Dél-Pest talán legnagyobb, vagy leg ismertebb futóversenye, a tizenhárom éve megrendezésre kerülő Imre-Lőrinc futóverseny. Jómagam, most indultam rajta nyolcadszor, és harmadszor állhattam korosztályos dobogóra. Igaz, szerencse is kellett hozzá, de végre meglett a nagyon kívánt aranyszínű medál.
Előző nap még igazi tavasz volt, de lássuk be a jó futótempóhoz, jobban passzol a hűvös idő, így annyira nem voltam szomorú, hogy amikor a pestszentimrei Sportkastélyhoz értem, bizony lógott az eső lába. Abban meg bíztam, hogy lesz olyan szerencsénk, hogy addig nem kezd rá, amíg be nem érünk a célba.
Mivel többen is képviseltük a Pénzügyőr SE-t megpróbáltunk összehozni egy csapatfotózást. Hát mit mondjak. Félsiker. Kettő, valójában három fotón jött össze a hét fős társaságból hat ember. Az elsőn például ott az idei UB csapatunk háromnegyede.
A lányokkal csak a rajtban sikerült találkozni.
Szokás szerint kishitűen vártam a rajtot, nem hogy, arról nem álmodtam, hogy a két évvel ezelőtti egyéni legjobbamat megdöntöm, de még a tavalyi időt se közelítették meg a terveim.
Aztán vártunk. Már a rajtra. Tulajdonképpen nem is emlékszem itt olyan futásra, amikor nem késésben indult a mezőny, de ez köszönhető annak is, hogy rengeteg távon indítanak futókat. A fő szám akkor is a nyolc kilométernek meghirdetett 7,7 kilométer. Nem is értem, a következetes elmérést, de tény, hogy évek óta hiányzik kb kétszázötven méter.
Szóval vártunk. Talán arra, hogy szemerkélni kezdjen az eső, mert, ahogy megmutatta magát, eldördült a startpisztoly.
Szerintem mondtam már, hogy egy ilyen rövid versenyről nem lehet sokat írni.
Mondjuk, azt lehet, hogy szokás szerint elfutottam az elejét. Nagyon. Nem is nehéz, mert van benne egy szép lejtő, aminek az az egy hibája van, hogy a végén azon kell felfelé is futni.
Azt hiszem, az jó döntés volt, hogy a mellkaspántot otthon hagytam, így nem kaptam frászt attól, hogy a pulzusom az egekben. Mert azt azért érzi az ember, hogy ott van.
A harmadik kilométer alatt szokás szerint visszavettem a tempóból, aztán gyorsítottam, aztán megint lassultam. …és jött az emelkedő.
Bevallom, ezen a szakaszon nem az emelkedő volt a legrosszabb. Tulajdonképpen a második kilométertől egyedül futottam. Kb annyian előztek meg, mint ahány embert én is megelőztem, aztán utolért a kerékpáros futam győztese. …és beállt szélárnyékba.
Biztos van valami pszichológiailag magyarázható oka, de szétestem. Én nem bírom, ha egy lépésnyi távolságban követ valaki. Ez már a görkorizás során se ment… a keskeny erdei ösvényeken is megőrülök tőle. [Fel is írtam, hogy ezt szakembertől is meg kell kérdeznem…] Szóval, szétestem, lassítottam, és szóltam, hogy bocs ez így engem zavar… Megelőzött. Nem is értem utol. Ráadásul az emelkedőn még nehezebb volt visszatérni a korábbi ritmus halvány árnyékához.
De ez így leírva hosszabb, mint futva. Amennyi idő alatt ezt megfogalmaztam és leírtam, már be is értem az abszolút 20. helyen. (32:28)
Sorban befutottak a többiek is, a lányokkal csináltunk egy csapzott csapatfotót, mert azon már öten voltunk.
Aztán vártam, mert bíztam egy korosztályos bronzban. Mondjuk úgy, hogy pihegtem…
Aztán egyszer csak jön az üzenet, hogy ez bizony arany. És lássuk be, nagyon meghatódtam magamtól. Elmúltam ötven és megvan. Erre a korosztályos dobogóra már vágytam.
Most kéne köszönetet nyilvánítani. Elsőként a Futapest klubnak, mert, ha nem aznap rendezi a vácrátóti versenyt… hát lehet, hogy még negyedik sem lettem volna. Meg aztán Laurik Szilvinek és Szofi Aidinovnak, hogy egy éve terelgetnek jóga ügyileg, meg még lehetne sorolni, a szokásos anyuval kezdődő listát, de igazából most még egy embernek vagyok hálás (igaz a nevét nem írom ki), aki az elmúlt időszakban más jellegű terhektől próbál megszabadítani, és így szabadabban megy a futás is, hiába futok sokkal kevesebbet, mint korábban.
És persze, van még egy fotó, egy csapattaggal, mert bizony ebben a korosztályban az ezüstöt is a PSE sportolója vitte el. Szóval, Gratulálok Lajos még egyszer!
Ez meg itt az útvonal, ahogy az órám mérte (szintrajzot most nem mellékelek):
ami a földet tapodta: ASICS-Gel GT-2000 4;
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220
