Czukor Zoltán 52 évesen negyedik lett a Paris-Colmar hosszútávú gyalogló versenyen. A táv 426 kilométer, azaz az UltraBalaton oda-vissza, meg még egy kicsi. Mindez 8’08”-as tempóval… Gratulálok neki!
Ennyi a hír, ami kapcsán írok most magamról, meg a futásról. Nem véletlenül lett a bejegyzés címe az, hogy Nekem a futás… nem szándékozom senkit megsérteni, de ha mégis… Ez van. [Lehet, hogy titkon vitaindítónak szánom...]
Egyszer már kaptam hideget-meleget, mert azt találtam mondani, hogy nekem a futás nyolc perces ezrek alatt kezdődik. Nem tudom, hogy ezt a számot mire alapoztam. Nem is akarnám "tudományosan" alátámasztani. Jött. Egyszerűen én így érzem.
Teszem ezt úgy, hogy számomra is vannak kivételek, és kivételesnek tekinthető helyzetek. Remélem, hogy mindezek tőlem még távol vannak.
Teszem ezt úgy, hogy volt olyan futásom terepen, hogy a végén, amikor megláttam, hogy kicsúsztam a nyolc perces átlagból, legszívesebben sírva fakadtam volna. [bármennyire is nem passzol ez egy ötvenhez közelítő pasihoz] Ez van. Az én agyam erre állt be.
Csak olyan versenyen indulok, ahol a magam szabta határokon belül, tudok teljesíteni… hogy azt mondhassam, hogy ezt lefutottam.
Igen, most simán beneveznék olyan félmaratonra, ahol a záróbusz öt perces kilométereket kíván meg. Mert le tudom futni. Egy maratoni távon a hatperceseket még megkockáztatnám… Terepen, vagy hosszabb távon, viszont nem. Nem tudom, hogy akár csak a nyolcas tempót is meddig tudnám tartani. Nem érzem, hogy fel vagyok felkészülve arra, hogy hosszútávon fussak. Talán nem is leszek soha… [És?]
Ergo nem is teszem.
És valahol bajnak tartom (pedig lehet, hogy inkább szerencse), hogy sokak agyában nincs ilyen "korlát".
Szerencse, mert sokkal inkább mernek kockáztatni, mint én.
Baj, mert sokan azzal, hogy pályán vannak, elhiszik magukról, azt hogy futnak.
Öt év kellett hozzá, hogy azt mondjam magamról, hogy nem akarok egy távba "belehalni", hogy nem akarok nálam tíz, húsz évvel fiatalabbaknak bizonyítani. …már minden áron. Mert amúgy hogy a lótüdőbe ne akarnék…
Most úgy érzem, hogy távok és tempók terén valami egyensúly félében vagyok. Törékeny, áldott állapot. Remélem, sokáig kitart.
És tudom – visszatérve az apropót adó hírre -, hogy a legjobb gyaloglók bizony olyan tempóra képesek, amit én a büdös életben nem fogok velük azonos a távon futni.
De talán a hozzám hasonló amatőr, vagy hobbifutó esetében inkább az a lényeg, hogy mindenki találja meg azt a szintet, amire büszkén tudja azt mondani, hogy lefutottam.
És nekem a futás (még) továbbra is nyolc perces ezrek alatt kezdődik.
