Sántikálok valamiben. Na nem rosszban, inkább futócipőben…
A dolog úgy néz ki, hogy a az elmúlt évek tunyának azért nem mondható, de lényegében görkorcsolyára beszűkült mozgásvilága nem maradt nyom nélkül. Illetve nyom nélkül is maradhatott volna, ha nem kezdek lelkes trappolásba úgy augusztus magasságában. De belekezdtem.
Először is arról a bizonyos nyomról, ami ugye…
Igaz, hogy nem vagyok ugrabugra agrós – akarom mondani a görkorcsolyázásnak nem az ún. agresszív műfajában utazom -, de a fitness görkorcsolyázáshoz sem hord az ember bokamozgást segítő cipőt. Persze, akire harmincon felül jön rá a görkorcsolyázhatnék, az ne válogasson. Ha meg negyven felett kezd futkosni, akkor meg pláne…
Namármost az van, hogy a jó kis műanyag merevítésű koricipő, az remekül fogja az ember bokáját, amit így kevésbé tud eltörni, és elgyötrődni. Ez az a tulajdonság, ami a futócipőből hiányzik. Na nem törtem el a bokám, viszont gyötrődik ezerrel, vagyis inkább háromezerrel tekintve, hogy általában három kilométereket szokok futni.
A dolog olybá tűnik, hogy a második kilométer tájékán az valószínűleg megáll az idő, és a két lábfejem – míg én a futás közben meredten lógok a levegőben – megvitatja, hogy éppen melyikük fog fájni. Lett lévén embernek és nem csak amolyan emberszabásúnak számítok, magyarul talppal nem tudok megfogni semmit, így a döntésmechanizmusból a kő-papír-olló kizárható. Valószínűleg a fej vagy írás is. Ahhoz ugyanis apró kellene és azt sem szoktam magammal hordani. Marad az ecpec, vagy valami más mondóka… Tekintettel arra, hogy ilyenkor csak testben vagyok jelen, gőzöm sincs, hogy hogyan csinálják, de igazából ez mellékes. [Viszont növeli a bejegyzés karakterszámát.]
Hol tartottam?
Ja, a második kilométernél. Eleinte a jobb bokámnak nem volt rakoncája, igaz annak már ezerötszáznál se.
Népi gyógymód, kis pihentetés, feketenadálytő… fásli. Elmúlt.
Azután kezdte a bal. A változatosság kedvéért feketenadálytő, fásli… pihentetés.
A legújabb, ez a felváltva, nem melyikünk fájjon ma effekt. Meguntam.
Régebben húzódásra, zúzódásra lótartó barátaimtól kaptam valami szurokszerű szart, ami ugyan büdös volt, de hatott. Mára elfogytak a lótartó barátaim, vagy legalábbis az istenhátamögöttkettővelbe költöztek.
Vettem valami lókrémet a lila drogériában.
Nem büdös, sőt illatos piros zselé. Hatásosnak is tűnik, viszont úgy melegít, mint a paprikakrém anno. Most ehhez pezsegtetek némi magnéziumot, aztán csak megunják a bokáim a szórakozást…
Mindenesetre a lelkesedésem még tart és rovom a köröket szorgalmasan.
táv: 3,3km
idő: 00:20:32
átlagsebesség: 9,64 km/h
csúcssebesség:: 10,8 km/h
