Az edzéstervem szerinti kitűzött cél, azaz a távolságtól való félelem legyőzésén túl vagyok.
Úgy néz ki, hogy az egyenletes tempó is megy, úgyhogy a mai nappal kezdve, kezdhetek tényleg a NIKE félmaratonra készülni, mert ugye a ne fussam el az elejét szabályt, már csak a helyszínen tudom alkalmazni.
Jöhetnek a dolgos hétköznapok. Vasárnap még ott tartottam, hogy kénytelen voltam feladni a vége előtt az aznapra kitűzött tizennyolc kilométert, mert… mert egyszerűen nem ment a futás. Az vigasztalt a dologban, hogy az ilyen összeomlásokat követően viszont simán tudok távot emelni. Vagy legalábbis eddig simán tudtam.
És kedden a tapasztalat beigazolódott, mert jó tempóban letudtam az utolsó, azaz ötödik távemelésnek szánt húsz kilométert.
[Ha valaki most megkérdezné, hogy a blogot olvasva mégis hova lett a negyedik távemeléses poszt, annak csak azt tudom mondani, hogy elaprózódott.]
Lényeg, hogy tudom, hogy képes vagyok lefutni a félmaratont, és ez most baromira megnyugtat. Főleg, hogy ma erőlködés nélkül - igaz lassabb tempóban, de - ismét lefutottam a húszast. Félaratonra konvertálva a tempót, még így is - ha csak századmásodpercekkel, de – két órán belül vagyok.
Ráadásul, ma az első három szakaszon végig 150 bpm alatt volt a pulzusom. Na jó ez ebben a formában nem igaz, mert egyetlen alkalommal felugrott 185-re. Írtam is az edzésnaplómban, hogy elmesélem mi volt.
Nem, nem kapott el a harci láz, és nem gyorsultam fel, mindössze összetalálkoztam valami önjelölt Cujóval, vagy a sátán kutyájával. Szóval valami vérkutyával.
Szerintem mindenki el tudja képzelni a rémületemet, amikor előttem tíz méterre egy bokorból kitört egy csapzott, habzó szájú szőrcsomó. És ugatva felém rontott. Erre mondják, hogy megállt bennem az ütő, amit ugye készséggel el is hinnék, de a pulzusmérő egészen mást mutatott. Valójában csak én álltam meg. Kétlépésnyire a dög is.
És néztük egymást.
És néztük egymást.
Megunta és elment, mint aki jól végezte a dolgát. Akkor láttam meg a kedves gazdit, aki éppen nem ért rá, mert telefonált. Háttal az incidensnek.
A pulzusomnak még kellett pár száz méter futás, hogy visszaálljon 150 bpm alá.
Eszem ágában sincs azt követelni, hogy tiltsák ki a kutyákat, vagy a kutyásokat, de könyörgöm, nem lehetne valahogy felelősebben csinálni ezt a kutyatartást?
Én sajnos tartok az ismeretlen kutyáktól. Főleg amióta egy Nembánt nevű eb megkapott.
Lényeg, hogy ha nincs a kutyás incidens, akkor a tempóhoz mérten egész biztató pulzus adatokat tudtam volna produkálni. Mindegy, ez van:
Táv: 20,49 km
Idő: 01:56:38
Tempó: 5’41”
Átlag pulzus: 148 bpm
Maximum pulzus: 185 bpm
