Persze a bejegyzésnek lehetne az is a címe, hogy nekifutásból, de a „Három és…” valahogy jobban tetszik.
Jobban, mert három hónap után most indultam neki először.
Először az idén.
Írtam már, hogy őszre csúnyán hazavágtam a talpszalagomat. Mondhatni kín és keserv volt a lefelé a lépcsőn.
Nem maradt más, mint pihenni. Először azt hittem, hogy három hét [már megint az a fránya hármas] elég lesz, de az istennek sem akart múlni. Javasolnám mindenkinek, hogy az első jelre álljon le, vagy menjen orvoshoz, és még véletlenül se higgyen abban, hogy majd magától elmúlik. Azt rohadt nehezen teszi.
A pihenéssel töltött és karácsonnyal megspékelt három hónap eredménye szemmel látható lett. Felszedtem nyolc kilót. Most ugyanúgy nyolcvannégy kiló vagyok, mint másfél évvel ezelőtt. Kíváncsi vagyok, hogy a „versenysúlyomat mégis mennyi idő alatt szerzem vissza.
Azt azért előre kijelentem, hogy koplalni nem vagyok hajlandó az ügy érdekében, így marad a futás.
Ja igen, a futás.
A tavalyi tapasztalatokból kiindulva a sportpályával nem is kísérleteztem, mert az ilyenkor jellemzően mocsaras. Nekem meg nem volt kedvem nyakig sárosan hazaérni, így megcéloztam a Rákos-patak mentén tavaly elkészült mesebeli kerékpárutat.
Mesebeli, mert a semmiből indul, és jó magyar szokás szerint a semmiben végződik. Talán majd ebben az évtizedben tovább építik.
Szóval nekiindultam a kerékpárútnak. Ez azt jelenti, hogy aszfalt végig. Nem szeressem, de abban legalább nem lehet elsüllyedni.
Na most ennyi kihagyás után nem voltak nagy terveim, vagy nagy reményeim. A terv öt kilométer és/vagy ötven perc volt. Persze, hogy ez nagyon lassú. Tudom. De gőzöm sincs, hogy mit bír a talpam.
Igazából holnap már tudni fogom. Akkor már a lefelé a lépcsőn mindent elárul…
Az első három kilométer igazán jól ment, de utána kétszer is belesétáltam a hatosba, amit végül teljesítettem. Lesz ez még jobb is.
Összefoglalva:
Táv: 6 km
Idő: 34’30”
Tempó: 5’45”
Ebben az a szép, hogy szinte csak javítani lehet.