Idén is sikerült összerakni egy BSI futónagykövetekből álló csapatot. Több tavalyi csapattag idén más csapatban indult, vagy egyéni versenyzőként választott távon futott és voltak, akik most nem jöttek el, de a tavalyi messenger csoportban követék a hétvége eseményeit.

Az idei csapatunk 8 fő helyett végül trióként vágott bele a 18 db 14 km hosszú tókör teljesítésének. A „BSI Futónagykövetek 3D” nevű csapatát Dunaharaszti: Györgyi Kata, Kapuvár: Irmes Henrietta, és Budapest XVII – Rákosmente: Mosonczki Péter futónagykövetek alkották.

A tavalyi évről szóló beszámolómat itt olvashatjátok.

A 252 km teljesítéséhez fejenként 6 tókör szükséges, aminek teljesítését a szokásostól lényegesen eltérően álmodtuk meg. Két alapvető sarokpontot tartottunk szem előtt. Az egyik, hogy Heninek van egy éjféli maratoni nevezése is, ami szombat 23:55-kor rajtol el, a másik, hogy Kata a 6 körét 3-2-1 sorrendbe szeretne futni. A terv megszületett: 3 kör Kata, 2 kör Heni, 2 kör Peti; 2 kör Kata, 3 kör Heni, 2 kör Peti; 1 kör Kata, 1 kör Heni és 2 kör Peti. Nem a dobogó ostromához készült terv, inkább a csapattagok egyéni elképzeléseit tartja szem előtt, én például edzésnek is tekintettem a vasárnapra felém billenő terhelést: a kétszer 28 km teljesítését viszonylag rövid pihenővel.

A versenyközpont idén visszakerült a felújított strand mellé, a sátrainkat pedig a közeli, egykoron biztosan szebb napokat is megélt kemping területén lehetett felállítani. Már pénteken remek kempinghangulat alakult ki, duma, strand, büfé és szúnyoginvázió sem volt – tiszta versenynap előtti futó idill.

A rajtunkra 10-kor került sor Kata maratoni 3 körével. Az első körét inkább borús idő jellemezte a másodikra viszont erősen megemelkedett a hőmérséklet, hogy a harmadik körére már kemény küzdelemmé változtassa az etapját. Katával a harmadik körben nagyjából mindenféle olyan dolog megtörtént, amit inkább elkerülni szeretnének a futók 30 km felett. Jött a váltás elindult Heni, mivel a tervünkben az idő csúszását szem előtt kell tartani, hogy „valamely” egész körrel kb. 11:35-11:55 között érkezzen be a Heni előtt futó Kata. Azonban már Heni második körére látszott, hogy Kata utánam majd csak egy körre tud Kata kint maradni, ehhez majd nekem este 10 óra után 10 perccel lenne jó beérkezek. Az terv szerinti délután 6 előtti indulásom helyett fél nyolc előtt pár percel vágtam neki a 28 kilométernek, így már fejlámpával volt kötelező indulnom. Az első körben igyekeztem bebiztosítani, hogy időben érkezzek. Élveztem a futást és az első kört 1 óra 17 perc alatt megoldottam, majd nekivágtam a következőnek, a félmaratoni távra 2 óra körül értem, ekkor már napnyugta volt, meg itt-ott villámlott… Ezen a szakaszon utolért a Papp Robi az idei BSZM triónk csapattagja. Beszélgettünk néhány kilométeren át, majd kalkulálgattam, hogy kár az utolsó 4 kilométeren 6 percen belül fussak, holnap még kemény etapjaim lesznek, szóval mondtam is neki, hogy kilassítotok levezetősre veszem a „végét” 10:10-re érkezem, Ő pedig hadd menjen és szóljon a Katáéknak, hogy jövök mögötte.

