Ez az év nekem az együtt futásról, a váltófutásokról szól. Úgy tűnik. Nemrég zajlott le az UltraBalaton, ahol 3 fős váltóban futottunk, tavasszal is volt terepen és aszfalton is együtt futás.
Nehéz erről a műfajról írni, hiszen csak az én szemszögemből tudom visszaadni az eseményeket. A futótársak érzéseit, hangulatát csak kívülről látom, de kihagyni Őket nem lehet, és nem is szeretném, mert ez így kerek.
Immár harmadik éve tradíció a Fussunk Együtt Rákosmentén közösségében, hogy a BSI K&H mozdulj! maraton-és félmaratonváltó versenyén maratonváltót futunk. Tavaly az UltraBalaton után kettő, az idén három héttel. A táv nem hosszú (7.032 m/fő), így itt a fordítókkal teli pálya és a gyorsaság jelenti a kihívást.
Idén is hatan, hat hobbifutó nő, családanya alkotta a csapatot: mi vagyunk a Rákosmenti (Ny)Anyák.
Sokat nem bajlódtunk a szervezéssel, nevezéssel. Írtam a Lányoknak, hogy ha mindenki benne van, akkor benevezném a csapatot, mert aznap éjjel lejár az egyik kedvezményes határidő. Egy órán belül már a visszaigazoló email is megvolt, nevezés letudva.
Eljött a verseny napja.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy kimegyünk mindannyian a Városligetbe, letáborozunk egy már évek óta bevált helyen és onnan indulunk futni és szurkolni, kísérjük el a váltótársat, figyeljük a csapattagokat.
Pléd, hűtőtáska, enni-innivaló, közel a WC, ahol kulturáltan lehet akár megmosakodni, átöltözni is. Most még a görkori, roller és a focilabda is előkerült a gyerekeknek.
Sőt! Többünk örömére, egy fiú csapat is szerveződött, így ők is velünk piknikeztek. Nem mellesleg fantasztikus időt futottak a maratoni távon a fiúk.
Na és vissza hozzánk, a „Lányokhoz”. Igen, így idézőjelben, mert bár hölgyek esetében nem illik, vagy nem szokás, de itt most elárulom, hogy a legfiatalabb tagunk is idén tölti a 40-et. Mi, a többiek már a „B” oldalon futunk. Hatunknak van 11 gyermeke, családban, vagy egyedül nevelve őket, munka, háztartás és mindennapi teendők tömkelege. Emellett futunk. Ki konkrétan felépített edzéstervvel, ki „csak” az adott versenyekre készülve, ki a kutyasétáltatással-futtatással egybe kötve, amikor időnk engedi. Hajnalban, reggel, délután, este, hétvégén…
Ahogy Adri szokta mondani: „Zsúrfutók vagyunk” .
A rajt délelőtt 11-korvolt. Érezni lehetett, hogy fázni, azt nem fogunk, sőt fog még emelkedni a hőmérséklet. Az utolsó körünknél már 33 fokot mutatott az utcai hőmérő…
A sorrendet úgy találtuk ki, hogy mivel Marianna egy céges csapatban is futott, ő lesz a befutó emberünk, ott pedig megy az elején. Mivel nekem mindegy volt, hogy hanyadikként nem futok ötperceseket, így elvállaltam a kezdést. Az eddigi tapasztalat az ugyanis, hogy az első körben nem lehet mindig erős tempóban haladni. Nagy a tumultus, sokan vannak egyszerre a pályán, jó néhányan össze-vissza tekeregnek. Így volt ez most is.
A rajthoz, a fiú csapat első tagjával, Csongorral álltam be. Remekül mutatunk egymás mellett, mivel a válláig sem érek, de ezen mindig jót nevetünk és konstatáljuk, hogy én már ekkora maradok és kész.
Kathrin és István várták velünk a rajtot. Fotózás, még egy kis fejvizesítés, egy-két korty ivás… és indulunk.
Csongor kb. 300 m múlva elköszönt, mondván : „Viszlát a célban!” Ezután már csak egy fordítónál láttam, majd a táborhelyünkön.
Meglepő volt, hogy többen sétáltak a rajt után pár, értsd 2-3 kilométerrel. Rendben. Ha meleg van, vagy valami probléma adódik, jobb a séta, minthogy baj legyen, DE könyörgöm: Ne az út közepén! Ezt sose fogom megérteni….
Volt, aki elejtette a váltóbotot és zokszó nélkül megállt, lehajolt, felvette. Az, hogy a mögötte futó esetleg átesik rajta, vagy kiesik az ütemből, mert meg kell torpannia, az eszébe se jut... Ezt még tanulni kell, úgy látszik...
