Visszatérni egy túrára jó. Visszatérni a túrára leginkább azt jelenti, hogy jól éreztem magam. …vagy azt, hogy van még dolgom az útvonallal. Ha jól számolom, ez lesz a negyedik beszámoló a Pilisi Trapp 40 TT-ről, úgyhogy nyugodtan számíthatom magam visszatérőnek.
Augusztus 31-én, mint azt a rendező BTSSZ hírül adta, rekord számú indulóval zárt a 27. Pilisi Trapp teljesítménytúra. Azt meg én teszem, hozzá, hogy szerintem meleg sem volt még ennyire ezen a túrán, legalábbis, amióta én elindulok rajta.
Már a rajtban azt hallottam többektől, hogy újraterveznek, és inkább egy rövidebb távot választanak a kánikulában, elvégre van a negyvenesen kívül egy huszonötös, egy tizenötös és egy ötös táv is. Én maradtam a hosszúnál… volt még dolgom ezzel az útvonallal.
Gyors nevezés után (igen, nekem ez gyorsan leszaladt) már kocogtam is a kék sávon a Dera-szurdok, és persze utána Csobánka felé. Persze azt terveztem, hogy majd a szurdokban csinálok hangulatfotókat, de annyira kiszáradt a patak, hogy nem álltam le fotózni, különben is a szokásosnál lassabb tempóban haladtam.
Ennek egyrészt az volt az oka, hogy tartottam a későbbi melegtől, és tartalékoltam az erőmet, másrészt az, hogy idén nyáron ismét keveset futottam. Nem bíztam magamban.
Köszönhetően a visszafogott tempónak, no meg a kevés szintnek, kivételesen nem kifulladva értem a csobánkai Szentkúthoz, így a frissítés kérdését hátrasoroltam. Az volt a terv, hogy itt iszom először, utána újratöltöm a kulacsom. Nem kellett.
Ezen a túrán a víz sarkalatos pont. Különösen melegben, mert a következő húsz(!) kilométeren alapesetben nincs vízhez jutási lehetőség, csak annyi, amennyit az ember cipel magával. Igaz, mintegy négyszáz méternyi plusz bevállalásával mégiscsak van egy vízvételi lehetőség úgy hét kilométerrel arrébb. De erről, majd később.
Tehát volt nálam egy liter víz, így indultam neki a következő szakasznak a zöld sáv jelzésen, ami lényegében masszív emelkedő, ez a szakasz foglalja magában a teljes táv szintemelkedésének közel a felét. Hosszú-hegy – Som-hegy – Magas-hegy – Pilis-tető.
Igyekeztem beosztani az erőmet, nem akartam minden emelkedőt megfutni, aránylag sokat botoztam. Szerintem jó tempóval értem a Magas-hegyhez. Innen a Pilis-tetőig biztos volt, hogy egy métert se futok. Viszont még mindig megvolt a vizem, és szomjas sem voltam, így úgy döntöttem, hogy a hátralévő cca 14 kilométerre elég lesz az egy liter víz.
Ez az a pont, ahol a zöld forrás (avagy pötty, vagy tele karika) jelzésen el lehet kanyarodni a Trézsi-kúthoz.
Nem kanyarodtam el. Mentem tovább.
A Pilis-tetőre felvivő zöld háromszög jelzésnél, ittam egy kevés vizet, felbotoztam… az ellenőrzőponton jól esett a karamellás cukor… és utána ismét lehetett kocogni a Sasfészekig. Meg közben megállapítani, hogy itt van az ősz, mert virágzik a kikerics.
Sima út a Sasfészekig, ahol az idén először (ha pénzért is, de legalább) lehetet vízhez jutni. Igaz az idén volt az első alkalom, hogy nem úgy értem oda, hogy szomjas vagyok…
Egyébként azon lehet vitatkozni, hogy jó ötlet vagy nem a pénzért árult víz… Nekem bőven belefért, hiszen, ha az ember jól osztja be, akkor két kilométer múlva Pilisszentléleken ott a kocsma, meg ott a kút. Sajnos a kocsmának, köszönhetően a Mi kis falunk című sorozatnak, mintha elszálltak volna az árai…
Egyébként lefelé megtörtént a csoda, végig tartani tudtam a zöld kereszt jelzést… az hiszem életemben talán másodszor, holott évente legalább kétszer előfordulok ezen a szakaszon.
