Egy lineáris útvonalú futóverseny nem különlegesség, de érthető okokból (rendezőnek, résztvevőnek egyaránt jobb, ha a rajt és a cél ugyanott van) egyre ritkábbak az ilyen versenyek. Ezek közül az egyik, ilyen „hazai” verseny a Nagyszalonta és Gyula között megrendezésre kerülő Várfürdő Arany Maraton.
Május ötödikén a Pénzügyőr SE, szokás szerint, szép létszámmal képviselte magát a gyulai versenyen. És bár a többség a rövidebb távokat választotta, azért maratonistánk is akadt. 
…ugyan ő úgy fogalmaz, hogy inkább teljesítette, mint lefutotta a távot, de lássuk be az idei május a nyarat megszégyenítő kánikulával próbálta szelektálni a futókat.
Tudom, tudom, az időjárás szinte soha se kegyes. Ha süt a nap, az a baj, ha fúj a szél az a baj, ha esik az eső az is baj… no de, egy blogbejegyzés nem a Bälga koncert. Inkább olvassátok Ede beszámolóját:
2015-ben itt futottam első „verseny” félmaratonomat, 2016-ban első „verseny” maratonomat és nem hagytam ki a 2017-es, és 2018-as versenyeket sem.
Idén elkísért a családom is, míg én futottam, ők a fürdőben áztatták magukat. De előtte még integettek nekem, amikor a buszra szálltunk, hogy kivigyenek minket Nagyszalontára, ahonnan már tavaly is visszafutottunk Gyulára, így teljesítve a maratoni távot.
Már a buszon arról beszélgettünk a többi futóval, hogy elég meleg ígérkezik és az időjárás előrejelzés felhőit valahova máshova terelték. Ekkor még jó hangulatban beszélgettünk, de tudtuk, hogy mire visszaérünk futva a határig, elcsendesedik a társaság, pedig az még csak 15 a 42-ből.
A határon zökkenő mentesebben jutottunk át, mint tavaly. Most csak egy embert fordítottak vissza, mert nem voltak rendben az okmányai.
Időben Nagyszalontára értünk. Bemelegítettünk, beszélgettünk az ismerősökkel és kisvártatva indultunk is. Én Marietta nevű hölgyismerősömhöz csatlakoztam, aki első maratonjára kísérte el egyik futóismerősét. Ők hat perc fölötti kilométereket terveztek, ami nekem is pont elégnek tűnt. Nem akartam, és nem is tudtam volna gyorsabban haladni. Induláskor indítottam a zenét is, de 1-2 km-nél tovább nem is hallgattam, inkább beszélgettem néha a két sorstársammal.
A meleg nem könnyítette meg a dolgunkat, de legalább az első szakaszon fújt a szél.
A frissítőpontokon, ahol poharas itatás volt, ott vizeztem magam (póló, sapka), ahol fél literes ásványvíz volt, ott fogtam egyet és menet közben is kortyoltam és locsoltam magam. A határig együtt futottunk hárman, és jött velünkegy kerékpáros kísérő akinél tartalékban volt egy palack vizem. Palackkal a kezemben sem futottam még, de a szükség nagy úr! Sőt! A határtól Sarkadig ki tudtam segíteni egy szomjas futót is!
Határvisszakelés után kicsit gyorsítottam a Sarkadig tartó kb. hat kilométeren, de mire Sarkadra értem, a frissítőponthoz, meg is éreztem a hatását. Tartottam egy rövid pihenőt, az egyik sráctól kaptam két sótablettát és még tartalékban volt egy fél energiazselém is.
Beértek Mariettáék is, így újra együtt folytattuk utunkat, a következő frissítőpontig. A pártfogoltja lassabb tempót produkált, mint ami még kényelmes lett volna nekem. De még egyszer bevártam Mariettát, aztán a maradék tíz kilométert egyedül „szenvedtem” végig.
Itt bizony alkalmazásra került a sétálás is, mint mozgásforma. (A két híd közötti szakaszon a fák miatt nagyjából megszűnt a szélhűtés.) Az utolsó öt-hat kilométer már nagyon nehéz volt.
A városban, az első frissítőnél a híd után megelőzött egy maratonista és egy váltós csaj is.
maratonistát még visszaküzdöttem magam mögé, a váltóst esélytelen volt. Két forduló után a Béke sugárúton már a hátát is csak alig láttam. A célig még két maratonistát sikerült leelőznöm és végül 5 órán belül beértem a célba. 4:52:50
Inkább úgy mondanám, hogy teljesítettem a maratont, mint futottam, de abban a melegben örüljek, hogy sikerült. Gyulán az utcai hőmérő 34°C fokot mutatott. A frissítőpontnál azzal vigasztaltak, hogy kettővel többet mutat, mint a valóság. No, ezzel nem sokat segítettek. Szerintem a május elején a harminckét fok is sok.
Célba érés után próbáltam magamhoz térni, kicsit odébb totyogtam, ahol Péter nevű futóismerősöm mentette meg az életemet egy hideg sörrel. Rövid idő alatt kiürült a doboz, majd feltápászkodtam és besétáltam a fősátorba, ahol meggyúrattam futóművem. Sokat segített rajtam. Beszélgettem néhány ismerőssel, felvettem a csomagom a ruhatárból... egy kávé és fagyi után indultam a családomhoz a fürdőbe.
A bejutás kicsit kálváriásra sikerült.
A karszalagom bent volt, a feleségem pedig nem volt elérhető telefonon… Csak megoldódott egy kis ráfizetéssel csak bejutottam végül fél öt körül (hétkor zárt a fürdő).
Tudom, tudom! Futhattam volna gyorsabban is!
Nem volt könnyű futás. Szerintem, aki teljesítette választott távját, az mind megnyerte a versenyt! (Még fagyizás közben odajött hozzám két fiatalabb futó. Kérdezgettek a versenyről, milyen volt végigmenni, hol volt a legnehezebb. Ez lett volna az első maratonjuk, de fel kellett adniuk, mert nem bírták a meleget. Tetszett bennük, hogy lelkesek voltak, tapasztalatnak vették a feladást, nem kudarcnak, mosolyogtak, jókedvűen beszélgettek és tuti, hogy teljesítik majd a maratont egy másik alkalommal.)
A verseny hosszú volt, meleg volt, a frissítőpontokról hiányoltam a sós falatokat (Köszi, itt is, a két sótablettát a futótársnak. sajnos neki fel kellett adnia, mert rosszul lett a melegben, kb. 30 km-t teljesített.)
Ha leszek olyan eszement, hogy jövőre elindulok, kell egy bringás kísérő!
Szerintem Ede lesz olyan „eszement”… és persze a verseny rendezői számíthatnak arra, hogy egyesületünk ismét szépszámú különítménnyel méretteti meg magát itt jövőre is.