Az utolsó frissítőpontra a 25. kilométernél már egyedül érkeztem, és egy kis kóla-víz-banán-mazsola kombó elfogyasztása után, vidáman, az esti hűs időben tovaszaladtam. Két kilométer lehetett hátra a hűs esti időjárás zordabb lett, majd fél percen belül olyan vihar kerekedett, hogy fejlámpával is alig láttam az utat magam előtt a rám szakadó víztől, ami ráadásul csak részben volt eső. Ismerős ízt éreztem a számban konkrétan a tó ízét, ami kb. 8-10 méterre van és a szél oldalról azzal áztat. Átfutott egy gondolat a fejemben, hogy most jól elázik a pókos pólóm, reggelre tuti nem szárad meg pedig abban akartam futni a többi etapomat is… Sok a víz, nincs mit tenni a tenyeremmel takarom jobb oldalról az arcomat, mert mindjárt kimosódik a lencsém… Ekkor recsegést hallok, gondoltam ebből rohadt nagy, csattanós mennydörgés lesz, de ilyen közel? A fenéket menydörgés, egy vastag ág recseg-ropog valahol nagyon közel. Keresem a hang helyét a lámpafényben, semmi már alatta vagyok. Fejbe vágott, nem volt reagálni időm elsodort és földre vágott. A leszakadt ág lombjai közül úgy mászok ki mintha bokorban lettem volna. Futok tovább, de sötét van, mert nincs rajtam a fejlámpa, megtorpanok, ekkor megérzem a bal bokámban a fájdalmat. Hajjaj a versenyemnek lőttek, mi van itt a sötéten, az esőn és a viharos erejű szélen kívül? Hol van fény? Hol van valaki? Az az átkozott fa nem csak leverte lámpát, hanem le is kapcsolta. Eszembe jut, hogy a telefonból kellene világítást csiholni. Ahamm marha jó, az érintőképernyők nem szakadó esőre vannak optimalizálva. A telefont végül sikerül feloldani az újlenyomat olvasóval, hurrá pici-kicsi fény már van, de ahhoz kevés, hogy megtaláljam a fejlámpámat. pár perc küzdés után csak összejött: led világítás bekapcsolva, visszabújtam az ágak közé és megtaláltam a fejlámpát – reménykedtem, hogy működik. Igen.

Borzasztóan fáj a lábam és 1,2 km a versenyközpont. Bicegve futok egy hosszú, bokáig érő „lábmosóban” a zoknimon és rajtam kívül itt más nem nyeli a vizet? Vagy 8-9 perc vacakolás – fogcsikorgatás – tuti káromkodtam is –, balkezemben a fejlámpával lefelé az útra, vagy folyóba, vagy akármibe, jobbkezemben a telefonnal felfelé a fák felé világítok, nehogy egy másik befejezhesse, amit az előző elkezdett. Egyszerre csak egy ismerős épület, hattyú-szobor vagy mifene, mindjárt itt a kő WC nincs már sok hátra, de borzasztó sötét van. Nem igazán kivenni 100 méterről sem a versenyközpontot. Mellettem darabokra esett pavilon. Mi van itt? Előttem a rajtkapura vezető terelő korlát ledőlve. Megérkeztem. Emberi hangok… Kiabálnak, hogy ne menj tovább, gyere be – nem volt nekem sem jobb ötletem – bementem ez a parti sátor felimertem.

Próbálok mosolyogni, mert örültem, hogy beérkeztem, de nem nagyon titkolhattam el, hogy marhára fáj a lábam, vérzik a térdem és púpos a fejem. „Váltás?” – kérdem. „Nincs-nincs. – felelik – Felfüggeszteték a versenyt…” Megtalál Kata. Próbálom felfogni a valóságot, sokan vagyunk. Ülök egy padon, elmesélem a leszakadt ágat, hogy az nagy volt, nem tudtam volna egyedül lehúzni az útról.

Jól vagy? Szédülsz? Kérdések innen-onnan. Nem szédülök, szomorú vagyok és fáj a bokám. Bakker, és akik még kint vannak? Csendben tudomásul vettem, hogy vége. Közben nyomják ki a vizet a pavilon tetejéről, eszembe jut, hogy a telefon csupa víz, én is az vagyok kell valami, ami száraz. Igen, mi lehet a sátorral, mindegy ott van a kocsi is, na jó, de mi lehet a kocsival?  Kata összefoglalta röviden, hogy Sanyi, a párja a sátrakhoz ment, Heni biztonságos helyre húzódott, és a telefonját tölti egy mosdóban 4-ig biztosan nem fut ki senki, a többi majd kiderül. Picit kisebb intenzitással esik, mondom Katának én elmegyek a sátorhoz és kólát akarok inni, útközben elkap a didergés.

A sátorban kárfelmérést tartottam, fej, térd okés, de ez a boka?  Ezzel nem, hogy holnap, de még hetekig sem fogok futni, dögöljön meg az a leszakad ág!

Kínlódok a sátorban, Heni szólt, hogy az övé beázott, kinyitottam neki a kocsit, hogy vackolja be magát és pihenjen. A vizes telefonom nem veszi a töltést, próbálok „hírekhez” jutni a versenyről, meg az időjárásról. Megakadt a szemem Török Benjamin Forrest egyéni induló facebook bejegyzésén.

