Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Egy csepp katarzis

2012. február 11. 18:26 - regulat

Mondanám, hogy ez a bejegyzés kilóg a sorból. Itt kérem igenis lesz egy csepp katarzis!

rdsii.jpgTörtént, hogy decemberben indultam a hogyan legyek béna balfék című háziversenyen. Azzal a számmal neveztem, hogy le tudom ejteni egymás után háromszor az RDS-t. [Ha valaki véletlenül most tévedne ide és nem tudná, hogy miről, van szó, annak, és csak annak mondom, hogy én ezzel a kütyüvel mérem a megtett távolságot, meg a sebességet. Bővebben: itt.]

Na most azt megtanultam még a repülőtéren, hogy szuper biztosnak hitt műanyagházas bőröndök is simán kinyílnak, ha a megfelelő pontjára ejti le az ember. Amilyenek a rakodók egy repülőtéren erre semmi perc alatt rájöttek.

Na, én is megtaláltam a három leejtés során azt a pontot, amelyre a készüléket leejtve az mint a rakétát lőtte ki az elemet. Merthogy úgy van kitalálva az elem elhelyezése, hogy egy kis fedél zárja, mint a rúdlámpáknál, csak itt a rugó nem a zárószekezeten van. Ráadásul nem is menetes a dög, mindössze három fül tartja a helyén. Na, ezek letörtek.

Házi megoldás: ragasztószalag. Gondoltam én, de nem vált be.

Közben telefon a hazai forgalmazóknak, hogy tudnának-e ilyet adni. Pénzért. De nem. Bevallom az ötödik kísérlet után feladtam…

Na most, egy ilyen filléres bizbasz hiánya miatt vegyek egy olyan negyvenezres  kütyüt?

Erőt vettem magamon, és a hiányos angolnyelv ismeretemet. És írtam a CicloSportnak… akik németek egy e-mailt, hogy segítsenek már.

cicloboritek.jpgÉs vártam.

És nem válaszoltak...

Így utólag gondolom az történt, hogy elolvasták szegényes levelemet. Majd amikor rájöttek, hogy mit akarok röhögtek egy jót. Szóltak az ügyeletes Alinak, vagy Gorannak, hogy hozzon már egy ilyen bizbaszt, oszt berakták egy borítékba, és elküldték. [az a kis izé az ott a borítékon!]

Csak így, hogy örüljek. [Mondtam, hogy lesz katarzis!]

Szóval, amikor megjött a csomag, akkor örültem. Nagyon.

Mert hirtelen éreztem magam valakinek. Mondjuk vásárlónak, aki CicloSportéknak fontos. Mert az ő terméküket használja.

Ez nekem olyan furcsa.

Itt. Magyarországon.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr104094523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.02.11. 19:37:08

@egyensúlyban: Hát tényleg elég ritka... de ott úgy látszik ez a normális.

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2012.02.11. 20:06:03

Nekem egy ismerős mesélte nemrég, hogy valami stratégiai társasjátékhoz akart még figurákat(katonák vagy mi szösz), de külön nem lehetett kapni. Írt a gyártónak és ingyen(!) küldtek egy csomaggal, levélkét mellékelve, hogy mekkora örömükre szolgál, h ilyen sokan játszanak a játékkal, h kevés a figura....

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.02.11. 20:56:44

@Bozót: Tudod, tanítják sokféle iskolában azt a tárgyat, hogy marketing, meg azon belül azt, hogy milyen fontos cél a márkahűség elérése... Ezt valahogy kis hazánkban vizsga után rögtön el is felejtik.
De most tényleg, hónapok óta az órákat nézegetem, hogy mibe "fektessek" majd be... [ilyen volt a kalandom is Nike SporBand-del.] ezek után logikus, hogy inkább egy HAC-5-re fogok spórolni... (vagy egy HAC-6-ra.)

Cs.Csilla 2012.02.14. 10:23:38

Nekem szintén egy német céggel van nagyon jó tapasztalatom. Az egyik terméküket etetem a kutyáimmal, de az egyiknél diagnosztizáltak egy olyan betegséget, ahol nem mindegy, hogy mennyi réz kerül a szervezetébe. Mivel a termék dobozán nem volt feltüntetve, hogy mennyi van benne, csak az, hogy van, írtam nekik, hogy legyen olyan drágák írják meg, mert.
Eltelt 1 hét és én azt gondoltam, hogy röhögtek egy jót és kukázták a mailemet. Majd eltelt még 1 és jött a válasz, hogy elküldték a terméket a laborjukba, ahol bevizsgálták és megírták a milligramm pontosságú értékeket!

Na akkor én pont úgy éreztem magam, mint Te! :-D

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2012.02.14. 10:53:35

@Cs.Csilla: Na igen, ha majd Magyarországon is eljutunk ahhoz a hozzáálláshoz (akár kereskedelemben, akár politikában), hogy az "Ön problémája, a mi problémánk" akkor majd itthon otthon érezzük magunkat.

Addig persze lehet gazdasági és társadalmi felemelkedésről vizionálni, de ezek csak víziók maradnak, mert a cseppnyi örömök számítanak, a "fontos vagyok érzés".

Bocs a politizálásért, de nem ide való csak néha nem tudom visszafojtani.
süti beállítások módosítása