Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Éjszakai futás - Balaton mód

2014. július 21. 07:46 - regulat

Szerintem mindenkinek van lehúzós története a Balatonról… az ott valami helyi népszokásféle, hogy a turistát hülyének nézik, mert úgyis visszamegy… Nos, azt soha nem mondom, hogy soha, de az I love Balaton formáció rendezvényeit, hacsak nem nyerek a lottón egy darabig kihagyom… értelmesebben is el tudom költeni a pénzem.

befutó.jpgMert mi kerül ezen a versenyen ennyi ezer forintba? –tehetném fel a kérdést, de nem teszem, mert kreatívan ki tudnak találni bármit. Inkább csak elmesélem, hogy hogyan keseredett meg a számban egy tulajdonképpen nem is létező korosztályos bronzérem íze.

Az úgy kezdődött, hogy tavaly, amikor még nem nagyon voltak éjszakai futások kirukkolt egy zombifutással az I love Balaton. Tetszett! Ok, az útvonal kijelöléssel, akadtak gondok, de összességében jó buli volt. Biztos voltam benne, hogy ezt, ha lehet, nem hagyom ki az idén sem, bár a zombik nem hiányoztak.

No, az idén nem is voltak zombik. A kettőből három táv (7/14/21) lett, de én maradtam a "csak" távnál, azaz a legrövidebbnél,  a lesajnált hetesnél, mert gyorsat akartam futni. Meg nem volt kedvem körözgetni az éjszakában. Ja, és nincsen "csak" táv. Azt ugyan láttam a rendezvény honlapján, hogy a "csak" táv nem pénzdíjas, de nem is hinném magamról, hogy azt be tudnám zsebelni… a nem pénzdíjas díjazásról meg annyi szó esik a honlapon, mint a befutócsomagról. Semmi. Azaz, hogy a 14 és a 21 kilométeren az első 300 befutó pólót kap... [Magánvéleményem, hogy a befutópóló a legnagyobb állatság, ami létezik, hiszen általában a szerencsések fele, nem a megfelelő méretű pólót kapja, és ez azért sokat ront az örömön] Mindegy…

Este kilenckor elrajtoltunk. Némi lökdösődés (néhányan el, és felborultak, mert a lassúaknak elől kell lenniük…) után lehetett futni. A tumultusban max fél percet veszítettem… Utána szabad volt a pálya. A pár hete elkezdett interval edzések megmutatták a hatásukat (4’05”, 4’04”, 4’16”). Ezt a három kilométert mindenképp tizenhárom percen belül szerettem volna letudni, mert után jön az emelkedő és a park, majd a part… Arra a három kilométerre kiegyeztem azzal, hogy az átlag maradjon öt percen belül, hogy utána a Tagorén még meg tudjam nyomni a befutót.

29:49 lett a vége. Teljesen elégedett voltam. Befutóérem a nyakba, dinnyét rágcsáltam… és az volt az a pillanat, amikor sürgősen el kellett volna tűnnöm, hogy pozitív maradjon az élmény.

Mert nem tudtam, hogy 11. lettem, hogy a korosztályomban megcsíptem a harmadik helyet... egyszerűen csak jó volt.

És sajna maradtam, így láttam, hogy kb a 250. befutónak már nem jut a 333 befutóéremből (állítólag minden távra ennyi lett legyártva…)

ilb.jpgMondjuk én azt nem értem, hogy, ha egy távon 333 befutóérem van, akkor miért engednek több embert nevezni? Állítólag ezt kommunikálták. Beszúrtak a honlapra egy mondatot zárójelben és az sem igaz.

(A nagyszámú nevezés ismeretében már bizonyosan látható, hogy az 1000 érem, amivel készültünk, - nem lesz elég! Aggodalomra viszont semmi ok, a lemaradóknak postán eljuttatjuk az ereklyét!)

És nem az a része, hogy majd postán… De az is! Azt sem tudják, hogy ki nem kapott abból a nyomorú éremből!

Basszus a befutóérem a befutáskor érdekes… utólag megkapni olyan van, de minek… és minek azt hazudni, hogy 333 db van az adott távra, amikor a már korábban elfogy? Mert ez így hazugság!

De ez a Balaton, és ott úgy hiszik, hogy azt szeretjük, ha ott átvernek minket!

Meg aztán, ha nem maradok, nem hallom, hogy egy alig tizenéves futónak nem ízlett a "savanyú" víz a frissítőponton. Mert fröccsöt adtak neki! Nem tűt fel, hogy még gyerek…

Az meg hogy a brantba?

Értem én, hogy Balaton, meg borvidék… De legalább azt ne itassák már alkohollal, aki nem kér belőle? Fröccsre futotta, befutócsomagra meg nem?

I love Balaton!

Meg volt az a történet a Tagorén vizelő futóról, akit az éttermekből elhajtottak, a rendezőknek meg mobil vécére meg nem tellett a többezres nevezési díjból…

Csak azt tudnám, hogy akkor mire ment el? Az útvonal kijelölésre? Az tényleg szuper módon volt kijelölve, de nem hinném, hogy százezres tétel volt… Bár ehhez én nem értek.

Végül is, a futó elmegy, a húgyszag meg ott marad…

I love Balaton!

Belegondolva az a legszörnyűbb, a legpitiánerebb az egészben, hogy a szervezők a befutóérmes galibáért nem igazán kértek elnézést, nem érezték át, hogy az 1000 éremből pont azoknak nem jutott, akik számára a legnehezebb volt ez a verseny, akik életük talán első hét kilométerét futották le egyben.

Eleve pökhendi hozzáállás lenézni a „csak” távot.

És mondom mindezt azért is, mert én pont annyi energiát tettem bele ebbe a nem egész hét kilométerbe, mint amennyit beletettem volna a tizennégybe, vagy a huszonegybe… és qrva jól esett volna az a korosztályos bronz érem… mennyi egy olyan? Háromszáz forint? …vagy ötszáz?

A honlapon ugyan az áll, hogy

A pénzdíjak az abszolút eredmények alapján kerülnek kiosztásra férfi és női kategóriákban távonként, valamint korosztályonként a női és férfi első három helyezett érmet kap. Az eredményeket a honlapon tesszük közzé!

csak.jpgDe ez a "csak" távra nem vonatkozott, különben a befutónál szóltak volna, hogy várjam meg az eredményhirdetést... nem szóltak.

Mellsmeg az ezer befutóérmet 925 bocsánat 945 futó közt kellett volna szétosztani… a húszas eltérésnek az az oka, hogy a rendezőnek senki sem szólt, hogy egy háromfős váltónak egy(!) érmet adni… gáz!

Persze tudom, a hibás én vagyok, ha befutás előtt lelépek, nem látom, hogy a rendezés mennyire balatoni….

 

...remélhetőleg a jövő jövő hét utáni hétre augusztus elejére beharangozott Zamárdi - Tihany - Zamárdi úszásnál senkit nem hagynak vízben, elvégre ott nem lesz rövid táv...

 

ps: Van, aki a tavalyi zombis "elvarázsolt kiserdőt" hiányolta. Mondjuk az ILB  oldalán még ott van, hogy lesz, sőt valaki most írta, hogy neki e-mailben külön meg is erősítették, mert ő amiatt ment volna... Mondom én, hogy Balaton-mód.

 

2015-ös visszajelzések: ismét több induló, mint érem, póló.... stb. Majd postázzák....a hangsúly a majd-on van.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr296527297

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mint a faék 2014.08.06. 16:45:58

Pár évvel ezelőtt valaki azzal - az akkor általam kétes értékűnek gondolt - szlogennel invitált a Tatai Minimaratonra, hogy az azért jó verseny, mert egyszerű, mint a faék. Mondjuk nekem a faékről nem a dicséret jutott az eszembe. Nem volt igazam. De a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hidegchaco 2014.07.22. 20:10:01

Már bocs, de nem tudok mit kezdeni ezzel a poszttal :(
Amiben igazat adok, az egyedül a korosztályos éremre vonatkozó ígéret megszegése, illetve talán még a "lehúzás" jelző, de ez utóbbi is csak olyan értelemben, hogy kicsit borsos volt a nevezési díj. Erre viszont én találok magyarázatot: igen, a pálya biztosítása (még ha közel sem volt tökéletes - érdekes, hogy Neked ez pont megfelelő volt. én viszont nem szívesen futok töksötét, világítás nélküli szakaszokat) jónéhány szervezőt igényelt, nyilván a rendőrség és a főút lezárása is pénzbe került (szerinted nem százezres tétel egy útlezárás? imho vagy ingyen van, vagy ennél drágábban, köztes megoldás nincs), emellett a befutócsomag és a frissítés is rendben volt.

A tömegrajtos versenyeken (különösen, ahol több táv indul egyszerre) _mindig_ zűr van az elején amiatt, hogy a lassú futók egy része úgy érzi, ha előrefurakodik, akkor a rajtnál szerzett 8 méter előnnyel kompenzálja a kenyai futók gyorsaságát a táv 14 km-én. Itt a futó a hülye, nem a rendező...

Nem tudom, honnan vetted ezt a "frissítőállomáson fröccsel itatott tizenévest"??? Minden állomáson kiabálták a lányok, hogy "víz!" vagy "izó!"... Én azért a poszt megírása előtt kicsit utánanéztem volna ennek a kissé abszurd történetnek, nehogy a végén kiderüljön, valaki rutintalan a savanykás izó-t hitte fröccsnek, de lelked rajta.

Lemaradtak néhányan (állításod szerint kb. 5%) az éremről. Hűha. Nyilván azok, akik a végén futottak be (tehát akár azonosíthatóak is a beígért utólagos postai megküldéshez), ezt én közel sem érzem szörnyű tragédiának, különösen annak fényében, hogy előre jelezték. Aki későn nevez, és későn fut be, az számolhatott ezzel.

Valakinek a Tagorén kellett vizelnie? Táblák jelezték a WC-hez vezető irányt, illetve amikor megkérdeztem egy rendezőt, ő azonnal elmondta, hol találom. A kiírással szemben nem kellett semmiféle "kupon", simán bemehetett bárki, a verseny után is.

A kapott póló szerintem kimondottan mutatós, ráadásul az enyém megfelelő méretű - más kérdés, hogy épp olyan elszabott (azaz egyik oldalon magasabb a válla), mint a tavalyi NATO-futáson kapott pólónak. Ezért viszont megint nem a szervező a legfőbb hibás.
Összességében én egyáltalán nem érzem magam átverve, pedig a félmaraton picit rövidebb volt, mint a hivatalos táv, illetve akadtak gondjaim a pályán szétnézés nélkül, nyugdíjas-tempóban átsétáló járókelőkkel, illetve a sötét szakaszokon való botladozást sem élveztem. A rendezvényen dolgozók szerintem kimondottan segítőkészek voltak, ami kicsit hiányzott, az a futás utáni zuhanyzás (ami nyilván kevésbé zavar egy helyi futót, mint azt, aki messzebbről utazott le és indult is haza a verseny után), de erre is fel lehetett készülni.
Ja, és külön plusz pont azért, hogy volt ingyenes parkoló.

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.07.22. 21:04:16

@Enemy No 1: Menjünk sorba... bár nem tudom, hogy rendezőként, vagy futóként írod, amit írsz, van egy tippem... de az csak tipp. Hogy egy futótársat idézzek nagyjából, lehetett volna ünnep, de ez bizony csak üzlet... Amit valaki a rendezők nevében még arrogánsan is kommunikál, ahelyett, hogy elnézést kérne.
Ez tavaly egy jó esemény volt kis hibákkal... most csak egy rossz emlék.
Az esemény oldalán felnőttek is panaszkodtak utólag, hogy víz helyett fröccsöt kaptak... mert nem kiabáltak, mint állítod. www.mozogazazi.blogspot.hu/2014/07/azert-ez-megiscsak-unnep-volt.html

Nem tudom, nem tudod, a rendező sem tudja, hogy kinek nem jutott befutóérem. Én a százhetvenakárhanyadik rövidtávosról és a váltók kétharmadáról tudom, hogy nem kaptak. Ez több, mint száz ember... 10% Nem osztottak ki 333 érmet... És vajon a nettó, vagy a bruttó idő alapján találják ki, hogy kinek nem jutott?

A rendezők tudták, hogy a rövidtáv végének nem nagyon jut érem, mégis engedték a helyszíni nevezést. Aki előnevezett, az a helyszínen tudta meg, hogy nem fog kapni... egy olyan eseményen, ahol állítólag volt ezer érem, de nem volt ezer befutó...

A honlap ígér befutócsomagot és rajtcsomagot... az utóbbit megkaptam egy csomag szőlőcukor és egy kókuszrúd...

Ott volt a kiírásban az "Elvarázsolt kiserdő" is... a helyszínen derült ki, hogy elmarad. Van akinek határozottan hiányzott, van akinek (pl. nekem) nem.

Amit a pólóról írtam, azt nem érted. Minden versenyen hülyeségnek tartom a befutó pólót, mert abból keserű szájíz van a végén főleg a rossz méretezés miatt.

Persze mindezt nem veszem észre, ha a befutás után még nem maradok ott sétálni majd egy órát, és nem hallom a panaszokat.

Nem adtak még kétezer forintnyi szolgáltatást sem... menj el egyszer Esztergomba... hogy ilyen létszámnál lásd, hogy kell egy versenyt megrendezni, ha nem a profit a cél... ahogy említettem az ünnep, nem az üzlet.

hidegchaco 2014.07.22. 21:33:00

Nézd, ha figyelmesen elolvastad volna az írásomat, egyértelmű lett _volna_, hogy futóként írom a véleményem. Az, hogy Te arra gyanakszol, hogy bárminemű közöm van a rendezőséghez, és ennek alapján értelmezed a mondandóm, az Téged minősít.
Fröccs: tehát egy ember, aki amúgy egyébként sem iszik fröccsöt, úgy gondolja, hogy fröccsöt kap egy frissítőállomáson, az hiteles forrás, jól értem.

Esztergomban jónéhány éjszakai (valamint egyéb) futáson voltam már, úgyhogy van összehasonlítási alapom. Összességében azok jobb versenyek, de emellett ugyanennyi hibát vagy kritikát ott is meg tudnék említeni, akár a legutóbbi Teliholdfutam kapcsán is.

Te 1 kört futottál, én 3 kört. Ennek ellenére kijelented, hogy nem igaz az, hogy kiabáltak volna a frissítőállomásokon. OK, szevasz.

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.07.23. 07:27:09

@Enemy No 1:Három kört futottál, mégis jobban tudod nálam, hogy mi hangzott el a hét kilométer, és a tizennégy elejének befutójánál... és még Te kéred számon, hogy az egy frissítőről, milyenek az információim, mert abban a 3x2 percben, amikor ott voltál éppen kiabáltak? nem érzed, hogy nagyon el vagy tévedve?

Én örülök, ha jól érezted magad. Menj jövőre is. Hátha nem romlik tovább a színvonal.

A bloggazda meghirdette, hogy jöhetnek mástól is beszámolók, mert mást lát egy versenyből, aki a rövid és más, aki a hosszú távot futja... mást aki az elején fut, mást aki lassú...

hidegchaco 2014.07.23. 15:18:17

Csupán arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy bár egyikünk sem tartózkodott a frissítőpontoknál folyamatosan, a 3 azért kicsit több, mint az 1. De biztos igazad van és csak akkor jelezték a lányok, hogy milyen pohár van náluk, amikor én épp odaértem, különben vagy végig csendben voltak, vagy készítették a fröccsöt. (Ami kapcsán még továbbra sem hivatkoztál egyéb megerősítésre, mint 1 db - hozzáértőnek talán különösebben nem tekinthető - hírforrásra.)

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.07.23. 15:40:52

@Enemy No 1: Azért, ha az esemény oldalát megnézed ott is szóvá tették... Ráadásul, míg Te a köröket róttad, én ott voltam a befutó területen, amikor a dühös, vagy csak felháborodott emberek reklamáltak.

