Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

A kukoricásnál jobbra

2014. szeptember 02. 19:59 - regulat

Tizenegy hónappal ezelőtt, sok év kihagyása után, voltam az első teljesítménytúrán. Az a hat óra, az a majd huszonkilenc kilométer ráébresztett, hogy ez nem az a műfaj, hogy kenjük be sárral… Ezt azóta néha elfelejtem, de az első ötvenes túrára készülve sokszor eszembe jutott.

mb50.jpgIgen, tizenegy hónap kellett az első ötveneshez, vagyis inkább az első 100 pont feletti túrához. Így leírva nem is olyan nagy falat, mint amilyennek az indulás előtt tűnt.

Péntek este, naplemente, az ember békésen üldögél Bakonybél Pikoló nevű vendéglátóipari egységében. Békésen. Közben nosztalgikus hangulatban hallgatja, ahogy a szomszéd asztalnál mesélik a gyermekkora kedvenc vicceit. Arra az időre emlékeztettek, amikor utoljára jártam erre… és az bizony a hetvenes évek vége volt. Aztán a hamburgerünk mellé beütött a mennykő…

Az megvan, hogy az eddigi leghosszabb túra előestéjén azt hallgatod, hogy az útvonalat bejáró rendezők, miközben szalagoztak, hááát nagy valószínűséggel eltévedtek. Ütő megáll… Halk baz’megolás. Már részünkről. De azt megjegyeztük, hogy az erdőből kiérve, a kukoricánál jobbra!

Szóval Magas-Bakony 50 (MTSZ pont: 108, rendező: Bakonyi Kalandorok Turista Egyesület, Tunner Levente), thriller hangulat az éjszakában, mennyi lesz az annyi?

Másnap reggel elindultunk az idei legprofibb szervezésű túrán. Az itinert például nem kellett használni olyan szinten szalagozott volt az útvonal. Mondjuk én végig néztem, ha nincsenek szalagok akkor is tökéletes lett volna. De mint az tudható rólam, könyvet szívesebben olvasok, mint itinert.

Ha valaki, hozzám hasonlóan, szeret határköveket kijelölni akár távban, akár időben első ötvenesnek csak ezt a túrát tudom javasolni. Írja fel, augusztus utolsó hétvégéjére. Én is így tettem.

Persze – szokás szerint – képtelen lennék a beszámolóm hosszát a túra hosszához igazítani, azon egyszerű oknál fogfa, hogy ahogy fáradok egyre kevesebb dolgot tudok elraktározni… Ez van.

De most kezdjük a közös kutyával.

Tehát miután a rendezőkkel megállapodtunk abban, hogy a kukoricásnál jobbra, elindultunk az első ellenőrző ponthoz a Gerence patak mentén. Két meglepetés várt minket, az egyik hogy az eső által meggyötört útvonalon, több helyen is kötelek segítették az utunkat. És akkor jött (illetve már egy ideje jött csak éppen másokkal…) Bodri, akit valószínűleg nem így hívnak, de nem, volt nála névjegy.

No, kedves kutyával túrázók, egy kis kitérő erről a nem igazán fiatal puliról, aki becsatlakozott a túrához, és úgy gondolta, hogy az ötvenes táv elejét kell kísérnie. Bodri Morzsa [ez a kutyus becsületes neve, és sajnos a túra óta még nem ért haza...] kísért minket, kicsit (!) előre szaladt, megvárt, megint előre szaladt. Ebben nincs semmi különleges, viszont érdekes módon ott, ahol esélyes volt, hogy a patakba csúszik az ember, a kutya terelt. Nem ugatott, finoman lökött a lábunkon. El a pataktól. Aztán az első ellenőrző ponton otthagyott minket… hogy később egy nálunk gyorsabb futót kísérjen.

bakony.jpg

Fel a Kőris-hegyre. Az eredeti terv az volt, hogy a Kőris-hegyig egy métert sem futunk. Ez volt a szintemelkedés harmada. Tájleírás nem lesz, a látványt nem tudom érzékletesen elmesélni, de mesebeli az erdő, az óriási fákkal. Az EP meg a hegyen banános, narancsos, citromos full catering. No és utána jött tizenegy kilométernyi lejtő. Azzal a jó tanáccsal, hogy a Cuha két napja még tréfás volt, de mostanra rendben lesz.

Vinye (majdnem féltáv) volt a betervezett reggeliző helyünk. Itt megettem a hozott péksüteményt és ittam három deci alkoholmentes sört. Kb húsz perc pihenő. Persze lett volna frissítés a ponton, de nem azért cipeltem a péksüteményt, hogy visszavigyem.

A már csak kissé áradt Cuhán átkelést a trabinak köszönhetően száraz lábbal megúsztam. Beus meg lábfürdőzött. Később be kellett látnom, hogy ő csinálta jobban…

Zörög-hegy. Megint fel. És még így is csak a fele… Azt hiszem itt kezdtem el fáradni, amíg meg nem láttam az erdő közepén magányosan üldögélő pontőrt. Azért neki rosszabb – gondoltam. Pocsolyakerülgetős út Csesznekig. Meg hülye poénok, hogy elírták Csesznok Laci nevét… mondom, hogy kezdtem fáradni.

Várvölgy Vendéglő. Pecsét. …és már csak egy félmaratonnyi. Kukoricás még sehol, de tudtuk, hogy nemsokára várható.

És jött a legszörnyűbb öt kilométer a Porva-Csesznek vasútállomásig. Na jó, nem az egész szakasz a borzasztó, csak az a rész ahol az aljnövényzetet hiába irtották. Az időjárás tett róla, hogy a flóra visszahódítson minden négyzetcentimétert. Tüskék, csalán… a lábam megint nem lesz korpás… állítólag a csalán arra jó.

A vasútállomás után még egy kis erdei út, és akkor egyszer csak az erdőből kilépve ott a kukoricás. Szalagozás jobbra… Némi kerülővel löszfalak közt besétáltunk Porvára. Nem igazán ment már a kocogás, még a lejtőkön sem. Sok az a majd nyolc óra.

kukoricás.jpg

Eredetileg Porván akartunk volna inni egy sört… de már nem akartunk, csak letudni a hátralevő tizenkét kilométert.

Fel Szépalmapusztára. Tényleg szép, nem csak a neve. De bevallom, hogy ekkor már nem igazán érdekelt, csak az, hogy utána már szinte csak lefelé kell menni. És ami a leginkább hajtott, hogy minden esély megvolt, hogy beérjünk a tervezett tíz órán belül. Igen, én már csak ilyen vagyok.

Azt hittem a hátralévő út már nem zaklat fel… Három kilométerrel arrébb betelt az órám memóriája. Shazbat! Két edzés töröl. Újraindítás… Majd otthon valahogy összevarázsolom.

És tényleg eseménytelen gyaloglás az aszfalton. Eleinte még örültem is neki… az aszfalton nem nő csalán.

Komolyra fordítva, beértünk tíz órán belül. A rendezők baromi jó fej módon megünnepelnek minden beérkezőt. Oklevél, jelvény, meg némi kedvesség, egy gulyás, némi sör alapú üdítő. …és megtanultam, egyelőre nekem a maximum kb tíz órás túrák valók.

bkte.jpgMondjam a szentháromágot, vagy ki lehet találni. Igen, ez 16 pont lesz... a tizenötből. Mondjuk az itiner nem is kellett, de a táblázat, térkép, szintrajz kombó tökéletesen elég lett volna. Az útvonal olyan szinten kijelölt volt, hogy még én sem tudtam eltévedni (na jó egyszer túlmentem egy leágazáson, mert a szintrajtot nézegettem) és a kötelek kihelyezése a balesetveszélyes szakaszra, a dzsindzsa lekaszálása (még ha természetanya vissza is növesztette) plusz pontot érdemel… Frissítés. Mint mondtam: full catering.

Ja! Ez volt az első túra, hogy vittem vizet a tevepúpban. Nos, be kell látnom, hogy távolságtól függetlenül, négyórányi gyaloglás után, egyszerűen kell inni!

Mondtam már, hogy a jövő évi naptárba tessék beírni, mert érdemes!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr126660149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása