Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Szeles félmaraton

2017. november 30. 20:27 - regulat

félmaraton-mód

Néha az az érzésem, hogy semmi újat nem lehet mondani a BSI félmaratonokkal kapcsolatban. Még akkor sem, ha éppen változik az útvonal… Mondjuk csak azt, hogy milyen volt. Érzésre. Meg arról mégis csak illik valamit rajzolni a betűkkel, hogy eddig ez lett a legjobb fémaratonom… Mondjuk, aki ismer, az tudja, hogy a negyedik helyet, még, ha csak korosztályos is, nehezen emésztem.

siofok_viz.jpg

Mivel is kezdjem?

Hogy hetedszer félmaratonozom novemberben a Balaton partján?

Hogy mi a jó ebben?

Vagy csak egyszerűen az időjárással?

Az utóbbiról annyit, hogy bár esőben indult a kis csapatunk reggel Pestszentlőrincről, Siófokon már egy csepp sem esett, viszont hideg és viharos szél várta a futókat.

Hogy mennyire volt hideg, és erős az a szél? Hát maradjunk annyiban, hogy a hidegtől reszkető végtagokkal is erősen spriccelős a piszoár használata, de ha abba még a szél is belekavar… hogy a hideg egyéb, zsugorító hatásait ne is ragozzam mellé. Hát nem egy örömóda, az biztos.

Szinte megváltás volt a futás.

Különben novemberben Siófokon félmaratont futni jó. Tulajdonképpen itt van az egyik legnagyobb esélye annak, hogy az ember megfutja az az évi legjobbját. Bár, ha jobban belegondolok nekem eddig kétszer jött össze, és abból az első alkalom a második hivatalos félmaratonom volt… szóval nem vagyok mérvadó. De az esély tényleg itt a legnagyobb, már ha száraz, szélmentes, hűvös idő van. Ebből általában a száraz és a szélmentes nem szokott összejönni, de ez nem a rendezők hibája. Én például két perccel a kocsiból kiszállás után engedtem el azt az álmot, hogy 1:35:33 alá húzzam be az eredményt, ezzel megfutva az idei legjobbat. Arról nem is beszélve, hogy az egyetlen kilencvenöt percen belüli futásom annyira régen volt, hogy arról már álmodni se mertem, hogy akár egyetlen másodperccel gyorsabb leszek valaha.

Főleg nem ekkora szélben…

Apróbb változások is voltak az idén. Költözött a versenyközpont, így a rajt meg a cél is, és módosult az útvonal, ami így kétszer vezetett a parton. Ez utóbbi valahogy nem dobott fel.

A rajtzóna akol melege kissé jobb kedvre derített. Nyomtam magamnak a szokásos mantrát, hogy „ne fusd el az elejét, mert megdöglesz az utolsó kilométereken…”. Fújtam az orrom, ami tök fölösleges, mert akkor sem tudok az orromon levegőt venni futás közben. Illetve tudok, de azzal  amennyiséggel nem lehet futni max tíz métert.

Aztán csak elrajtoltunk. Ha valami problémás a siófoki útvonalban az a Petőfi sétány a rajt után. A második körben még nem, de az elsőben itt nem férünk el egymástól. Még a kettes zóna futói sem, pedig ez még aránylag gyors része a mezőnynek.

siofok_utolso_blog.jpgBár láttam igazán sok futót, akikről fogalmam sincs, hogy mit kerestek ebben a zónában, a jóindulattal is max hat perces tempójukkal. Mondanám, hogy egy nem körős versenyen még értem, hiszen fosik a záróbusztól, de egy olyanon, ahol nettó időmérés van, záróbusz meg nincs… soha nem fogom megérteni, hogy miért kell mozgó akadályt játszaniuk egyeseknek.

