Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Néha a kevesebb a több

2010. augusztus 08. 09:15 - regulat

Úgy három-négy hete beláttam, hogy tényleg a Puskás Ferencről elnevezett Népstadion lesz a megoldás. Minimális az autóforgalom, és akkor van vége az útnak, amikor abbahagyom…

exo_alu.jpgIgen, majdnem feladtam a forgalomban korizást, leginkább a saját, de némileg a gyalogosok testi épségének védelmében. Na ez azért ebben a formában nem igaz. A Stadion úgy négy és fél kilométerre van a munkahelyemtől, ami még így is kilenc kilométert jelent forgalomban, szerencsére a Műcsarnok előtti részt nem számítva sehol sincs tömeg. Ott viszont annál inkább. A járdán nem lehet elférni a buszokról leszédülő szláv testvéreinktől, az úttest felé kerülni életveszélyes a pesti úrvezetőktől. Viszont kellőképpen feltornázza az ember adrenalin szintjét, ami jól jön, mert az Olaf Palme felújított szakasza, a bombatámadásos kinézetű műjég előtt korcsolyázásra van kitalálva… csak rövid. Ha megcsinálják ilyenre a az Ajtósi felöli szakaszt is mindenki itt fog száguldozni.

Kell ez a kis plusz, mert a Stefánia kerékpárútja, vagy járdája olyan szar állapotban van, hogy csak eszi a kereket, de utána a stadion, a maga bő egy kilométeres gyűrűjével egyszerűen remek. Arra azért kíváncsi lennék, hogy létezik-e olyan ember, akinek szélcsendben sikerül legalább kétszer körbekorcsolyáznia a stadiont. Valahol mindig szemből fúj a szél.

Ráálltam egy huszonötkilóméteres távra. Kilenc forgalomban, tizenhat a stadion körül. Hát szokni kell, az biztos, de semmivel sem fárasztóbb, mint az eddig megszokott tizennégy forgalomban. Igaz, ebben benne van az is hogy a szintemelkedés így csak az Olaf Palme esetében jöhet szóba, ami jóval kevesebb, mint a Mátyásföldig mért száz egynéhány méter. De akkor is ez bíz majd tizenegy kilométerrel hosszabb táv, ergo sokkal fárasztóbbnak kellene lennie.

Kellene. De nem fárasztóbb, hanem közel azonos szinten van.

Sejtésem szerint azért, mert a stadion körül utazik az ember, azaz felvesz egy sebességet és tartja. Jó, néha gyorsít, néha lassul, de alapjában nem törik meg a ritmusa, még akkor sem, ha szélúrfi valami rejtekből előtörve hanyatt akarja lökni. Isten bizony csütörtökön ezzel szórakozott. Megpróbált felborítani. Hol oldalról, hol szemből… Na mindegy. Lényeg, hogy nagyjából egyenletes tempóban lehet menni.

Bezzeg forgalomban. Hol a gyalogosokat kell kerülgetni, és ugye az ember nemhogy elütni nem szeretné őket, de még megijeszteni sem, hol csak egyszerűen át kell jutni az út túloldalára, ami egy Hungária út esetében nem is olyan egyszerű néha. A forgalomban közlekedés folyamatos gyorsítás és lassítás. Fordítva. lassítás és gyorsítás. Mire az ember felvenne egy normálisnak mondaható sebességet, pont le kell lassítani, vagy meg kell állni. utána kezdheti az egészet elölről, és emelkedőn gyorsítani nem is olyan egyszerű…

Tegnap – lévén szombat és szabadságok ideje – kimerészkedtem a régi útvonalra. Megszenvedtem, magamhoz és stadionhoz képest is. Elszoktam tőle, na!

Menet közben úgy éreztem, hogy jó tempóban megyek [már ahol lehet], de az órát nézve ez bíz nem olyan fényes. De fárasztó.

Na így van az, hogy a kevesebb, az néha több.

Álljon itt összehasonlításként a csütörtöki stadion-körrel szemben a szombati utcai menet:

2010. augusztus 07. szombat

táv: 14,3 km

idő: 00:52:33

átlagsebesség: 16,33 km/h

csúcssebesség:: 26,9 km/h

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr355627983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása