Ez a poszt nem is lehetne jobb helyen, mint itt. Maraton katarzis nélkül...
Úgy történt, hogy volt nekem az a tavalyi "szégyenletes" (3:44) Budapest maratonom amit dehidratáltság miatt sikerült elrontanom. Nem lett volna olyan nagy baj azzal csak hát én is, mint a blog "atyja", csak minőségi futásokat vagyok hajlandó magamtól elfogadni. Ezt egy maratoni távnál 3:30-ra képzeltem el. Annyit edzettem, addig készültem, hogy ez tuti legyen, de nem sikerült. Sétálni a célban görcsbe állt lábakkal, nem volt vicces. Bitang nagy kudarcként éltem meg, de ez legalább hajtott egész télen.
Nem tudtam mikor lesz (anyagi) lehetőségem újra megpróbálni egy maratont, úgyhogy csak toltam az alapozást vakon.
Szülinapomra kaptam az NoParaTeam UB csapatomtól egy VTM nevezést, ami elég jól sikerült. Csak az alkalomra vártam, hogy kipróbáljam magam újra a 42 kilométeren. És az alkalom nem váratott sokat magára. Miközben szerveztem, hogy hogyan juthatnék le a Mátrabérc túrára olyan szemtelenül olcsón kaptam egy Bécsi maraton nevezést, amiért a Vivcitta 10 kilométeres távján se lehetne elindulni. Jó mondjuk szerdán tudtam meg, hogy futni kell, de végül is egy sík maraton csak könnyebb, mint egy Mátrabérc. :)
Szami haverom ment ki úgyis a párjával, kivittek engem is. Szami amúgy is lelkén viseli a kis futós pályafutásom (is), úgyhogy kitüntetett figyelmet kaptam. Meg kellett innom az úton pár liter vizet, aminek csak annyi hátránya volt, hogy az M1-es összes budijánál meg kellett állnunk. Mire a pálya végére értünk annyi kuponom lett pisilésből, hogy az utolsó kútnál ezekből simán tele tudtunk tankolni.
A versenytől egyáltalán nem voltam elájulva. Amúgy is tömegiszonyom van nagyon nem hozott lázba a 40.000 ember. Úgyis mindig csak pár száz van körülötted, akkor meg nem mindegy? Rajtcsomag semmi, befutócsomag se sokkal több. Picit átértékeltem a BSI-s árat ezek után.
A versenyen pedig semmi különös nem volt. Teljesen üres fejjel, zene nélkül, csak a futásra koncentrálva lenyomtam. Nézegettem a várost, fogalmam se volt mikor hol vagyok. Kerülgettem a nagyon sok embert, ettem, ittam és ennyi. Az órán végig csak pulzust néztem reménykedve, hogy az ahhoz tartozó tempó elég a 3:30-hoz.
Elég volt. Sőt!! Befutó 500 méterén tudtam menni 3:50-be, egyáltalán nem futottam ki magam és egyáltalán nem voltam elégedett. Mint egy pótvizsgán. Hiába teljesítettél most ötösre, ez csak egy pótvizsga volt.
Persze örültem, hogy sikerült. Elégedett vagyok, hogy nem csak 3 másodperccel kúsztam be 3:30 alá. Kicsit csillapodnak az érzéseim és majd büszke is leszek rá, de a katarzis elmaradt Bécsben (is) :(
Ami még érdekes ezzel kapcsolatban az a hihetetlen üresség, amit éreztem napokig. Megvan. Ennyi volt? Melóztam érte kb. 3 évet és vége? Holnap miért menjek ki futni? Kell keresi valami új célt...