Én eleve kacsa típus vagyok, melegben meg pláne kell a folyadékpótlás. Még rövidebb távon is. Most is így volt. Sapkát nagy okosan nem vittem – egyrészt nem szeretem, másrészt, mert hülye vagyok – így a frissítőnél nemcsak magamba, de magamra is öntöttem a vizet.
Épp a szemembe csurgó vizet és izzadtságot próbáltam futás közben törölgetni, mikor ismerős hangra lettem figyelmes. Józsi kiabált és fotózott a pálya széléről.
A 6. km körüli vizes-kapu – miután csupa víz voltam már előtte – nem sok élményt adott, főleg, hogy akkor már igyekeztem kikerülni az alatta fürdőzőket és gyorsabban futni, mert egyre kevesebben lettek körülöttem. Mint később kiderült, sokan az 5 km előtti frissítőnél akadtak le. …vagy ki. Többen megborultak itt, főleg a későbbi köröknél.
Élveztem az utolsó kilométert. Az előzgetést. A cél előtt pár száz méterrel a többiek szurkoltak, kiabáltak. ….és jött a célegyenes. Amikor már rohanna az ember, már látod és hallod a kordon másik oldalán a váltótársadat… …és van még egy kanyar. Sietnél, de a hiányos, egyenetlen macskakövön próbálsz a váltóhely keresése mellett a lábad elé is nézni, na meg a többi váltótársát kereső, bizonytalankodó futóra figyelni.
Utánam Kathrin, majd Szilvi jött. Egyre melegebb és melegebb volt. Mi így hármasban már nagyon sok kilométert megéltünk. Az UB-n trióban kétszer is, előtte 4 fős csapatban. Már rutinosan váltjuk egymást, időjárástól, napszaktól függetlenül.
Szilvi köre végén jártunk féltávnál. Időben nagyon jól álltunk.
Majd Adri következett, állandó reggeli futótársnőm. Sok-sok kilométert tettünk már meg együtt, kutyázva, beszélgetve, kedvenc futóterepünkön a Merzsén, erdőben, hegyen-völgyön.
A nagy meleg miatt Adri azt mondta, hogy nem tartotta reálisnak az idő javítását.... Amíg várt Szilvire kiszámolta, hogy, ha Szilvi 2 óra 1-2 percre (ez bruttó idő) beér 21 km-en, akkor van reális esélyünk 3:45-ön belül befutni....és Szilvi pont úgy futott be.
Pörögtek az események.
Figyeltük az aktuális futónkat és vele párhuzamosan a fiú csapat futóját, váltóját. Együtt izgultunk.
Adri futása után már valószínűsíthető volt, hogy a tavalyi időnk meglesz. Jól fordultunk, Adri is nagyon jó tempót ment. Évi váltotta őt, akkor már ontotta magából a meleget az aszfalt. „Igyál, locsold, vizezd magad!” - szóltak a jó tanácsok, mondatta a féltés.
Váltás után Adri visszament Évihez és Áronhoz a pályára és próbálta buzdítani őket, hogy sikerülhet a jobb idő. ...és Évi is és Áron is tudta hozni azt az időt, ami ezekhez a nagyon szép eredményekhez vezetett...
Adrira várva, már a váltózónában álltam Évivel, akinek az ismerőseivel beszélgetve eléggé elkedvetlenedtem. Az ő csapatuk jórészt tizenéves lányokból állt, akik 28-30 perces köröket futottak. Mind a korkülönbség, mind a futásra ráfordított időnk alapján, ők messze-messze állnak tőlünk. A csapatnevüket szinte minden körben hallottuk, hiszen végig ők vezettek, és meg is nyerték a női maratonváltó csapatok között a versenyt. Ezúton is gratulálunk a csapatnak!
Ahogy közeledtünk az 5. futók köréhez, elkezdődött a számolgatás. Az látszott, hogy ha minden rendben van a végére is, akkor a Fiúk nagyon jó eredménnyel érnek célba. Nálunk a tavalyi – ugyanilyen felállásban futott – eredményünk javítása volt immár a tét. Mert a meleg ellenére, azért a kisördög ott bujkált mindannyiunkban… hogy, ha csak néhány perccel is, de azért jó lenne jobbat menni. Tavaly ugyanis szinte hűvös volt, a mostani időhöz képest.
Míg Évi futott, Mariannát készítettük fel a melegre. Mivel már futott egy kört pár órával azelőtt, így a pálya furfangjait ismerte. Csak a meleg volt a kihívás számára.
A sapkáját jeges vízben áztattuk, a nyakát, csuklóit a jégakkuval (mire is jó a kincstári hűtőtáska!?) tudta hűteni. Immár 30 fok körül volt a hőmérséklet, árnyék az útvonalon minimális.
