Húsz éve kezdtem el újra rendszeresen sportolni jelentős (25 kg) plusz súllyal. Kezdetben rövidebb távokon, majd egyre hosszabbakon. 2004 óta minden évben ott borzongtam a Gyékényesi-tó partján, az egyre nagyobb számú (idén 630) induló között.

A verseny előtti héten már csak rövid ráhangolódó edzéseket végeztem, a fő hangsúly a mozgásban maradni volt. Összeállítottuk a felszerelést, átnéztük a checklisteket, letakarítottam a bringát, és csütörtök reggel célba vettük a hazai triatlon Mekkáját Nagyatádot.

Délben, az előző évben megbeszélt helyen, és időben találkoztunk barátainkkal, majd megebédeltünk. Utána elfoglaltuk a megszokott szállásunkat, majd kis csendespihenő után a kerékpáros pálya rövid szakaszán tettünk látogatást.

Az út minősége sem változott, lassan már becsukott szemmel is végig tudnék menni rajta. Visszafele útba ejtettük a versenyirodát, ahol felvettem az örök rajtszámomat (966) chipkontroll, egy kis anekdotázás a rég nem látott cimborákkal, igazi fesztivál hangulatban. Este tésztaparti, ami nem a kulináris élvezetekről szól, inkább csak egy további alkalom találkozni rég nem látott ismerősökkel.

Pénteken délelőtt séta a városban, jó látni milyen igyekezettel teszik rendbe a helyiek a tereket, parkokat. Késő délután a szokásos „Ironman, egy kis tudomány” meghallgatása, jó egy kis táplálkozási, frissítési ismeret emlékeztető, mert ismétlés a tudás anyja. Utána még a futó felszerelés leadása depóban, majd eltettük magunkat másnapra.

Reggel óriási viharra ébredtünk, pár száz méterre csapott be a villám. Nem sok jóval kecsegtetett az időjárás, de elindultunk a 40 km-re lévő tóhoz. olyan intenzitással esett az eső, hogy 60-70-nél többel nem lehetett menni. 20 km után elállt az eső egyik pillanatról a másikra. Mire kiértünk a tóhoz ott is szemerkélni kezdett az eső, így nem siettünk a bedepózással. Felvetődött a rendezők részéről, hogy akár duatlon versenyként rendezik meg, ha rosszabbodna az idő. Végül elmaradt ez az opció, de maradt a borongós időjárás, de nem kellett B-tervet választani.

Nyugodtan hallgattam végig a rajt előtti zenék sorát. Idén elkerültem a tolakodást, mert egy sporttársnak szüksége volt segítségre, hiányzott az alsó lábszára, rám támaszkodott a rajt pillanatáig a második sorban, közvetlen az elit versenyzők mögött. Megszólalt az ágyú, és belevetettük magunkat a hűs habokba. Bár előzetesen 25 fokosnak mondták, de szerintem nem volt annyi. Pár száz méter után sikerült beállnom egy jó tempóra. Az előttem lévőkre nem tudtam felúszni, mögöttem meg jöttek páran. Az első fordító után udvariasan magam elé engedtem pár sporttársat, akik ezt elég vonakodva vették tudomásul. Próbáltam jó lábvizeket fogni több-kevesebb sikerrel. 34 perc körül lett meg az első 1900 méter, vízből ki, majd vissza.

A második forduló sokkal hektikusabbra sikerült. Nem nagyon találtam a ritmust. Hol egyedül, hol váltott vezetéssel, de sikerült letudnom a távot. 1:12:04 lett a vége.

Gyors depó, és irány a bringapálya. Óvatosan kezdtem a vizes aszfalton, próbáltam felvenni a ritmust. Nem igazán szeretem ezt az első 25 kilométert, mert ilyenkor megy az oda-vissza előzgetés, keresi mindenki a helyét, ráadásul van egy erdészeti utas rész is, saras szakaszokkal.

Az első frissítőnél betoltam egy harmad banánt, majd kikanyarodtam a 61-es sztrádára. Ez a kedvenc szakaszom, szinte egyenes végig, lehet engedni a lejtőkön, és az emelkedők sem túl meredekek. 55-nél következett a második frissítő, gél plusz víz, és máris robogtam tovább a nagyatádi fordító felé. Jól éreztem magam, egyedül az utolsó 7-8 km rázatója volt kellemetlen. A városban már várt a család az egyéni frissítővel, kulacs csere, só tabletta, pár korty víz, és irány tovább. Jó érzés volt, hogy bár felnőttek a gyerekeim, azért mindegyik eljött, még a fiam is külföldről.

Eddigre már kisütött a nap, így a veresen visszakerült a régi kerékvágásba, nincs Nagyatád kánikula nélkül.

A három kiskör közben felfedeztem egy sporit Pénzügyőrös mezben, folyamatosan közeledett, így amikor utolért akkor próbáltam megtudakolni mióta tag, de a választ nem sikerült elcsípnem. Jól ment a bringa, nem volt semmi holtpont, sikerült jól beosztanom az erőmet. Az utolsó tíz km-en már teljesen felszabadultan tekertem. 5:38:20 lett a vége, volt már jobb is, de voltam fiatalabb is.

A futópályán alaposan befűtöttek. Szerencsére a zokniba töltött jég szivacs kombóval sikerült kompenzálni valamennyit. Igyekeztem egyenletes tempót választani, ami az első öt körben (5,2 km) sikerült is. Folyamatosan frissítettem, sótabletta, sós ropi, iso ital, és próbáltam elterelni a gondolataimat a melegről. Az útvonalon remek volt a hangulat, rengeteg szurkoló biztatta a versenyzőket.

A hatodik körre megtört a lendületem, úgy látszik visszaütött, hogy az utóbbi időben kevesebb futóedzést tudtam végezni. Próbáltam elterelni a gondolatot, hogy belegyalogoljak, de nem sikerült.

Szép lassan fogytak a km-ek, és végre ráfordultam az utolsó egy km-re.

Furcsa dolog ez, ilyenkor elmúlik a fáradtság, újra pörög a láb, az ember felveszi a Pénzügyőrös mellényt, felhúzza a zipzárt nyakig, mint a nagyok. A befutóra körbevettek a gyerekeim is, hogy együtt szakítsuk át a célszalagot.

4:20:30 lett a maraton, 11:18:27 a vége, kategória 8. abszolút 127.

Eufória, boldogság, ismét megcsináltam, amire egész évben készültem. Furcsa dolog ez, olyan mint „a tyúk vagy tojás” kérdés. Vajon azért edzünk, hogy a nagy napon minden simán menjen, vagy azért van a nagy nap, hogy feldobja az edzések monotóniáját?

Most egy kis pihenés következik, hogy aztán ősszel egy újabb felkészülést kezdhessek meg.