Ezen a hétvégén úgy indultam el a túrára, hogy nem tudtam, hova megyek. Húsz kilométernyi meglepetés várt rám… azért útközben csak kisakkoztam az útvonalból, hogy, bizony, a Zselic lehet a cél.

Igaz, nem olyan rég óta járok kocogni teljesítménytúrákra, hogy mérvadó emlékeim legyenek, de nekem eddig ez leghidegebb, legjegesebb telem.  És mint írtam már, hidegben inkább, a húsz kilométer körüli körtúrákat preferálom… De ahogy érződik a közeledő tavasz (lám a gólyák is elindultak hazafelé)…

Télen, mint az a korábbi posztokból is látszik, nem igazán hajszolom a távolságot. Megelégszem a rövidebb, tizenöt-húsz kilométeres távolságokkal. Jöhet hó, jég, köd… ezeken a távolságokon még egy kisebb eltévedés, vagy jobban mondva útvonaltévesztés is belefér. Nincs nagy kockázat.

Na jó, nem csinálok úgy, mint aki meglepődik azon, hogy ősz van, elvégre novembert írunk, de azért én jobban szeretem a napos, mosolygós őszt a reggeli enyhe fagyokkal, mint ezt a párás, ködös izét, ami már a piroson is mutogatta magát a múlt héten.

Unjuk a ködöt. Mondhatnám egyes szám első személyben is: úgy, hogy unom a ködöt, de szerintem ezzel nagyjából mindenki így van. Mert a köd néha klassz, néha sejtelmes, meg izgalmas, de leginkább unalmas színtelen massza.

Ha január első hétvégéje, akkor a magamfajta fővárosi kocatúrázó hova megy? Naná, hogy Hűvösvölgybe, hátha máshol nem eléggé hideg a hideg, mint tavalyelőtt. Ezért nem unok rá az ismétlődő túrákra, mert szinte hetente más az erdő… évente meg pláne.

Bocs a cím béna szóviccéért, de ezt nem lehetett kihagyni. Pedig azzal kellett volna kezdeni ma, hogy: BÚÉK! Majd a végén... Igazából én nem is ettem túl magam Karácsonykor, no meg a bájglit sem kultiválom, így igazán nem is volt karácsonyi csömöröm Csömörre menet. Csak a…

Kicsit messzebbről fogom kezdeni. Mint szoktam volt mondani, egy túrába tízszázaléknyi plusz (csak, hogy ne nevezzem eltévedésnek, mert az olyan ciki) belefér. Simán, de felette már tényleg gáz, ott vagy a túrázó hibázik vagy a rendező… de nem kicsit. Én általában önkiszolgáló módon térek le az…

Amikor két évvel ezelőtt elkaptam ezt a szakemberek által teljesítmény túrázásnak nevezett betegséget, az pont az ősz végi, tél eleji időszakra esett. Ezért, vagyis inkább a tavaly novemberi ónos eső pusztításának köszönhetően, 2014-ben jobbára kimaradtak a rácsodálkozó…

Ez volt az a hétvége, amikor valahogy minden nap a 21-es busszal kezdődött és Nagykovácsiban végződött a túra. Ráadásul mind a kettő olyan, ami már tavaly is tervben volt… csak éppen akkor ütközött a Spar maratonnal… Az idén nem ütközött. És a Spar is kimaradt... Ahogy…