Tegnap elkezdtem egy bejegyzést, arról hogy le vagyok hangolva. Aztán kitöröltem. Persze ez a lényegen nem változtat.
Valahogy úgy kezdődött, hogy „Esik. Én meg bent ülök a meleg szobában. Hülye lennék nekiindulni ilyen időben futni. Fix tüdőgyulladás. Lehet, hogy úszni kéne. De ahhoz is ki kéne mozdulni. Le vagyok hangolva…”
Na az azért hozzá tartozik a történethez, hogy az eső csak az egyik oka volt a negatív hangulatnak. Valószínűleg meséltem már, hogy olyan nyolc-tíz éve kezdtem görkorcsolyázni. [Jelzem még most sem tudok… de szoktam.]
Az első nagy görkorcsolyás élményem az volt, amikor meg tudtam kerülni a házat. Húsz perc alatt. Ma még két perc is sok(k) lenne.
Aztán tovább léptem. Bevállaltam egy CriticalMasst. Gondoltam, ahol akkora a tömeg az nem lehet gáz. Az volt. A Vérmező utcán le a Szénatérig… halálfélelmem volt, de lementem. Sőt le is értem. Esés nélkül. Akkor úgy éreztem, hogy szuperhős vagyok.
Harmadik lépcső. Nos az újpesti rakpart volt. A Gatorade (szám szerint a negyedik) futógála és görkori futam volt, 2007-ben. 9,5 km. 0:25:44 Évek óta ez a verseny, a Duna-parti hozza össze a legtöbb görkorist Pesten, sőt talán az országban.
Egy évvel később V. Wink maraton Siófokon. 21,1 km 1:17:00
...és után jöhetett a Tisza-tó, a maga 57 kilométerével.
Az idén a Duna-part elmaradt, és úgy néz ki, jövőre sem lesz. A Winket ugyan megrendezik, de a kiírásba a görkorisok nem fértek bele… Jövőre az amatőr görkorisoknak nem sok babér terem, pedig évről-évre többen vannak. Csak a hol, meg a mikor kérdéses…
Szóval ezért vagyok elkenődve kissé. De…
...mivel minden rosszban van valami jó, így többet fogok futni jövőre.
Jut eszembe, a futásról akartam írni, csak elkalandoztam.
Ugye sopánkodtam a múltkor, hogy benne ragadtam valami mocsárszerűségben. Na azt elég volt leírni és máris megoldódott. Pénteken ragyogó napsütés. Úgy tizenkét kilométernél lebeszéltem magam a haza futásról. És szenvedtem másfél kilométert. Egyszerűen leállt a belső órám és úgy éreztem, hogy csak vánszorgok. Pedig az óra szerint tartottam az 5’30”-as tempót. Aztán rendbejöttem. …és lefutottam 22 kilométert. Hiába no, tényleg fejben dől el.
Aztán a vasárnap, az sürgős kerti teendők miatt kimaradt. Hétfőn meg esett… De kedden… Kedden még a napszemüveget is elő kellett venni. Azt hittem erre decemberben csak akkor fog sor kerülni, ha már fehér lepel takarja az utakat. Hát tévedtem.
Ennek a téli tavasznak, vagy tavaszias télnek van egy olyan mellékhatása, hogy a Rákos patak, legalábbis a Cikotai út utáni susnyás része pornócsatornává változott… Merthogy a párás üvegű autókban nem a madarakat, vagy a futókat lesik, az biztos. Vagy ennek a karácsonyhoz meg az ajándékozáshoz lenne köze?
Na mindegy! Folyton elkalandozom. Talán az időjárás teszi.
És jött a csütörtök, meg az eső. …és ott tartottam, hogy ebből ma uszoda lesz.
Reggelre ragyogó napsütés. Hát akkor fussunk!
Jövőre úgy is ismét a futás kapja a nagyobb hangsúlyt, nem a görkori.
Azért tavaszra jó lenne Láng Vinceként nekiindulni ennek a bő tizenhárom kilométernek.
...hogy azt mondhassam, egy óra múlva itt vagyok.
Táv: 13,86 km
Idő: 01:10:xx
Tempó: 5’03”
Átlag pulzus: 161 bpm
Csak bő tíz percet kéne faragni…