Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Ősz

2010. szeptember 05. 10:16 - regulat

Ezt a bejegyzést úgy is kezdhetném, hogy mostanában nem történik semmi. Semmi különös. Majd kezdhetnék panaszkodni, hogy veszítettem a lendületből. Pedig...

exo_alu.jpgPedig egyszerűen csak annyi van, hogy pont annyit mozgok, amennyi jól esik. Azaz pont annyira fáradok el a napi rutinban, hogy nincs kedvem még rágyúrni. Hetente egyszer futás, egyszer görkori.

Ráadásul a reggeli futások már sötétben kezdődnek és sötétben végződnek. Későn kelő lett a nap. Én meg nem.

Viszont ez a hirtelen lehűlés, majdnem megfázáshoz vezetett.

Az ember megszokja, hogy még az ujjatlan felsőt is melegnek érzi, aztán a következő héten már tizen fokokkal van hidegebb.

Nosza előkerestem az őszi ruházatot. mindenből a hosszút.

Nem szeretem ezt az átmeneti időjárást. Amikor elindulok – úgy hajnali fél öt körül – még szidom magam, hogy kesztyű is kellett volna, amikor hazaérek, akkor meg azért, hogy mi a bánatos lótüdőnek öltöztem be ennyire. Persze egyszerűbb lenne este munka után lemenni futni, de valahogy addigra lemerülök.

Lehet, hogy elemet kellene cserélni?

A görkorival viszont szerencsém van. Esőt, hideget megúsztam az elmúlt hónapban. Csak az unalom. Ráadásul a délutáni korizáshoz még be sem kell öltözni, szemben a reggeli futással…

A Stadionban az a jó, hogy folyamatosan lehet menni.

A Stadionban az a rossz, hogy nem történik semmi.

Na jó, rohangál néhány futó, és teker néhány bringás körbe-körbe… oszt ennyi. A forgalom más. Semmi sem állandó. Minden napra akad legalább egy hülye. Ha más nem akkor én mindenképpen bénázok valami akkorát, hogy érdekes lesz tőle az egész.

A Stadion körül nincs meglepetés. Szerencsére. Nem bontják fel hirtelen felindulásból az utat, nem parkolnak a járható út közepén. A Stadion, sportolásra van kitalálva. Csütörtökönként összefutok néha a Kori 2000 korán érkezőivel. Velük kéne edzeni, csak ugye az eltérő időbeosztás. [Ezen tavasztól változtatni kell!]

Viszont a heti huszonöt kilométer kezdi megmutatni a hatását, mert közelítem a májusi 2’50”-es átlagtempót, amit igazából versenyeken hoztam össze, azaz semmilyen forgalmi akadállyal nem kellett számolni.

Most a huszonötös távból kilenc kilométer forgalom, és így is sikerült erre a hétre 3’00”-ás tempót korizni. Ráadásul a kerekeim már visszakoptak olyan 82-85 mm-re, ami azért kevésbé gyors, mint amikor még inkább a kilencvenhez közelítettek.

Az idén már kilencvenes kereket nem veszek elő, van még egy érintetlen szett 84 millis K2 moto kerekem, igaz az puhább, mint a most használt powerslide... Kevésbé bírja az utcát.

Hogy lesz ez még jobb is?

Az főként az időjáráson múlik…

Az utolsó Stadion-körök adatai:

2010. szeptember 03. péntek

táv: 26,73 km

idő: 01:20:20

átlagsebesség: 19,96 km/h

csúcssebesség:: 27,2 km/h

Félmaraton átlagsebesség: 20,98 km/h

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr935627984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása