Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Amolyan évértékelő poszt féleség

2016. február 04. 06:48 - regulat

egomód

Azok közé tartozom én is, akik azért írnak összefoglalót az évről (évértékelőnek mégsem nevezném), mert szeretnék bebizonyítani (leginkább önön maguknak), hogy micsoda tökös fickók. Ez persze hülyeség, mert egy vagon szám sem tesz se szebbé, se jobbá, se ügyesebbé… gyorsabbá meg végképp. Úgyhogy inkább beszéljünk a futásról…. meg a 2015-ös évről.

fmm_kicsi.jpgTavaly például nem is írtam végül, mert... igazából nem tudom, hogy miért. Szerintem akkor is a fémaratonmánia végeredményére vártam, ami ugyan a legjobb lett eddig, de a saját korosztályomban a 4. helyre sorolt.

És köztudomású, hogy utálok negyedik lenni. Az idén nem volt ilyen probléma… majd nyolc perccel lettem lassabb a négy versenyen. De tulajdonképpen így is elégedett vagyok…

Akkor tobzódjunk kicsit a számokban. [Be is szúrom illusztrációként a szokásos két rusnya grafikont, majd jövőre csinálok szebbet.]

Tehát némi kreatív könyvelést is alkalmazva (azaz a teljesítmény túrákat szigorúan túrának könyvelve, még ha futottam is) összehoztam 2015-ben összesen 3618,68 kilométert. Ez soknak tűnik, de valójában heti hetven kilométer sincs, amiből a futás 46,5 kilométer.

Jellemzően heti 3 alkalommal futok… az alkalmanként 15,5 kilométer. Ugye, hogy nem sok? Mint ahogy az átlagos 23 kilométernyi túra sem egy vészes szám. Szóval nincs abban semmi rendkívüli, amit csinálok.

osszes.jpgÉn tulajdonképpen végre rekreációs futóvá váltam tavaly. Átlagosan heti nyolc órát mozgok. Mindössze! Lényegében több időt töltök a gép előtt, mint futással.

2015-re nem voltak nagy tervek, de van néhány verseny, néhány túra, ami fontos. Mert rekreáció ide, rekreáció oda, azért van bennem némi bizonyítási kényszer, bár már nem akarok nálamnál tíz-húsz évvel fiatalabbaknál gyorsabbnak lenni.

Tavaly ismét fontos cél volt a 4 fős UB, nagy tanulság lett, de ennek köszönhetem, hogy a két talán legkevésbé szeretett BSI verseny: a K&H a ligetben, és a Kékes tavaly igen kellemes élményt hagyott bennem. Kellett hozzá a balatoni megborulás.

Igazán célverseny a NATO volt… és azt hiszem, marad is. Még mindig úgy érzem, hogy tíz kilométeren tudok javítani. Mondjuk még legalább tíz másodpercet.

verseny.jpgÖsszesen volt 16 futóverseny és félmaratonnál hosszabb egybefüggő táv egy sem akadt.

Akadt 33 teljesítménytúra is. Az ötven kilométert egyik sem haladta meg. De a legnagyobb ellenfél egy tizenöt(!) kilométeres túra lett a Bakonyban.

Meglepett a hó.

Most kéne annak jönnie, hogy milyen edzéseket, versenyeket tervezek a 2016-os évre…

Semmit. Komolyan mondom. Az idén is pihenek.

Ez azt jelenti, hogy ragaszkodom a heti négyszeri mozgáshoz, amiből kettő minimum futás. Jellemzően itt Lőrincen a Határ-edőben, illetőleg az általam előszeretettel, és persze kedveskedően ribancnak titulált Hármashatár-hegyen. Ez szerelem. Bárki láthatja.

Lesznek versenyek. Hát hogyne. De szerintem egyben az idén se lesz hosszabb futás, mint félmaraton.

Lesznek túrák is. Némelyik futva. Leginkább a budaiban, és a pilisben… és lesz köztük talán ötven feletti is. Elvégre lassan én is az leszek. De még nem az idén.

kotokpadjan.jpgLeginkább arra vágyom, hogy jó legyen. Hogy másnap se fájjon. Hogy élvezzem. Hogy legyen miről írni.

Tudom a cikizős posztok az olvasmányosabbak… de remélem kevés lesz belőle. Azt is remélem, hogy lesz, aki talál hasznos információt a blogban. Az idén arra voltam talán a legbüszkébb, amikor egy túrán azt mondták, hogy az előző évi poszt segítség volt…

Ennyit a szentimentális énemből…

Szóval mostanra rekreációs futó meg túrázó lettem.

Jó csinálni, jó írni róla… én élvezem.

…és tulajdonképpen így majd ötven évesen azt hiszem, hogy mégiscsak fasza csávó tökös legény vagyok.

Aztán majd jövőre megnézzük, hogy mit tudok felmutatni az 50+ kategóriában.

Addig meg, itt egy pihentető 2016-os év.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr118354538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ivanics Gergely 2016.02.04. 12:27:04

Nagyon jó írás! Sok sikert 2016-ra is! :)
süti beállítások módosítása