Az utóbbi időben nem győzöm hangoztatni, hogy az elsődleges célom a futásokkal és a túrákkal roppant egyszerű: a rekreáció. Nincs olyan táv, vagy idő, amit mindenképpen… mert ha nem, akkor mittomén mi fog történni.
Semmi nem fog történni. Nem lesz földrengés, nem pusztulnak aranyos kiscicák, és még az önbecsülésemen sem esik csorba. Jó, bosszankodni fogok. Már akkor, ha tudom, hogy van „csak”… és az a csak, az kiküszöbölhető lett volna, de nem sikerült. Egyébként meg köszönöm, de a lényeget tekintve az eddigiekkel is elégedett vagyok.
Nem az a cél, hogy fájjon!
Fájdalomról jut eszembe az a régi vicc, amikor
Az állatorvos megbetegszik. Elmegy az embergyógyász kollégához, aki felteszi a kérdést, hogy „Mi a panasza?”. Mire az állatorvos felháborodottan:
- Ja, így könnyű!
Mert ugye, ahogy telnek az évek és nő a rutinom, meg az edzettségem egyre komolyabb távok kerülnek be a túrázások közé. És mivel az izmaim már kevésbé fájnak egy-egy megterhelőbb túra után, így merek egyre nagyobb távokat bevállalni. Szerencsére, mondhatni, a fájdalom időben jelzi, hogy sok a terhelés, hogy gond van.
Általában. Igen ám, de van, ami nem fáj.
Egyszerűen azért, mert nincsenek benne idegek. Ilyen például a porc. Szép csendben kopik, és amikor már a szervezet jelez, akkor ott nem a porc fáj, hanem a csont.
Ennek a megelőzésére vannak mindenféle porcerősítők. Volt olyan, amit már próbáltam, de hitetlenség okán abbahagytam a kúrát, mert nem éreztem semmit. Nem lett jobb, és nem lett rosszabb. Akkor meg minek?
Hiszen tulajdonképpen nem is fáj.
Azaz… Negyven kilométer felett már érzem a térdemet lefelé jövet, amikor másképp kapja a terhelést. Állítólag, ez már a kopás jele… De ez annyira nem zavaró, hogy orvoshoz menjek, aki esetleg ezt meggyőzően alátámasztaná. Tulajdonképpen nem vészes. Elviselhető kellemetlenség. Lehet vele együtt élni.
[Na jó, ezt az utolsó mondatot át kéne gondolnom, mert sajnos, édesanyám esetében látom, hogy lehetni lehet, de nagyon nem jó. Tudom én, hogy a prevenció nem pénzkidobás… csak nehéz, ha nem érzem a hatást.]
Pedig már veszélyeztetett vagyok én is.
Mert ki is a veszélyeztetett?
- Mindenki 40 év felett (én ugye erősen…)
- Aki túlsúlyos (az már nem lennék, de…)
- Aki aktívan sportol (nos, a heti négy alkalom, és a majd száz kilométer egy héten…)
- A menopauza utáni hölgyek
Szóval be kell látnom, hogy a négy pontból kettőben erősen érintett vagyok, és még egyben érintett voltam. [Nem, nem a menopauzában!] …és akkor a több évtizednyi dohányzás mozgásszervi betegségekre is kiható káros hatásairól nem is esett szó.
Tehát minden azt mutatja, hogy nekem erősíteni kéne a porcaimat, azaz hozzásegíteni a sejteket a regenerálódáshoz.
Mondjuk az ilyen elhatározást követően választani is kéne porcerősítőt, ami nem egyszerű, mert van választék. Így leginkább a hatóanyag mennyiség, meg hozzáadott vitaminok alapján döntöttem.
Végül a Cartinorm+D3 nevű készítményre esett a választás. (bővebb infóért a képre katt)
A kúrát március 15-én kezdtem.
Az időtartama három hónap, mint általában a porcerősítő kúráknak. Hogy mi lesz a hatása, arról gőzöm sincs. Valahogy nehezen hiszem, hogy három hónap múlva egy ötvenes túra végén bármit is érezni fogok, de állítólag van esély rá.
Meglátjuk...
Majd beszámolok.