„Sziasztok Lenne olyas valaki akihez bepofatlankothatnek szállás ugyileg zuhanyzás stb? Mert nem keszultem meg egy szállással nem szamoltam arra hogy fel lesz függesztve Mert az összes cuccom csuron víz száraz ruhám nincs, se jogsim. 06705878225 Köszönöm szépen mindenkinek”

Megbeszéltem vele a találkozót a büféknél és érte mentem. Egy kukászsákba csomagolva várt, a sporttáskája nyitva volt és mindene úszott a vízben. Henit megkértem, hogy menjen a sátramba pihenni – ő előbb fog futni mint én az biztos – Forrest pedig beszállt a kocsiba. Beindítottam, hogy fel tudja fűteni, mondtam neki majd állítsa le, ha már jó idő van, én pedig majd keltem, ha van hír.

Fogtam a telefonomat a kábeleket és a lámpámat majd lebicegtem a büfékhez, a vihar már elmúlt. Néhány futót összefújt itt hajnalra a szél, reggelig itt szomorkodtam. Hol egy kólát ittam, meg hol egy sört, kávéztam is. Ültem a padon, és érzem, hogy benn maradt valami. Tigyi Laci modta is, nem jó ez így ide futni jöttek az emberek, készültek erre a hétvégére, és egyik pillanatról a másikra keresztbe tesz az időjárás mindennek. Persze abban megegyeztünk, hogy nem sok kellet volna ahhoz, sem hogy rosszabbul járjak, elég lett volna, ha az kerékpárút jobb oldalán futva talál el a fa vastag része.

Közben Péter Attila és a szervezők tartottak megbeszélést pár tíz méterre. Nem irigyeltem őket, átbeszélték milyen káresemények történtek a versenyközpontban a frissítőpontokon, és a pálya sok szakaszán. Az pályát még a hajnali órákban úgy kell, rendbe rakják, hogy a tűzoltók a városi károkkal foglalkoznak, szóval csak önerőből lehet megtisztítani romoktól a szakaszokat.  A frissítőpontok is viharvertek, szétázott a kenyérkészlet, a pavilonok elrepültek, elszakadtak, a pontok önkéntes külföldi diákjait sokkolta a vihar. És még ki kellett egyezni a verseny folytatásáról az időmérésről.

Megállapodás született, hogy reggel hatkor újra elrajtol a mezőny, és 3 körrel, azaz 42 km-rel rövidebb lesz a teljesítendő táv. Húha a lányok elindulnak reggel akkor a csapat a 8. körével kezd. Este tíztől reggel hatig több mint 7 órát nem futottunk, így akkor kevés az idő a maradék 8 körre. Heni az éjféli maratonját elkezdheti reggel 6-kor a 15 körből járunk majd 10 körnél. Kata 2 esetleg 3 körre fog elindulni, mert nincs annyi száraz cipő, hogy többször is beálljon, én meg nem tudok csak sántikálni. Megint elszontyolodtam, ha nem lennék kripli akkor behúznék a Heni maratonja után pár gyorsabb kört, vagy ha lenne értelme Heni elengedné a maratont és átállnák 1-2 körös váltásokra. De a sorsunkat megpecsételte a fa.

Reggel hat előtt 25 perccel felkeltettem Forrest-et, megdörzsölte a szemét, és biztos vagyok benne, hogy akkor még nem tudta, hogy elindul-e. Aztán 6 előtt 2 perccel jön a rajthoz, hozza a kocsikulcsot. Hajrá! Heni is beállt a mezőnybe, folytatódott a verseny, az a verseny, amibe már nem volt beleszólásom.

Vasárnap reggel 6-tól este 5:21-ig a lányok fejenként két maratont futottak, azaz 13 kört teljesítettünk, ebből 2 kör volt az enyém. A befutásukat a célkapuban vártam, megkönnyeztem, nem így akartuk, nem ezt szerettük volna, de amíg lehetett valaki futott a csapatból. Hálás vagyok nekik a kitartásukért, mert teljesen reális döntés lett volna az is, hogy pakolunk és megyünk, de ahogy Tigyi Laci is mondta „ide futni jöttek az emberek, készültek erre a hétvégére”.

Idén otthagytam 4 kört a Desedán és jövőre megkeresem őket, és ha lehet valahol legálisan tüzet rakni, akkor tudni fogom, hogy melyik fa mellől gyűjtök be néhány rituálisan égetni való ágat.

Mosonczki Péter