Esik. Ilyenkor általában a The Clash örökbecsűjét dúdolva iszom a kávémat. Menjek vagy maradjak? Vajon a hegyen jobb vagy rosszabb idő van? Tudom, meg kéne néznem az időképen a meteo kamerák képét elvégre ez a XXI. század, de inkább készülődöm.
Elvégre egyrészt már ráhangolódtam lélekben arra, hogy megint egy túrán kocogással töltöm a nap egy részét, másrészt, ha maradnék a száraz és meleg szobában, akkor most miről szólna ez a poszt?
Lássuk be, én nem az a fickó vagyok, aki életmódtanácsokat adna, ahhoz nem vagyok elég következetes. Én maradok az esemény beszámolóknál, jobb híján. Na jó, néha akad valami személyes…
Szombat reggel... esik... és november van. Ez ugye öltözködés dilemma. Mivel kocogni szándékozom, így nem a vízállóság, hanem a gyors száradás az elsődleges szempont és előkerülnek a rég használt kiegészítők. Kamásli, kesztyű, csősál (az utóbbi kettőt csak elrakom és bízom benne, hogy nem kell elővenni). Meg persze a sárra való tekintettel nem kérdés, hogy a speedcrosst választom, és viszem a botot. Ezen a hétvégén ismétlős esemény van, a Hegedűs Róbert emléktúra (MTSZ: 63,3 pont; rendező: Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete). Tavaly jutottam el először erre a túrára, addig valahogy ütközött a siófoki félmaratonnal, vagy is inkább azzal, hogy szerettem már a verseny előtti estét siófokon tölteni. Az idén (az egy hét eltérés miatt) ilyen gond nem lehetett.
Szóval esős szombat reggel, és XXI. század ide vagy oda, inkább nem néztem meg, hogy milyen idő lehet a hegyen, mert hiába nem vagyok cukorból, még képes lettem volna otthon maradni. Márpedig az hiba lett volna.
Igazából nem volt vészes a szemetelő eső a Szépjuhásznénál a rajtban, a váltás ruhát ott hagytam, és nekiindultam a Hárs-hegyi körútnak, hogy onnan a piros sávon folytassam az utam a felhőbe burkolódzó Fekete-fej felé. Nem volt vészes, se az eső, se a sár, de felfelé a Fekete-fejhez jól jött a kapaszkodós cipő, meg a bot. Lefelé is. A Petneházy-rét előtt az útvonal letért a megszokottról, és a piros kereszten lekocogtam Adyligetig, majd az útvonal, némi aszfalttaposást követően a kék körsétán bevitt a Remete-szurdokba. (Sajnos az itiner erről a jelzett útról megfeledkezik, és jelzetlenként szerepel benne.)
A szurdokban már a kék sávon folytatódik az út, át a patakon…
…fel a Remete-hegyre, ahol a kilátás ezen a szombat délelőttön technikai okok miatt szünetelt. Viszont az eső is abba hagyta a próbálkozást. Aránylag könnyen felértem, de a nyomokat elnézve csúszkáltak a felfelé úton előttem egy páran. Innen egy könnyű kocogás várt az Alsó-Jegenye-völgyig. Kék sáv, majd kék kereszt… Örömmel láttam, hogy végre a sárga kereszt jelzés megjelent a Honfoglalás úton, a Zsolt fejedelem utca sarkánál (ott ahol a kék kereszt jobbra kanyarodik, így itt se jelzetlen most már az út). Tovább a sárga kerszten, aztán jobbra a sárga sávon, és a Hidegkúti út túloldalán már tényleg ott az Alsó-Jegenye-völgy.
Ezt a részt két okból vártam. Egyrészt tavaly nagyon tetszettek a Halloween után kint maradt töklámpások, másrészt, amikor bő vizű a Paprikás-patak szeretek itt megállni, és fényképezni. Hát a töklámpásoknak sajnos csak a romjai jutottak az idén… Nem, nem az erdő vadjai táplálkoztak belőlük, a városiak rugdosták szét őket. De legalább a vízesés...
Közben, mintha a nap is próbálkozott volna áttörni a felhőkön.
Kezdtem abban reménykedni, hogy majd a Kálváriánál, vagy a Szarvas-hegyen érdemes lesz fotózni. Ezt akkor adtam fel, amikor a Kálvária felé a sárgáról a tényleg jelzetlen útra váltottunk.
Mondjuk azért fent csak megpróbáltam, ha nem is a kilátást, de legalább a kereszteket. Tovább a sárga háromszögön, majd a piros kerékpárúton… (ez a szakasz az itinerben kék sávként szerepel, sajnos).
Aztán a határkő után, tényleg a kék sávon, előbb Virágos-nyereg, aztán a Vihar, majd a Hármas-határ-hegy. Itt is sokat segített a speedcross sárbarát talpmintája, bár hozzá kell tennem, hogy azért ez nem volt olyan vészesen nagy sár, de ami csúszik, az csúszik.
A kilátóponton pont nem lehetett semmit látni a városból, így a kék körsétán irány Kővár…
…majd egy kis csúszkálás a sárga sávon, le a Határ-nyereghez és onnan kényelmes kocogás ismét a kék sávon, az Árpád-kilátóhoz, ahol az ezen a délelőttön már megszokott látkép fogad… Ez volt az utolsó ellenőrzőpont. Innen zöld sáv, át Apáthy-sziklán… (Jé, látszanak lent a házak!) …egészen a Széher útig. Ott jobbra a zöld keresztem, majd arról letérve a szív útja jelzést követve (az itinerben ez is jelzetlen) vissza Szépjuhásznéhoz.
Ahhoz képest, hogy tavaly kellemes időben ez a kör majd négy órát vett igénybe, most elég volt 3:24:02
A célban tea, némi rágcsálnivaló. Gyors átöltözés… aztán irány a sziget, mert vannak olyan elvetemültek, akik a születésnapjukat körözgetéssel ünneplik. Nem, nem én vagyok az. Képtelen lennék rá.
Egyébként az útvonal olyan szinten ki van szalagozva – mondhatni, a Magyar Vándoroktól megszokott módon), hogy én csak itthon döbbentem rá, hogy ha az itinert kellett volna követni, akkor bizony néha toporogtam volna, hogy „most akkor mi is van? …hol is vagyok?”.
Ugyanakkor bízom benne, hogy jövőre már a poszt gerincét a túra és nem az itiner hibái adják majd.
Viszont ez a pontozásban visszaköszön. Ez elvileg egy öt pontos lenne az itiner, és még az is rendben van, hogy olyan spec jelzések, mint a kerékpáros turistaút, vagy a szív útja, jelzetlenként szerepel, de az, hogy a kék körséta, és a sárga háromszög kimaradt… vagy hogy egy helyütt a kék sáv helytelenül szerepel… nos az számomra kicsit sok. Érjen ez így 2 pontot. Az útvonal szalagozása tökéletes volt, az 5 pont, ahogy a frissítés és az ottfelejtés is.
Plusz pont jár a futóbarát pontnyitásért (7 km/h), és a csomagmegőrzésért, viszont tracket nem találtam (de ez lehet, hogy az én hibám). Összesen: 17+2 pont.
Az útvonal, ahogy az órám mérte:
A szintemelkedés, ahogy az órám mérte:
ami a földet tapodta: Salomon Speedcross4;
ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;
a csomag: Diosaz Raid 10 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220
