Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Rákoscsabai dagonyázós

2013. március 31. 08:49 - regulat

Rákoscsaba-Pécel terepfutás félmaraton

Mert hiányzik. Azt hiszem ennyi volt, vagy csak lett volna a válaszom arra a kérdésre, hogy mi a bánatos lótüdért kell nekem ebben a márciusi hűs időben esetleg nyakig a dagonyában futásszerű mozgást imitálnom.

grouchy.jpgNem azt mondom, hogy a versenyekért futok, hiszen aránylag kicsi az esélye, hogy dobogóra jogosító helyezést érjek el, de a versenyek nélkül valahogy nem lenne az igazi a dolog. Kell az nekem, hogy elmondhassam, hogy ott voltam, megcsináltam. Hogy meglegyen a bosszankodás adagom, mert utólag mindig olyan könnyű kitalálni, hogy hol és mit rontottam el, amitől jobban teljesítettem volna… és közben a szemem sarkából lessem az elismerő pillantásokat, hogy jó volt ez… meg a megrovó tekinteteket, hogy ne legyél már álszerény.

Igen, szeretek morgolódva dicsekedni. Lehet, hogy tényleg Duli-fuli volt a jelem az óvodában. [Vannak, akik azt állítják, hogy Okoska, de ezeket csak a szemüvegem téveszti meg.]

A tavalyi év legkellemesebb meglepetése számomra a Rákoscsaba-Pécel terepfutás volt. Hozta a nyuszi. Bár közel sem úgy teljesítettem, ahogy előzőleg elképzeltem, és még csak azt sem mondhatom, hogy menet közben minden percét élveztem, de nagyon vártam az újrázást.

Mondjuk a hülye nyúl meg - a feltehetőleg igencsak bekávézott - Holle anyó nagyon bekavart az idén. Szerdán még tizenöt centis hó takarta az útvonalat… amiben egy kellőképpen rutintalan vakond már akkor is tengeralattjárónak képzelhette volna magát.

A szervezők inkább útvonalat módosítottak nehogy az terjedjen el, hogy konkurálni akarnak a brutálfutással. Köszönet érte! Azt csak elképzelni tudom [de nem akarom!], hogy mi lett volna, ha ezt nem teszik meg. A frissítőpontot is áthelyezték. Mellesmeg tavaly nagyon szar helyen volt, de ugye a rutint a tapasztalat hozza meg… Szóval rajtuk nem múlt az eredmény csak rajtam meg a természetanyán. Ha van természetnagyanya, akkor sokat emlegettem…

Mellébeszélek mi?

rakoscsaba_2013_cipo.jpgSzóval szombaton bemelegítésként elszaladtam nevezni. Szépen lassan 140 bpm alatti pulzussal letudtam a bemelegítésnek szánt két és fél kilométert és vártam. Meg beszélgettem az ismerősökkel. leginkább arról, hogy el fogunk süllyedni, vagy nem fogunk. Meg hogy ki mit tervez. Konkrét tervem volt, 155 bpm átlagpulzus, és átlag hat percen belüli kilométerek. Ugye, hogy nem voltam nagyravágyó!

Tizenegykor elrajtoltunk. Villámgyors libasorba rendeződés, néhány könyökharcos és vállvető pozícióféltő megelőzését követően túl voltunk a bevezető szakaszon… és meg azon kezdtem morfondírozni, hogy itt visszafelé sárcsúszda lesz.

Jött az első kör. Valahol a mezőny első felében futottam és nem volt olyan vészes… igaz, hogy néhol alkotmány keménységű volt a talaj, de azért futható… már három úgy százméteres szakaszt leszámítva. A rövid távosok leváltak a mezőnyről, és hirtelen qrvára egyedül maradtam. Előttem úgy ötszáz méterrel egy futó, mögöttem vagy háromszázzal a következő… Volt egy olyan sejtésem, hogy valahol az első tíz környékén dagasztom a sarat. Tizenegyedik voltam.

A második körben már éreztem a vizes cipő, meg a kipörgés kicsúszás gátló hiányát és kezdtem fáradni. Pedig azt hittem a téli hó meg jég felkészített a korrigálásra…

2013_rakoscsaba_le.jpgTizenötnél visszacsúsztam egy helyet, de úgy tűnt ezt a pozíciót tartani tudom, amikor úgy két és fél kilométerrel arrébb, az általam csak vaddisznófürdetőnek becézett dagonya kellős közepén… megcsúsztam, korrigáltam (volna, de…), begörcsölt a jobb vádlim… és miközben a qrvaéletről mantráztam valami érdekes pozícióban próbáltam a görcstől szabadulni és nem belefeküdni a sárba. Jobban, mint amennyire már benne voltam.

Ebben a pókfoci pózban ért utol a következő futótárs, aki egyből segíteni próbált, de lebeszéltem, mondván menjen nyugodtan, mert nem olyan rossz a helyzet, mint amilyennek látszik. Összeszedtem magam.

Az utolsó három kilométeren a jelentősebb csúszásveszélyekbe inkább belegyalogoltam, a szilárdabbnak tűnő talajon még futottam is.

Két óra két perc. Akkor, ott a mocsárban görcsölve, hirtelen azt kezdtem számolni, hogy nem lesz meg a hat percen belüli átlagtempó… kicsit még el is keseredtem. De meglett.

Az eredményhirdetést, nem vártam meg. Az egyetlen, ami érdekelt a nyújtás és a forró fürdő. Pontosabban, csak a forró fürdő.

Most így a szakadó esőt nézve az ablakból azon tűnődöm, hogy jövőre milyen terepet tojik nekünk a nyuszi Rákoscsabára…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr285185230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása