Időnként az az érzésem, hogy ez a bejegyzés már sohasem készül el, de aztán mégis…
Az a nagy büdös helyzet, hogy szét vagyok szórva, meg még pánikolok is egy kevéssé. Az utóbbit a jövő heti verseny miatt, de erről majd később.
Kezdem inkább a szétszórtsággal meg az elmúlt tíz nap edzéseivel. Bizton állíthatom, hogy az előbbi befolyásolta az utóbbit.
Tudom, az ember nem dicsekszik a rossz szokásaival, meg a függőségével. Főleg nem egy „sport” blogon, de azért nem is titkoltam soha, hogy dohányzom. Szerintem nem is keveset. Ez olyan napi egy doboz cigarettát jelent. Mondhatnám azt is, hogy szinte csak futás közben nem dohányzom. Igen még közvetlenül futás után is. …és tudom, hogy ez nagyon nem jó, de hogy magamat idézzem:
Leszokni a legkönnyebb, csak utána nem visszaszokni, na az nehéz ügy.
Most kivételesen nem a leszokás-projekttel küzdök, csak a mennyiség csökkentéssel. Ez sem egyszerűbb. És nem tudok az írásra (sem) koncentrálni… Na mindegy. Majd futás után folytatom.
Szóval volt ugye az a kisebb megfázásom, elvégre mégiscsak ősz, meg lassan tél. Abból kifelé csütörtökön bevállaltam egy huszonegyet, csak, hogy erősítsem az önbizalmam.
Mert azt ugye könnyű lenne kijelenteni, hogy huszadikán csak is jobbat futhatok, mint szeptemberben, de nálam az egyértelmű nem mindig műkszik. Mondjuk ezzel a 112 perces idővel nagyon is elégedett lennék. De még a 120 is belefér.
Szombaton szinte már kánikulának számító tizenhat fokban kényelmesen lekocogtam lefutottam egy tizenhármast a van még két hetem készülni boldog tudatában. Megjegyzem egy kis jó idő elég volt ahhoz, hogy teljesen új arcokat lássak futni a Rákospatak mentén. Igaz a régieket mostanság nem találom.
Hétfőn (persze addigra visszahült az időnek járása) szinte szó szerint ismételtem a csütörtöki huszonegyet… illetve mégsem. Amikor levettem a cipőt rám tört a tele van a tököm a futással érzés. Nem tudom, hogy honnan, de egyszer csak ott volt. És nagyon elegem volt az egészből.
Azt hiszem, ilyenkor nincs jobb, mint Hofi dalát dúdolni halkan, hogy kell egy kis áramszünet. Nekem annyira kellett, hogy két napig semmit, de az égvilágon semmit nem voltam hajlandó csinálni. Így utólag visszagondolva ez még nem is túlzás. Még egy filmet sem tudtam végignézni… Hogy a futás volt sok, vagy a cigaretta megvonás dolgozott bennem, hát nem tudom.
[Azt hiszem szerdán kezdtem bele először ebbe a bejegyzésbe.]
Azért péntekre hiányzott a mozgás. Megint tizenhárom. …és bíztató öt percen belüli kilométerekkel. Ráadásul csütörtökön egy könnyed mozdulattal levertem az RDS-t. ilyen már volt. Viszont most úgy talál becsapódni, hogy az elemtartó fedele (ez olyan bajonetzáras, vagy mifenés bizbasz) eltört. Mondanám, hogy filléres alkatrész, de e nélkül nem működik a dög. A ragasztószalag sem bír vele… és nagyon úgy tűnik, hogy az egyetlen remény, ha írok a gyártónak, mert kis hazánkban képviselete az nincs.
Mint ahogy nekem sincs harmincsok pénzem újat venni… Nagyon basszus, futhatom a jól bevált, akarom mondani már bemért távokat. Ezért is ismételtem pénteken az előző szombati útvonalat.
Ráadásul ma reggel arra ébredtem, hogy Siófokon éppen célba érek és az eredményjelző azt mutatja, hogy 2:20:00. Rémálom.
És dereng, hogy valami ilyesmiről álmodtam pénteken, vagy szombaton is…
Ezek után kezdtem írni ezt a bejegyzést. Ami akkor még siránkozósabbra sikerült. Abba hagytam.
Futottam.
A nagy részét töröltem...
...és most be van fejezve.
Táv: 13,86 km
Idő: 01:08:00
Tempó: 4’54”
Átlag pulzus: 159 bpm
Pedig azt ki is hagytam, hogy a freeblog összeomlása miatt kis híján infarktust kaptam, mert úgy tűnt, hogy az edzésnapló bejegyzéseiből az utolsó két hónap elveszett.
De nem!
