Szerény véleményem szerint az "uphill" futások a mazochizmus egy enyhébb válfaját képviselik. Mondom ezt úgy, hogy azért hébe-hóba én is elindulok egy-egy ilyen versenyen, sőt az idei szezonra is van betervezve…
Meg aztán fordultam már elő én is a Kékes Csúcsfutáson, amiből a huszonegyediket rendezte meg az idén a BSI. A Pénzügyőr SE ebben az évben egy tucat futóval képviseltette magát ezen a versenyen. Márti egy volt a tizenkét futónkból. Elsőbálozó.
Tapasztalataim szerint azok, akik először járnak a csúcsfutáson, úgy fejezik be a versenyt, hogy „Szép volt, jó volt… Köszönöm. Ennyi”. De itt a bizonyíték, hogy vannak kivételek, mint a mi Mártink.
Már tavaly is el akartam menni erre a versenyre, de mindig közbe jött valami más. Ez évben végre sikerült eljutnom. Tudtam, hogy mi vár rám, de hogy ennyire jó lesz arra nem számítottam.
Korán reggel indultunk, ami félhetes indulást jelentett. Az út során kicsit megijedtem, hogy leszakad az ég, fekete felhők, villámlás, dörgés. Szerencsére nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
Negyed kilenc körül kényelmesen megérkeztünk, felvettem a rajtcsomagot és utána a kísérőm elindult felfelé a hegytetőre. Ez volt a szerencse, mert, ahogy mondta, féltízkor már a legfelső parkolóba senkit nem engedtek be…
Én addig lent várakoztam a többi korán érkező futótárssal. Negyed tizenkettőig bőven volt időm a helyszínen szétnézni. Láthattam azt a szervezett munkát, amit a versenyek alatt a rendezőség végez. Kocsis Árpádnak mindenkihez volt egy jó szava, a csomagmegőrző teherautónál a csajok mosolyogva, készségesen segítettek az arra tévedő futóknak, közben pakolták be a csomagokat az autóba és a többiekről nem is beszélve.
Mikor kezdett ütni az a bizonyos óra, elindultam a rajt felé, ahol már kígyózott a sor. A futók és a felhők egyaránt felsorakoztak.
Mivel itt még nem futottam, úgy gondoltam, hogy elég lesz a második zónából indulnom.
Pontban elindították az első zónásokat, majd rá öt percre a következőt.
Tudtam, hogy az első nyolc kilométeren, Mátraházáig, viszonylag jól lehet haladni (hullámvasút, kisebb-nagyobb emelkedőkkel) ezért beálltam 7’-7’30”-as tempóra. Így egyáltalán nem fáradtam ki, kényelmesen haladtam. Úgy öt kilométerig az eső is velünk volt, de csak szemerkélve.
A frissítőkön gyors folyadékpótlás, hűsítés majd irány tovább.
A nyolcadik kilométernél jött a kőkemény hegymenet. Ahogy tudtam kocogtam, de bizony voltak olyan szakaszok ahol már kénytelen voltam gyalogolni. Azért sem álltam meg egy pillanatra sem, csak mentem és mentem…
A cél felé közeledve, még jobban erőt véve magamon az utolsó pár száz métert sprintben nyomtam.
#fentpacsi Árpád vezérrel, érem a nyakban, befutócsomag a kézben és utána egy kis szusszanás. Annyira jól esett ez a 11.6 km, hogy legszívesebben még egyszer mentem volna.
Ez a verseny tényleg CSÚCS, a javából. Jövőre ismét #otttali! Az időeredményem 1:29 lett.
Ok. Ezt most így elolvasva átértékelem, hogy soha többet csúcsfutás…
