A kukoricásnál jobbr.... ja nem, irány a csalános!
A tavalyi Magas Bakony 50 első igazán emlékezetes momentuma az volt, amikor a Pikoló nevű vendéglátóipari egységben vacsoráztunk és fél füllel azt hallgattuk, hogy a mellettünk lévő asztalnál a szervezők egy maroknyi csapata telefonon próbálja navigálni a szalagozáson kint lévő társaikat "...kijöttök az erdőből, ott a kukoricás, és jobbra..." majd telefon letesz és egy mondat, hogy a Cseszneki vár után félreszalagozták az útvonalat.
Életem első 50-ese előtt ez nem volt túl biztató, de lássuk be, másnap reggel 7-re az összes szalag patent módon a helyén volt, oly annyira, hogy itinerre nem volt szükség egyáltalán.
Az egész túra annyira jó volt, hogy nem volt kérdéses az idei indulás is, viszont most tényleg csak túrázva, csak 30-on.
Megint pénteken érkezés. Megint vacsora a Pikolóban. És Levente - mint főszervező - már úgy jön oda, hogy: „Baj van, nincs idén kukoricás”.
Másnap reggel már a tavalyról megszokott mókás társaság vidám hangulattal várta a túrázókat, nevezés, kaptunk 5 perc hírnevet egy kamera előtt majd nekivágtunk az aznapi sétának. Felemlegettük tavalyról "Bodrit", aki az első km-eken kísért minket, és idén már sajnos csak az égi túrázókat terelheti...
Az 5. km-nél lévő ellenőrzőponton széles mosoly, hideg víz és jókedv fogad, ami lendületet ad a Kőrisre felmenő szakaszhoz. Idén is fenntartom azt a véleményem, hogy a terelgetés az aszfaltos út és a meredek hegyi szakaszok között, korlát átmászással megspékelve, csak arra jó, hogy megvicceljen minket a szervezők.
Kőris hegy, mint tavaly - víz, citrom, narancs, banán.. és kedvesség.
Most felmásztam a kilátóba, mert ugye a kilátás az minden pénzt megér. Csodálatos volt, bár a fotón semmi nem látszik, de sebaj.
A kilátótól elindultunk lefele, magamban számolgattam vajon hol lehet majd a 30-as elágazás. Seperc levált az útvonalról a 20-as táv, majd röviddel utána a 30-as is.
Megmondom őszintén, nekem ott picit megszorult a torkom. Sajnáltam, hogy nem jött össze idén a hosszú táv. Foghatnám sok mindenre, hőség, fáradtság, túl hosszú a hajam, stb ... de legyünk őszinték, az idei évben nem edzettem annyit, hogy ezt most nyugodt szívvel be tudtam volna vállalni.
Az út többi része gyorsan pörgött. Csapattunk derékig érő csalánosban, szikkadtunk szántóföld mellett, frissültem Szépalmánál jó kútvízzel.
Sokadik alkalommal játszik be, hogy a cipőm és én valamiért nem vagyunk összhangban - folyton vízhólyagos lesz a talpam tőle. Emiatt az utolsó km-ek az aszfaltos úton már nem nagyon estek jól. De ennek ellenére is, pont ugyanaz a jó érzés fogott el, amikor megláttam az utolsó szalagot a faluba érve, mint tavaly.
Ezen a túrán beérkezni távtól függetlenül mindig jó érzés. Tavaly: 50, idén: 30... vicceltünk vele, hogy jövőre 20, aztán pár év múlva már csak pontőrnek megyek.
Szóval, ha valakinek eddig nem esett volna, így összegezve elmondanám, hogy
- a Bakony gyönyörű,
- csalánosban menetelni/futni vicces,
- a Kőris hegy nem is olyan magas (így utólag)
- Menjetek erre a túrára jövőre, mert jó.
Nagyon jó!