A két ellenőrzőpontot magába foglaló Pilisszentlélek – Dobogókő szakaszon számomra a neuralgikus pont sokáig a Hoffmann-kunyhó környéke és a Szakó-nyereg előtti kanyar volt a zöld kereszten, viszont az idén a rendezők tökéletesen kitáblázták.
Persze a Hoffmann-kútnál szokás szerint megálltam a vízgyűjtőt fényképezni. Még mindig nem tudok betelni a mesevilág látvánnyal.
Aztán kapaszkodtam tovább felfelé. Volt olyan év, hogy itt futottam, de ebben a melegben, inkább csak a botozás maradt. Így is erősen ömlött rólam a víz mire felértem Dobogókőre.
Itt kicsit összerendeztem magam. Megittam fél liter vizet, igazítottam a zsákon és a cipőn, átnéztem a hátralévő hét kilométer jelzésváltásait…
Ettől a szakasztól azért is tartok, mert volt itt már nagy eltévedésem, és néhány kellemetlen darazsas afférom. Nem árt összeszedetten kocogni.
Az indulási tervekhez képest időm volt bőven, hiszen kilencperces átlagtempóval tudtam le az első harmincöt kilométert, ami ebben a melegben, nekem bőven, jó. Írtam már, hogy tízperces átlaggal terveztem a teljes távot?
Szóval irány le. Tulajdonképpen eseménytelenül. Nem estem el. Nem csípett meg darázs… és ahol elbizonytalanodtam volna, ott tábla, hogy merre menjek.
Az már a piliszentkereszti Szentkútnál derült ki, hogy bizony többekbe belekötöttek az agresszív darazsak. Nem tudom, hogy hogy úsztam meg. Talán túl büdös voltam nekik…
A Szent-kútnál még ittam egy pohár vizet. Kiszámoltam, hogy kényelmesen elérem a buszt, így csak bekocogtam a célba. 6:15:04... és vártam…. meg vártam. Kereken húsz percbe telt, hogy átvegyem az oklevelet a teljesítésért. Közben elment a busz, így bőven maradt időm kipihenni a túrát.
Ezzel az egésszel az a baj, hogy miután az ember megtett egy maratonnyi távot, valahogy baromira nem esik jól az a húsz perces sorban állás, aminek az egyetlen oka, hogy akkor írják meg az okleveleket, holott bőven lett volna rá idő a rajtot követően. …és akkor is rosszul, bár nem a nevem lett elírva, hanem a táv. Most sem értem, hogy az itiner szerinti 42,2 kilométerből, hogy lett 41 az oklevélen. A negyvenet érteném, a negyven kettőt is. De negyvenegy?
Összességében viszont azt kell mondanom, hogy a BTSSZ az útvonal tekintetében (jelzések, itiner) az elmúlt négy évben nagyon nagyot fejlődött, így hiszem, hogy a célba is beszivárog lassan, de biztosan a fejlődés.
Van egy olyan része ennek a túrának (is), ami többeket zavar. Engem nem. Ez pedig a kuponozás, az rajt/célnak illetve ellenőrzőpontnak használt kocsmákban. Erről az a véleményem, hogy mi, túrázók, használjuk a helységet, amiért fizetni illik, és valószínűleg a fizetendő összeg a levásárolható kuponokkal kisebb, mintha a használat díját beépítenék a nevezési díjba, mégis a fogyasztással kb ugyanahhoz az összeghez jut a kocsma. A nevezési díj kuponmentesítése, szerintem több mint négyszáz forinttal emelné a nevezési díjat, szóval szerintem ez a megoldás mindenkinek a leggazdaságosabb.
Rég nem írtam ide, ezért most a pontozást elhagyom, majd akkor veszem elő megint a régi rendszert, ha újra rendszeresen túrázom.
Az általam teljesített útvonal:
A szintrajz:
Most legyen elég annyi, hogy a Pilisi Trapp nekem még mindig fix pont a túranaptárban.
Várom a következőt.
