Ha ezt így folytatom, eléggé kevés bejegyzés kerül az edzésnaplómba ebben az évben. Két héttel ezelőtt tudtam rávenni magam először arra, hogy egyáltalán futni menjek.
Ahhoz képest, hogy idén ez volt az első alkalom nem is volt olyan tragikusan pocsék. Mondom ahhoz képest.
Na most, tudom én, hogy minden kezdet nehéz, de arra azért álmomban sem gondoltam volna, hogy a folytatásra két hétig kell várni.
Történt ugyanis, hogy a szombati trappolás, amolyan tavaszi fáradság követte vasárnap. Belefér, gondoltam. Csakhogy a csalóka tavaszi fáradság estére hőemelkedésbe csapott, reggelre láz lett belőle. És kitartott egy hétig.
Pedig nem mondanám, hogy könnyelmű voltam.
Két réteget ruházat. Meg sapka, sál, kesztyű…
A franc se gondolta volna. Igaz a jó doktor azt mondta, hogy valami vírust kaptam be, amire rádolgozott a futás.
Bő egy hét fekvés. Láz. Levertség. Na ez után a múlt heti [írok én itt hülyeségeket! az még ez a hét] mínuszokban inkább maradtam a meleg szobában. Szerencsére mára tél tábornok ideiglenesen visszavonult, úgyhogy megvolt a második futás az idén.
Nem sok, de ennyi tellett tőlem. Az az igazság, hogy az ötödik kilométer után határozottan bánni kezdtem, hogy belevágtam.
Nem ment.
Mondhatni nagyon nem.
Mindenesetre egy hetest sikerült kiizzadni magamból. Úgy, hogy az utolsó két kilométer olyan tizenhárom percet vett igénybe.
Ez már futásnak is csak jóindulattal nevezhető.
Hát ezen a projekten még dolgozni kell.
Táv: 7,23 km
Idő: 43’46”
Tempó: 6’03”
És én még azt mondtam a múltkor, hogy azon az eredményen csak javítani lehet. Akkor most erre mit mondjak?