Megvolt a váltás, elindult Marianna az utolsó körre. Izgultunk, számolgattunk, tervezgettük a közös befutót.
...és persze közben drukkoltunk a Fiúknak, hiszen lassan érkeznie kellett Áronnak, az utolsó futójuknak.
Fantasztikus látvány volt a befutójuk.
Mint a versenyautók: nulláról százra másodpercek alatt gyorsultak az addig várakozó csapattagok – és óriási léptekkel berobbantak a célba.
Nagyon örültem nekik, hiszen nehezen állt össze a csapat és a szervezés részét elég lazára (vagy inkább pasisra?) vették, de ott a pályán hihetetlen összhang és egymásért, a csapatért küzdés volt bennük.
Mindeközben a lány csapat is startra készen toporgott, mert Marianna bármelyik percben érkezhetett. Becsatlakoztunk hozzá és együtt, hatan futottunk be az utolsó métereken a célba...
Ez hátborzongató élmény.
Marianna is kifújta magát… és együtt tudtunk örülni annak, hogy ha csak egy picivel is, de megjavítottuk a tavalyi időnket. Megcsináltuk! Nevettünk, de nekem könnyes volt a szemem. És nem csak a belefolyó izzadtságtól.
Nem vagyunk se selfi-királynők, se azok az ölelkező típusú nők, de most öleltük egymást, és fotózkodtunk.
Nagy dolog volt ez számunkra, és akkor még nem is sejtettük, hogy mennyire ….
Elkísértük Mariannát és Adrit a befutócsomagért, „ténferegtünk” egy sort, a futók, ismerősök között. Az utcai hőmérő már 33 fokot mutatott…
Az igazi meglepetés akkor ért, amikor a többiek 
azzal fogadtak, hogy negyedikek lettünk a női
csapatok között. Kérdeztem is Csongort, hogy nem nézett-e el valamit, de mutatta a telefonon az eredményeket és valóban...
Negyediknek lenni általában nem jó érzés, hiszen pont lemaradsz a dobogóról. De egy BSI versenyen, ahol profi (egyesületben, rendszeresen futó) futók is sokan indulnak, ez átértékelődik. Főleg, hogy az elsők, a fentebb írt jórészt fiatal lányokból álló csapat, akikkel és a többi profi futó hölggyel, mi, a hobbifutó családanyák ilyen téren nem tudunk és nem is akarunk versenyezni.
Két éve még a csapattagok életkorát összeadva és kategóriába sorolva volt a rangsorolás. Az akkori tagokkal 252 évesek voltunk, most 268 évesek vagyunk így együtt, hatan. Ahhoz képest nem rossz ez a negyedik hely!
Pozitívum: a verseny sajátossága , hogy minden csapattag ugyanazt a kört futja - na jó, ez így nem teljesen igaz: a kezdő ember 150-200 m-rel többet, míg a befutó ugyanennyivel kevesebbet- és a váltás egy helyen van. A helyszíne a Városliget. Rajt/cél az Ötvenhatosok terén, rajtszámok szerinti zónákban kialakított váltópont a Dózsa György úton. Így kiválóan alkalmas baráti társaságoknak, családoknak az együttlétre, szurkolásra is, a futás mellett. Nem a város különböző pontjain, vagy egyik-másik településen van a váltás, mint általában a váltóversenyek esetében. Együtt lehet végig a csapat, nem kell utazgatni a váltóhelyre és onnan vissza a célba.
Negatívum: a délelőtt 11 órai rajt, egy rövidebb távon is nagyon nehezíti a futást a meleg miatt. A 42 km teljesítéséhez pedig, ahogy a sok rosszullét, szirénázó mentő mutatta, veszélyes is. A felkészültség, melegben futás az edzések során természetesen szükséges és elengedhetetlen nyári versenyek esetében, de egy korábbi rajt könnyítene a körülményeken véleményem szerint.
Az egyenleg: 8300 futó, 1460 váltócsapat, 43 csak nőkből álló csapat.
A FER&CO. (a fiú csapatunk) 03:18:59, míg a Rákosmenti (Ny)Anyák 03:44:34 idővel teljesítették a maratoni távot.
Gratulálok Mindenkinek és köszönöm ezt a fantasztikus napot!
Ismét nagy élmény volt !
Idén egy rövid időre a blog gazdája is velünk tartott és szurkolt nekünk. Természetesen miután ő már lefutotta a félmaratoni távot egyéniben és megkapta az aktuális félmaraton mánia érmét. Gratulálok hozzá !
Fotók: Pintér Kathrin, Rakonczai Adrienn, Husz József, futofoto.hu, saját
