de ha a rendezők kértek túra alatti elérhetőséget, akkor javítom, csak valaki szóljon).
Pluszpont jár a csomagmegőrzésért és a pontnyitás sebességéért. Jelzem az utóbbit nagyon felpörgette a BTSSz. Track nincs. Összesen 16+2 pont
Az útvonal (ahogy az órám mérte):
A szintemelkedés (ahogy az órám mérte):
ami a földet tapodta: Salomon SpeedCross 4;
ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;
a csomag: Quechua MT20 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220
