Most egy kicsit uborka a szezon… már nekem.

Az úgy volt, hogy vettem egy, akarom mondani két botot… mert a nordic párban jár. Szóval lecseréltem az eddig használt túrabotokat. Így lett egy pár Komperdell Carbon Balance botom.

A szombati melegben nem is annyira a távolság, hanem a számomra ismeretlen szervezőcsapat vonzott a Csúcshegyhez.

Ma reggel olvasom a statisztikát. A hőségre való tekintettel (ezt én teszem hozzá) 34-en vágtunk neki az 50 kilométeres távnak, ebből 29-en értünk célba. A hőség sem tántorított. - mondhatnám kissé nagyképűen. Jut eszembe:

Meleg volt. Lassabb is voltam...

Vasárnap úgy alakult, hogy belefért a napba egy kocogás.

Tavaly, amikor először vágtam neki, akkor még nyolc órát terveztem, és alig csúsztam ki a hét órából. Majd két hónappal később, igaz, már fülledt melegben alig tudtam végigmenni nyolc órán belül… Ezzel az előzménnyel indultam neki az idén. Meg azzal a tervvel, hogy hét órán belül beérek.

Tavaly éppen hogy, de kicsúsztam a hét órából. Most kicsit sietősebbre vettem a hirtelen melegben... a végeredmény 48 kilométer 6 mérföldkő, meg még valami...

Nem is tudom, hogy ezt az időszaki beszámolót a porcerősítő kúráról minek is minősítsem. Azt hiszem a részleges győzelmi jelentés a helyén való, avagy mi az érdekes abban, ha látszólag nem történik semmi.

Kettős érzéseim vannak. Hirtelen nem is tudom, hogy hol kezdjem, annyi minden kavarog a fejemben a vasárnapi túra kapcsán. Persze leginkább azért, mert, ahogy egyre több mindent látok, vagy látni vélek, a teljesítménytúrázás kapcsán, úgy jövök rá, hogy mi mindent nem veszek…

Ha valaki a Vivicittá poszt alapján azt gondolná, hogy én most már megtaláltam a futáshoz a szent Grált, vagy valami aranyiránytűt, az bizony téved. Mindössze volt egy jó futásom, csak, hogy utána egy héttel már ne legyen olyan felhőtlen a vigyor a célban.

Ha valakinek nem volt kedve a hirtelen lehűlt vasárnap elindulni, azt megértem. De sajnálhatja. Szinte üres volt az erdő... 19 kilométer, 4 mérföldkő.

Vannak álmok, amik megvalósulnak, ha elég kitartó az ember. Ilyen volt a - számomra korábban elérhetetlennek tűnő - VérKör túra teljesítése is. Elsők között neveztünk be öten, a XVII. kerületi „Fussunk Együtt Rákosmentén” csapatból (Adri, Szilvi, Peti, Csabi és…

Még mielőtt valaki azt hinné, hogy az idén mellőzöm a rövidebb, vagy a lassabb túrákat, annak azt kell mondanom, téved. Ugyan olyan jó buli egy kényelmes lekocogott, sétált húsz kilométer, mint egy jobbára futva teljesített ötvenes. Már, ha az ember eltalálja a megfelelő öltözetet.

Mint említettem már, az idén hangsúlyosabb szerepet kapnak a futva (na jó ez túlzás, inkább kocogás az, mint futás…) teljesített teljesítmény túrák. Most ennek van itt az ideje. Mert még mindig nem az a szempont, hogy elmondhassam egy távról, hogy letudtam, hanem az, hogy egyben élvezzem is a…

Az mondják, hogy a hagyományok fontosak. Meg azt is, hogy ez különösen igaz az ünnepi, vagy ünnepekhez kapcsolódó hagyományokra… mondjuk, azt nem tudom, hogy hány alkalom után tekinthető valami hagyományosnak. Itt van példának okáért a Húsvét...

Úgy 53 kilométer... ...1600 méter szintemelkedés… ...5 mérföldkő.

Ez egy bort iszik, vizet prédikál poszt lett. Tisztában vagyok vele. De van az úgy, hogy elkap a gépszíj, és akkor oda a józan ész. A végeredmény: Rákoscsabán a célban elsötétült előttem a világ…

Ötvenesek… nem én, még nem, majd jövőre, most még csak a túrák. Mert úgy érzem, hogy az elmúlt két évben túrákon megtett összesen kétezer kilométer felkészített arra, hogy az idén már egy-egy ötven kilométeres túrát, magamat nem túlhajtva, nem kikészítve… lekocogjak.

Azt hiszem ilyen poszt még nem volt. Beismerem, hogy direkt letértem a túra útvonaláról. Igaz, ez által az csak hosszabb lett, meg a szint is több... és... Szóval:

Azt hiszem, nyugodtam mondhatom már a bevezetőben, hogy ezt a betűszót, hogy VIDE nem csak a túrázóknak, de a terepfutóknak is érdemes megjegyezni. A Verőcei csapat, ha jól értettem, első teljesítménytúráját rendezte a hétvégén… és most joggal emlegethetnék oroszlánkörmöket, meg magasra tett…

Mivel a hétvége eseménytelenül telt, azaz a Téli Mátrához nem volt kedvem, Yours Trulys eseményen nem voltam, csak lefutottam egy féltávot tűrhető tempóval, és csütörtökre nem biztos, hogy megírom az évértékelőt…

Unjuk a ködöt. Mondhatnám egyes szám első személyben is: úgy, hogy unom a ködöt, de szerintem ezzel nagyjából mindenki így van. Mert a köd néha klassz, néha sejtelmes, meg izgalmas, de leginkább unalmas színtelen massza.

Ha január első hétvégéje, akkor a magamfajta fővárosi kocatúrázó hova megy? Naná, hogy Hűvösvölgybe, hátha máshol nem eléggé hideg a hideg, mint tavalyelőtt. Ezért nem unok rá az ismétlődő túrákra, mert szinte hetente más az erdő… évente meg pláne.

Bocs a cím béna szóviccéért, de ezt nem lehetett kihagyni. Pedig azzal kellett volna kezdeni ma, hogy: BÚÉK! Majd a végén... Igazából én nem is ettem túl magam Karácsonykor, no meg a bájglit sem kultiválom, így igazán nem is volt karácsonyi csömöröm Csömörre menet. Csak a…