Értem én, hogy védeni akarod a rendezőket, mert mire Te beértél a célba, az akinek tele lett a hócipője a 7, meg a 14 kilométer után, már rég haza, vagy legalábbis elment.

Ha én is 21 kilométert futok, feltehetőleg nem vág ennyire mellbe, a szervezés minősége és némely szervező arroganciája... így viszont lesbe kaptam.

Szervezési hibák, persze mindenhol akadnak. Ezt készséggel elismerem. Van ahol megbocsájtható, például ott ahol belátják, hogy hibáztak... ahol tudnak elnézést kérni. Ahol pótolják a mulasztást.

Persze morogtam nem egyszer az Imre-Lőrinc miatt is, de azt a versenyt (minden hibájával együtt) szeretem, oda visszamegyek, mert ők nem pénzt akarnak keresni, hanem szerezni a futóknak egy jó délelőttöt.

Nem tudom, hogy hány év futás, és hány verseny van mögötted. Én a negyedik évben kezdtem el figyelni a visszásságokra, addig örültem, hogy le tudtam futni a távot. Mára már érdekel a szolgáltatás milyensége is. Ez a rövid táv esetében kritikán aluli volt. És erre írtam azt, hogy a rendező lenézte a rövidtávot, és a rövidtávon indulókat.

hidegchaco 2014.07.23. 23:31:18

OK, maradjunk abban, hogy radikálisan eltérnek a szervezők magatartásával, illetve a szolgáltatások színvonalával kapcsolatos tapasztalataink. Viszont az továbbra is érdekelne, van-e valós alapja a fröccsel itatásnak.

(Évente kb. 40 versenyen indulok, ha nagyon szükséges, akár össze is számolhatom, egész komoly nyilvántartást vezetek.)

regulat · http://withoutacatharsis.blog.hu/ 2014.07.24. 07:36:58

@Enemy No 1: Igen van alapja, az első körben adtak mindenkinek mindent. Azt hogy nem kiabáltak, azért nem jelentettem ki, mert én ugye túl gyorsan értem oda, utána még a szervezők is elismerik az oldalukon, hogy a frissítőponton nem tudtak mint kezdeni a négy perc alatt rájuk szakadó párszáz emberrel...

Soha sehol nem láttam olyat, hogy egy ponton van alkoholos és nem alkoholos frissítés (már, ha van alkoholos) mert a kiabálást ugye nem hallja, aki például zenével fut, (ezt is hülyeségnek tartom versenyen, de ez az én véleményem), vagy aki hallássérült... ilyen futóval sok versenyen találkozom.

A szervezők minimum felelőtlenek voltak, mert vagy nem engedek kiskorút nevezni a 7/14/21 kilométerre, vagy elkülönítem az alkoholos frissítést, ahogy ezt előtte pont egy klubtársamnak írásban ígérték meg, az FB oldalon visszakereshető... de egyik sem történt, ígérgetések voltak csak.

Tényleg bízom benne, hogy a 14 és 21 kilométert kiszolgálták rendesen ( a váltókat nem sikerült, de az csak 30 ember) és az az 545 ember maradéktalanul jól érezte magát (sajnos tudom, hogy nem mind)...

Első rendezésnél megbocsájtható bakikról beszélünk, ha a versenyért elkérnek max 3000 forintot. De nem első rendezés volt és jóval többet kértek el.

Az útvonal vitathatatlanul jól volt kijelölve, még ha nem is volt 7 kilométer... Én ahogy erre a versenyre több embert rábeszéltem a továbbiakban, csak lebeszélni fokok mindenkit! És persze kíváncsian várom, hogy hogyan és mikor kérnek elnézést tőlem, illetve azoktól, akiknek nem jutott befutóérem. Bár most fogadni mernék, hogy sehogy. Az külön érdekes lesz, ha a kétszáz alatti befutóktól automatikusan elnézést kérnek és küldik a befutóérmet, mert akkor egyértelmű lesz, hogy hazudtak a 333 érem kiosztásáról (is).
süti beállítások módosítása