Talán még egy hét és vége a kényszerszünetnek.

Mint már mondottam volt, számos oknak köszönhetően, lassan, de biztosan közeledtem ahhoz az állapothoz, hogy nálamnál csak a hazug embereket érjék könnyebben utol. Mert a közkeletű bölcsesség szerint őket könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát.

Namost én már bicegtem erősen, sőt kutyául is éreztem magam.

Nálamnál tapasztaltabbak, állítólag létező – szerintem ugyanis ezek csak az interneten találhatóak meg, és nem bennem – izomcsoportok krónikus húzódásának tudták be a dolgot. Egyöntetű vélemény pihentessem négy – hat hétig.

Pihentetem. Mondjuk arra nem igazán tudtak válaszolni, hogy ha fokozottan kímélem ezeket a mesebeli izmokat, akkor hogy jutok a munkahelyemre, mert repülni azt nem tudok. A válasz az volt, hogy akkor is próbáljam meg lehetőleg pihentetni.

A dolog úgy nézett ki, hogy leginkább reggel és a lépcsőn lefelé szenvedtem, meg amikor lábujjhegyre akartam állni. Az utóbbi volt a legkevésbé veszélyes, mert ritkán fordul elő. Alapjáraton nyújtózkodás nélkül elérem a legtöbb polcot, amelyiket nem, azt meg nyújtózkodva sem.

Futás közben a kezdeti fájdalom általában elmúlt, majd olyan három kilométer után ismét, de sokkal erősebben jelentkezett, először a bal, majd a jobb lábamban.

Futás után egy-két perccel lépni is alig tudtam…

Tudom, tudom orvoshoz kellett volna, de valahogy nem bízom a fehérköpenyesek empátiájában, amióta versenyen bukta görkorcsolyával, és az összes orvos a koromra való tekintettel lehülyézett…

Szóval inkább pár szó arról, hogy mi lehetett az a számos ok, ami taccsra vágta az őszre tervezett trappolásomat.

1. Még véletlenül sem tartottam be rendszeresen a bemelegítésre vonatkozó szabályokat, nyújtani meg végképp nem nyújtottam szinte soha.

2. Bár tisztában vagyok vele, hogy erőteljesen sarokra érkezem futás közben, nem ez, hanem a cipő ára dominált a vásárlásnál. Ráadásul túlhordta, és szinte már semmit sem csillapított, holott elég sok időt töltök betonon és gyenge minőségű (majdhogynem döngölt földút minőségű) salakon.

3. Nem vettem komolyan a fájdalmat, holott az ember szervezet nem heccből jelez. De úgy voltam vele, hogy majd elmúlik.

Most itt ülök a meleg szobában, és csak azért nem nézem irigykedve a futókat, mert a hirtelen hideg erősen lecsökkentette a számukat.

Ha jól tudom, néhányan a futópadot preferálják télen, de a többség téli álmot alszik és regenerálódik.

Túl vagyok négy hét pihenőn. Egy hetet még nyugiban töltök, de utána újból megpróbálom felvenni a tempót.

Hiányzik.

Meg kíváncsi vagyok, hogy hogy válik be a kávémárkáról elnevezett aláöltözet…