Decemberben húsz kilométert sem futottam, akárcsak az előző évben. Ez éppen elég ok ahhoz, hogy lassabban kezdjem az évet. Rövidebb futások, rövidebb túrák. Olyannyira hogy az első TT az idén a második hétvégére esett…
…mert, bár a BUÉK 20-at simán passzoltam, a Börzsönyt nem akartam kihagyni. Még akkor sem, ha a közepes távot választom, és nem futok. Jó, pénteken még arra hergeltem magam, hogy a hosszúra megyek, de aztán szombat reggel, már úgy indultam a vonathoz, hogy az aznapi program a Börzsöny kapuja 20 TT (táv: 20,56 km, szintemelkedés: 596m) lesz.
Írhatnám azt is hogy „csak”, de szerintem „csak” táv nem létezik. Úgyhogy Verőcéről reggel nyolckor, a két korábbi negyvenötös, és a tavalyi húszas teljesítés után, ismét nekivágtam a középtávnak. Verőce - Aranyoskút - Magyarkút - Nagy-Kő-hegy - Szokolya - Verőce. Ez egy közepes nehézségű útvonal.
Öt éve járok a VIDE túráira, és csak jót tudok mondani róluk. Megpróbálom összefoglalni, hogy miért szeretem a túráikat. Olyan otthonos.
A szelet kissé erősnek éreztem, amikor elindultam, úgyhogy megdicsértem magam, hogy nem erőltettem a futást. Aranyoskútig már rutinból ballagok. Egy-két futó elhúzott mellettem… és azon méláztam, hogy vajh, mekkora lesz a köd a kilátóponton. Mert szerintem még olyan nem volt, hogy onnan beláttam volna a Dunakanyart. Sőt általában ott az orromig sem látok…
Mondjuk a Duna, most sem igazán látszott (ez a nyitókép).
Innen Magyarkútig jobbára aszfaltkoptatás jön. A szokásos fotó a Turista kápolnáról kimaradt, mert szerintem már mindenki unja.
Tényleg, így hat év túrázással a hátam mögött kezdem úgy érezni, hogy minden útvonalon, mindig ugyanott és ugyanazt fényképezem. Talán legközelebb előre megnézem a régi képeket, hogy ne ismételjem magam annyiszor.
Megvolt a második ellenőrzőpont, irány a kék sáv, meg a Nagy-Kő-hegyen a Lokó-pihenő, ahol a húszas és a negyvenötös táv külön válik…
De ne szaladjak előre, még épp csak rátértem a kékre, és bármenyire hiányzott a hó, azért sokkal jobb volt a fagyott talaj, mint a korábbi években a latyakos sárban csúszkálni. Át a patakon…
…és irány felfelé. Ez már a napos oldal. Kaptató felfelé… kis csúszkálás, mert a felső rész olvad… és már melegem is volt. Gondoltam nekivetkőzök. Aztán lebeszéltem magam, mert ugye a szél majd lefelé…
Az erdő azért hó nélkül is szép…
Sőt, ha nincs hó, lehet gombát fotózni…
…ha észreveszi az ember…
Sokat nem láttam.
Aztán a Lokó. Matrica. …és irány Szokolya.
Az oda kell lemenni kép az idén is majdnem ugyanonnan készült ahonnan tavaly. Viszont azon volt hó…
Szokolyáig időnként belekocogtam a lejtőbe. Jól esett. Lent túl voltam a táv felén.
Utána a Les-völgy.
...kényelmes séta. Közben nosztalgiáztam, hogy nyáron a melegben a Morgó mellett, andalogtam már itt…
Meg azt számolgattam, hogy kb ugyanazt a tempót tartottam, amit tavaly a latyakban futás során.
Az egyetlen, amire nagyon nem vágytam, de még hátra volta a szántóföldi séta. Bár számítottam a nagy szélre és némi sárra, valahogy mégsem esett jól. …és a sár miatt, ami szerencsére nem volt nagy, kilépni nem nagyon tudtam, pedig nagyon szerettem volna elérni a Csattogó-völgy bejáratát, az utolsó ellenőrző pontot.
Ez az a pont, amit tavaly is kihagytam, és bandukolhattam vissza. Úgyhogy nagyon figyeltem. Siker! …és legalább két túratársnak szóltam, hogy kihagyta a pontot. Mondjuk, az egyik nem figyelt fel a kiabálásra, mert futott. Kb ötszáz méterrel később is, amikor újra találkoztunk, csak akkor visszafelé…
Vissza a célba.
Gyors ebéd. A gulyásleves és előtte a pálinka (nagyon köszönöm, jól esett) finom volt és átmelegített.
Ráadásul az idén gyalogolva (igaz csak tíz perccel, és ponthoz visszafordulás nélkül) gyorsabb voltam, mint tavaly futva… szóval elértem az eggyel korábbi vonatot.
Mit is akartam még mondani?
Ja igen, menjetek a VIDE túráira, nekik is jó lesz, meg nektek is! Megéri. Én meg köszönöm a munkájukat. Idén is öröm volt velük.
Az útvonal, ahogy az órám mérte:
A szintrajz, ahogy az órám mérte: