A hideg még nem is lenne akkora baj…. Még. Mert lesz még hidegebb is. A szelet nehezebben viselem. Vagy majd húsz évvel ezelőtt – éppen az Újhegyi uszodában kezdtem a reggeleket – begyűjtöttem egy hallójárat gyulladást, és azóta kissé érzékeny vagyok a huzatra. Nem, nem a párnáéra, a levegőére.
A heti megerősödött légmozgás egyből le is beszélt arról, hogy szerdán futni menjek. Csütörtökön meg időm se volt, azt a kultúra oltárán áldoztam fel…
És eljött a péntek reggel. Egy évben van egy nap amikor biztosan – na jó majdnem biztosan – nem dolgozom, és ha már pont arra ébredtem…
Félve néztem ki az ablakon, nem tűnt szelesnek az idő. Az ajtón kilépve, már szelesnek tűnt. Úgy látszik nem a megfelelő ablakon néztem ki. Annyira azért nem volt vészes, hogy ne induljak neki, a – mostanra stabil távvá váló – három kilométernek.
A végére még a nap is kibújt a felhők mögül.
Úgy érzem, hogy a lehűlt levegőnek is köszönhetően lassan lehet próbálkoznom a táv emelésével. Mondom lassan, tehát nem fogok sírni, ha nem sikerül egyből három és fél vagy négy kilométert futni, de tegnap úgy éreztem, hogy a három végére nem estem szét. Jó nem kívántam több kört, de talán még egyet össze tudtam volna hozni.
Viszont kéne egy kétrétegű nadrág, mert nem tudom, hogy az egyrétegűben mikor kezdek fázni. Most így plusz négy fok tájt még nem fáztam. Igaz felül már halmozom a rétegeket.
Gondoltam megnézem, hogy a többiek miben jönnek ki a pályára, de a pálya tök üres volt, a lábnyomokat nézve az utóbbi két napban rajtam kívül nem sokan futottak, vagy csak elnyelte a nyomaikat az eső áztatta salak. Már ha azt a vörös izét még salaknak lehet nevezni…
Csak Gyula bá’ nézte, amint rovom a köröket, de ugye mögötte valaki befalazta az erkélyajtót az öreg mögött, na nem mintha a szobrok olyan sűrűn mászkálnának el a helyükről…
Szóval egyedül róttam a köröket, amin még a gyenge őszi nap is mosolygott, pedig nem is volt olyan rossz:
táv: 3,15 km
idő: 00:18:47
átlagsebesség: 10,06 km/h
csúcssebesség:: 12,5 km/h
