A lábaddal futsz, vagy az órával? – azt hiszem, valami ilyesmit kérdeztem kissé nagyképűen a Kedvestől pár évvel ezelőtt… amikor azt találta mondani, hogy azért nem ment jól a futás, mert nem volt GPS jel.
Most jött el a mea culpázás ideje. Bocsi!
Bő tíz éve futok, futogatok, túrázok. Teljesítmény orientált vagyok, ezért engem a számok megnyugtatnak. A táv, a tempó, a szint….
Viszonylag gyorsan elkezdtem GPS-es órát használni a futáshoz, mert egyszerűbb használni, mint a telefont ugyanerre. [A kis liezonomat a footpoddal inkább ne is emlegessük.] Nem sorolom a használt és a kipróbált órákat, nem volt ugyan sok, de azért akadt.
A mostani mondanivalómmal kapcsolatban az egyetlen lényeges momentum az az időszak volt, amikor az első gps-es óra gyakorlatilag „felrobbant” a kezemen. Nem, nem lett semmi bajom. A lényeg, hogy akkor pár hétig csak egy mezei stopper segített a futásban. Nem egy nagy dolog, mindössze az volt a hátránya, hogy csak bejáratott útvonalon futottam.
Elvégre nem a kütyüvel futok, hanem a lábammal… Mondtam akkoriban.
Teltek az évek, fejlődtek az órák. Ma már nem akadály, hogy toronyházak vagy fák között indulok. Van jel. A versenyeken nem kell égbeemelt karral állni a tömegben a jelre várva, mert jön…
A kijelzőn ott virít a távolság, az átlagtempó és a szívritmus szentháromsága, ami a pillanatnyi közérzetemmel összevetve tökéletes tervezhetővé teszi a futásom. Tudom, hogy mikor van tartalék, hogy mikor kell éppen abbahagyni, mert nem megy… mikor lehet gyorsítani, mikor kell lassítani…
Aztán a múlt héten egyszer csak nem jött. A fenix3-asom bemondta az unalmast.
Ott álltam futónak öltözve és nem jött a jel.
Melegem lett. Felgyorsult a pulzusom… Magamban mormoltam, hogy „küldj egy jelet”… de a jel csak nem jött. Megfordult a fejemben, hogy hagyom az egészet a francba. Elment a kedvem a futástól. Aztán azzal, hogy „ha nem küldesz jelet, az is egy jel”, erőt vettem magamon, és nekiindultam.
Hónapok óta ez lett a legrosszabb futásom, pedig a lépésszámláló működött. Ismert útvonalon futottam. Nem volt nagy eltérés a mért és a tudott táv közt. Láttam a tempót. …és mégis. Hónapok óta nem ment ilyen rosszul. Ráadásul az utolsó két kilométeren kifogyott a szufla is az órából… onnantól hazasétáltam.
Előkerestem a régi órámat, ami már max egy félmaratont bír, meg mentem a szervízbe… [a másfél éves óra már nem garanciális… ezt hagyjuk is, mert egy másik történet] Ez bizony nem javítható volt az ítélet. Elkezdtem órákat nézegetni. Közben futottam a régi órával, ami kilencven perc után jelzett, hogy fogytán a battery… Onnantól, megint rosszabbul ment a futás.
És be kellett látnom, hogy nincs mese, órát kell vennem…
Szóval bocsi mindenkitől, akinek valaha azt mondtam, hogy nehogymá’ a kütyütől függjön a futás.
Igen, már én is kütyüfüggő vagyok. …és így, bármennyire is sírt tegnap a pénztárcám, megvettem az új futótársat.
Most meg megyek futni.
Utóirat: A nap szépen sütött, az órára szinte csak körönként néztem... Tette a dolgát. ...én meg futottam egy egész jó félmaratont.