A második kilométerre a mezőny széthúzódott, és élveztem, hogy futok. Kicsit lassítottam is, mert elfutottam az elejét, mintha a szél sem lett volna olyan erős, néha a nap is megpróbált átkukucskálni a felhők között. A part sem volt olyan vészes… Mozogva a hideg sem oly hideg. Próbáltam a fotósokra is mosolyogni, bár most nem nagyon vettem észre őket, az meg majd kiderül, hogy ők mennyire vettek észre. (Mindenesetre ezért csúszik a poszt. Ma szerda van, a poszt kész, de én még várom a képeket.)

Egyszer csak ott volt a célkapu. Az óra olyan negyvenhat percet mutatott… jöhet a második kör. Ez valahol ott van, mint a 2013-as Nike félmaratonon a félidei tempóm. Ez eszembe jutott. Az viszont nem, hogy azzal az idővel versenybe szállhatnék… egyre jobban éreztem a szelet. Meg az orrom is folyt…  Próbáltam számolgatni, hogy ez mire lehet elég, de valahogy nem ment. Feladtam. Már a számolást. Fogytak a kilométerek, tudtam, hogy tizenöt után nem csak a váltók gyorsabb futói fognak megelőzni, hanem a nálamnál taktikusabban futók is visszaelőznek.

Jut eszembe a váltókról.

Úgy a tizenhatodik kilométer tájékán rám köszönt Zsilinszky Peti (csapattárs a pénzügyőrből), hogy együtt még esély is lett volna. Történt ugyanis, hogy a váltótársa - akivel itt tavaly, ha jól emlékszem két aranyat futottak össze - lebetegedett. Inkább meghagytam a lehetőséget másnak, mert úgy számoltam, hogy kb egy negyedik vagy ötödik helyre jó a teljesítményem, ha csak a váltót futom… és a negyedik helynél semmit nem utálok jobban.

Mire ezt leírtam, annyi idő telt el, hogy az emlékezetem a parton fut már, a szél cibálta tizennyolcas táblán túl. Valahol ott kezdtem el fázni, ami azt jelenti, hogy rohamosan fáradni kezdtem. Vagy rohanósan? Mindenesetre a huszadik volt a leglassabb kilométerem, kezdett elegem lenni, úgyhogy inkább erőt vettem magamon, mondván: legyen már vége!

A partról a célba fura kis kacskaringón vitt az útvonal. Amikor kiér az ember gyereke a Petőfi sétányra, ahol száz(?), százötven (?) méter várt már csak rá, hirtelen ott az óra a célkapun. Ránéztem a vaksi szemeimmel, és még csak 1:34 valamennyit mutatott… Ami bruttó idő. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi villant át az agyamon, de hirtelen valami iszonyat akarás volt bennem, hogy még az előtt érjek be, hogy 1:35-re vált. Peregtek a másodpercek, és számomra csak azok a számok léteztek… és 1:34:54-nél áthaladtam alattuk.

balaton_2017.jpgEufória. Még, ha kívülről nem is látszott. Mint a messiást úgy vártam, hogy megzörrenjen a telefon, és jöjjön az a qrva sms a nettó idővel, hogy lássam mennyivel maradtam el a 2013-as 1:34:22-től.

Jó, nem húzom az időt. Egy k..szott másodperc az eltérés 1:34:21

Eltelt négy év, és kiderült, hogy az az eredmény nem csak egy véletlen volt.

Egyébként az eredménylista mai állása szerint a 84. célba érő férfiversenyző voltam, és korosztályomban, azaz már a BSI-nél is az 50+ korosztályban: a negyedik. Negyedik. A helyezés, amit elkerülendő nem váltóztam. Shazbat!

Egyébként Siófokon futni jó, mert itt a legnagyobb az esélye, hogy PB-t (a nem futó olvasók kedvéért: personal best) fut az ember. Tényleg. Nekem már kétszer sikerült.

Az útvonal, ahogy az órám mérte:

siofok_ut.jpg

cipő: Asics Gel GT-2000 4-es

óra: Garmin FR 220

 

A fotóért rólam köszönet a futófotónak.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr2413404953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása