Az egyik legnehezebb dolog hatásos címet adni egy posznak. Nem mondom a tavalyi Csak az éremért például pont passzolt. Azt lehetett volna ismételni. Vagy tekintettel (a nyáron egyébként előforduló) kánikulára és a szponzorra, lehetett volna az is a címe ennek a posztnak, hogy Kánikula és Hőség a ligetben. Van olyan jó, mint a "félelem és reszketés…". De eszembe jutott a Hogyan éltem túl a futást a katlanban és még néhány hasonló, de a végén maradt ez, a Szuper nyúl.

Na, most az van, hogy nekem ez volt az egyik, hogy is mondjam, legkönnyebb versenyem. Nem, nem én vagyok a címbeli szuper nyúl, hanem szerencsém volt. Minden összejött. Jól készültem fel, jó tempót választottam, jól frissítettem (ezt majd kifejtem). Az eredmény, hogy nem a legjobb idővel (1:43:39), azaz a száz percből bőven kicsúszva, de lényegében őszintén mosolyogva fejeztem be, a senior 2 kategória 8. helyén.

Igen, a bevezetőből is látszik, hogy K&H mozdulj, méghozzá egyéni félmaraton. Egyúttal a negyedik félmaraton-mánia lezárása, ami tavalyhoz képest visszalépés a maga 6:39:33 összidejével, de ez most így sikerült.

Koromhoz és sportolói múltamhoz képest szerintem nem rossz.

Tehát K&H… ami számomra némileg mumus verseny, mert valahogy minden évben (hol jobban, hol kevésbé, de) kikészültem a végére. Leginkább fej és gyomor problémáim voltak. De inkább csak fej. A mai napig nem tudom normálisan kezelni, hogy egy-egy váltópont után friss futók állnak be, akik a saját tempójukat futják. Ilyenkor engem rendszerint visz az ő lendületük, aztán elkezdek kétségbe esni, hogy mennyivel gyorsabbak, én meg mennyire fáradok. A vége a szétesés, a gyomorfájás… és az, hogy a végén feladás közeli állapotba kerülök. Holott felkészültem rendesen.

Ehhez jött hozzá az idén a hőségriadó, aminek a kommunikálása, bármennyire is jó szándék és segítőkészség diktálta, sok futóban, így bennem is, némileg pánikhangulattá erősödött a verseny napjára. Mindemellett szeretném hangsúlyozni, hogy a BSI a feladatot szerintem remekül megoldotta.

A másikat is. Már a ruhatár frontján, és a Vivicittás fiaskót nem ismételték meg. Tudom, az igazi fokmérő, majd az őszi félmaraton lesz.

Szóval liget, kánikula, futás.

Ennek a versenynek különösen jó a hangulata, mert ugye a maraton váltók minden futója visz magával minimum öt szurkolót, a félmaratonosok meg kettőt. És tudom, hogy baromi jó futni egyedül az erdőben, de a szurkolás…. az azért megint más érzés.

Mondom a tervet. Már amivel nekiindultam.

Aránylag egyenletesen futni, azaz nem elrohanni a körök elejét. Értelmesen frissíteni, azaz se többet, se kevesebbet nem inni, mint amit a szervezetem kíván, mert tapasztalatom szerint mind a kettő árt. és 1:45:00 – 1:50:00 között célbaérni.

Beálltunk a rajtzónába, és… és észrevettem, hogy a zóna bal oldalán ott van Diesel. Róla tudom, hogy jelenlegi formája alapján egy félmaratonon, cca öt perccel gyorsabb, mint én... az bő egy kilométer. Kineveztem nyúlnak. Ha minél tovább maradok ötszáz méteren belül, akkor meg a tervezett időnél gyorsabban is célba érhetek.

Elindult a tömeg, kikanyarodtunk a Dózsára, és erősen figyeltem az órát, hogy gond nélkül engedjem el azokat, akik gyorsabbak. Kell az energia a végére is. A második kilométer után Bitliszbá fut el mellettem. Basszus, mintha állnék! Nem baj! Nem veszem fel a tempóját, viszont a hat visszafordító miatt tudok Dieselre figyelni. Első kör: 34:31 Sose kezdtem ilyen lassan. Nem baj!

Második kör. A Hősök teréig arra figyelek, hogy ne a friss váltótagok ritmusát vegyem fel. Siker. A mezőny széthúzódott, így még a liget is elviselhető… Azért vannak pontok, szakaszok, ahol nem mozog a levegő. A sok futó áthalad, de a szagunk valahogy ott reked. Nyomasztó. Az Olof Palme emelkedőjének a végén, látom, ahogy egy lány összeesik. Mire odaérek, már leviszik az árnyékba. Átfut az agyamon, hogy lassan frissíteni kéne. Végighúzom a nyelvem a szájpadlásomon. Nem kéne frissíteni. Diesel úgy ötszáz környékén előttem. Eddig jó! A második kör vége: 34:34.

Harmadik kör. Itt szokott baj lenni. Az első két kilométeren nincs. Tulajdonképpen, ha nem látnám minden kör elején, a hőmérőn, hogy 39 fok van a napon, nem is zavarna a meleg. Kezdem beérni a lassabb félmaratonistákat. Egy darabig együtt futok egy csapattárssal, a Pénzügyőr SE-ből, aztán ő megáll frissíteni. Nyalogatom a szájpadlásom… még nem érzem, hogy kellene, de elhatározom, hogy az utolsó frissítőpontnál mindenképpen, aztán úgy megörülők az árnyéknak meg a lejtőnek, hogy kimarad. De nem is vagyok szomjas… Kényelmesen futok, az utolsó ötszáz, nem érdekes, hogy van benne két kanyar, gyorsítok… cél! 34:33 …izé, még tudnék futni.

1:43:39 (bent, az első száz között)

Gratulálok Dieselnek… és megköszönöm. Persze, ő nem tudja, hogy mit.

Kétségeim vannak, egyrészt úgy érzem, hogy kb kétpercnyivel lehetett volna jobb, ha nem tartalékolok, másrészt úgy érzem, hogy lehetett volna öt perccel lassabb is, ha nem tartalékolok. Tulajdonképpen szerencsém volt.

Mert hiába a jó felkészülés ilyen melegben bárki, és bármin meg tud csúszni… elég egy pohárral több víz, vagy egy pohárral kevesebb… egy fedetlen fej, vagy egy túl meleg sapka… vagy az előző napi vacsora. Bármi közbe jöhet.

Nekem ez most jól jött ki.

Annyira, hogy átöltözés után még kinézek a WAMP-ra, hogy megajándékozzam magam.

Így lesz a jutalom, Mészáros Péter Moha Szuper nyúl című képének a nyomata, a címadó.

Pont passzol ehhez a naphoz.

amiben futottam: ASICS Gel GT 2000