Indul a szezon, egyre több a beszámoló. Szerencsére egyre több a verseny, így a Pénzügyőr SE versenyzői az ország különböző pontjain tűnnek fel és futnak hosszabb, rövidebb távokat, úgy aszfalton, mint terepen. Hozzám [regulat], mint ennek a blognak szerkesztőjéhez persze valahogy közelebb állnak a terepversenyek.
Ezért is igyekszem azokat a beszámolókat közreadni, ahol én futóként nem sokszor fordultam meg. Ilyen helyszín többek között a Vértes. Ráadásul a Gánt Trail egy fiatal verseny, hiszen tavaly rendezték meg először.
Hogy a wikipédiát idézzem:
Gánt: község Fejér megyében, a Bicskei járásban, Székesfehérvártól 24 km-re északra. Egykor jelentős bányásztelepülés volt, ma a Vértes egyik fontos turisztikai célpontja. …és ez volt Magyarország első, Európában is ismert bauxitlelőhelye.
De olvassuk inkább Tímea beszámolóját a március negyedikei versenyről:
2018-ban második alkalommal került megrendezésre (a CEP Székesfehérvár csapata által) a Gánt Trail terepfutó-verseny.
Az esemény beharangozójában a szervezők marsbéli tájat ígértek, hiszen mind a 13 km-es, mind a 25 km-es táv átvezet a helyi nevezetességnek számító bauxitdombokon. De a természet másképp akarta, a gyönyörű vörös tájat nem, viszont annál több havat láthattuk. Sebaj, majd jövőre!
A verseny előtti napon viszonylag jó idő volt, rengeteg olyan kép került fel a netre, ami a pálya vonalán méretes pocsolyákat ábrázolt, ezért szombat este picit bizonytalan voltam, hogy terepcipőt vagy gumicsizmát csomagoljak-e másnapra. Aztán az éjszaka és a vasárnap is elég hidegnek bizonyult, úgyhogy a helyszínen már inkább az volt a kérdés, lesz-e elég tapadása önmagában a cipőnek vagy kell rá a szöges rátét.
A rajtra pontban a meghirdetett időpontban került sor, ami a szervezőket dicséri. Rövid aszfaltos szakasz után hamar megérkeztünk a terepre, ahol egy közepes emelkedő után már csodálhattuk is a környék panorámáját.
Zömében jelzett turistautakon vezetett a pálya, néhol voltak azonban technikásabb, egyemberes ösvények, illetve alacsonyan behajló faágak, ami egyik futótársunkat - aki éppen előttem haladt -, csúnyán megtréfálta. Lehetne vicceskedni, hogy nem vette észre a fát az erdőben, de csak annyit láttam, hogy egy hatalmas csattanást követően hanyatt esett. Egyik fiúval mellette maradtunk, miután bizonygatta, jól van, kísértük az első ellenőrző pontig. Végül folytatta a futást és célba is ért.
A pálya jelölése jól követhető volt, nekem a vége 13,26 km lett 296 m magasságnövekedéssel. Az időm fotózással, mindennel együtt 1:54:45 lett, ami kicsit a várakozásomtól elmaradt, de a néhol bokáig érő hóra való tekintettel nem vagyok elégedetlen.
Pozitívumok: jól szervezett verseny. Parkolóhely volt, csomagleadás és rajtcsomagfelvétel flottul zajlott. Állítólag az ebéd is finom volt (szarvas pörkölt, lángos stb.), de azt én már nem vártam meg.
Negatívum: csak annyi, hogy, ha marsi környezetet ígért a szervező csapat, jövőre jó lenne marslakókkal – és nemcsak UltrabolondFutÓkkal – találkozni!
Hát, majd 2019-ben meglátjuk, hogy az időjárásfelelős milyen tájat rendez be az indulóknak. Vagy vörös lesz minden, vagy ismét fehér, vagy...
Mindenesetre úgy tűnik, hogy ezt a versenyt érdemes beírni a naptárba.
