Ahhoz a korosztályhoz tartozom, aki még emlékszik arra, amikor a festett arcú KFT együttes, a Reggae című szám refrénjében, azzal vigasztalta a közönséget, hogy „nem kell félned, a magyarázat nem vitás, itt a frontátvonulás”… Mert bárhogy is csűröm-csavarom ez azért eléggé meghatározta a vasárnapi félmaratonomat.
Persze értem én azokat is, akik erre azt mondják, hogy nézzem már meg a táblázatban a végeredményt, oszt baromi gyorsan fejezzem be a morgolódást, mert az eredmény önmagáért beszél. Ez mondjuk tény.
Mint ahogy az is, hogy nyáron egy hat perccel rosszabb idejű félmaraton sokkal jobb futás volt, mint ahogy ez sikeredett.
Tudom, ha nem írnám ezt a posztot, akkor egy év múlva már csak… de szerintem, ha másnak nem is nekem mindenképpen hasznos, így utólag számot vetni azzal, hogy mi is történt.
Kezdhetném a szombat estével… mert a szél az én nagy ellenségem, az meg fútt. Viszont a szeles Balatont tök jól lehet fotózni. De most komolyan...
Úgyhogy kezdem azzal inkább, hogy vasárnap reggel ugyan, volt egy kis szemerkélő eső, de igazából ideális futóidőt kaptunk. Tipikusan az az idő, amit egy félmaratonhoz könnyebb túlöltözni, mint alul. Tulajdonképpen nekem is sikerült, és csak azért nem ütött vissza az öltözék (már a csősál, meg a dupla, bár rövidujj felső) mert egyrészt szerintem menetközben hűlt a levegő, másrészt bár én a partra vártam a szelet az valahogy egy utcával beljebb szerencséltetett bennünket. A kesztyű meg ilyenkor már nekem határozottan jól esik.
Tulajdonképpen a rajt előtt, valahogy hiányzott belőlem a versenyláz, mondhatni a tűz... Az meg nem jó. nem szeretek egy versenyhez úgy odaállni, hogy csak azért futok, mert rajtszámom van. Az egyetlen, ami érdekesnek tűnt, hogy kipróbálhattam, hogy milyen a Tom Tom Runner típusú órája. [Erről, meg az új verziójáról a Runner Cardioról is szó lesz nemsokára.]
Szóval volt az egészben egy, tompa kedvetlenség. Meg különben is az idén a NATO volt a lényeges, az meg jól sikerült.
Ami a második kilométer végére úgy tűnt, hogy elmúlik.
A Siófoki félmaraton leg idegesítőbb része, amikor először, a rajt után ér az ember a Petőfi sétányra. A díszburkolaton, meg az autókat terelő oszlopokon még akkor is bukdácsol az ember, ha nincs tömeg, de volt. Ráadásul az idén még a bezárt vendéglátóhelyek felé sem lehetett kitörni, mert ott térdi állt a levél, ami csúszik.
Valójában ez nem egy hosszú szakasz, de akkor végtelennek tűnt.
Aztán végre lehetett futni.
Az utca nevekkel most nem dobálóznék, lényeg, hogy elkezdtem élvezni a futást. Olyannyira, hogy a hatodik kilométernél inkább lassítottam, mert elkezdtem attól tartani, hogy elfutom, az óra ugyanis már 4’20”-as átlagtempót mutatott, én meg eredetileg 4’35”-4’45” közötti tempót tűztem ki célként.
A Galérius megkerülése után úgy éreztem megtaláltam a helyes ritmust. Ez így jó lesz, tán még az idei legjobbat is megfuthatom. Na, ezt az ötletet a szél, kapásból kifújta a fejemből a Beszédesen.
Mindenesetre az első kört letudtam negyvenhét perc alatt. Az elmúlt öt év legjobb első köre.
Aztán a Jókai parknál valami elromlott. Lényegében szétestem. Egy úgy sem fog sikerülni mantra indult a fejemben és lassultam.
Ez ment a parton is. Nem volt igazából semmi baj, csak nem volt kedvem az egészhez. Leginkább az motivált, hogy most már nagyon ne rontsam el. Pedig eddig a partot mindig élveztem. Persze próbáltam szurkolóbarát módon mosolyogni, ismerősöknek inteni, pacsizni… ahogy MoSa tanította.
Megint Galérius, még három kilométer.
Én azt hittem, hogy itt sikerült újra felszívnom magam. Hogy kivágok, valami igazán szép befutót. Na ehhez képest a huszadik kilométerem lett a leglassabb, amikor én úgy éreztem, hogy éppen száguldok. Ehh… pedig még előzgettem is. De frankón.
Nézem a befutóórát pont 1:38:00-ra vált, amikor beérek.
Próbálok mosolyogni, mert ugye ez 1:37:33, ami egy tök jó eredmény a korosztályomban vasárnap a tizenegyedik helyre jó, és többen indultunk, mint tizenegyen.
Szóval én próbáltam, de azt hiszem nem lett igazán őszinte. Mer' az a qrva front...
Az óra tök jó volt, de szerintem alulmért. Abból gondolom, hogy volt egy kis memóriazavarom a leállítással, és így is csak 21,05 kilométert mért. Ezt még nézegetem…
Közben az egyesületünk, a Pénzügyőr SE egyik váltója Repfighsters begyűjtött egy ezüstöt… Gratulálok a fiúknak! Én még a parton voltam, amikor ők már a célban.
Most úgy érzem, hogy jövőre újra…
cipő: Asics Gel GT-2000
óra: Tom Tom Runner
...és a Reggae:
