Nem egész tizennégy óra kellett ahhoz, hogy eldöntsem: ezt egyszer még le fogom futni. Most még csak az volt a cél, hogy (majdnem azt írtam, hogy kényelmesen, de ez túlzás lenne… szóval, hogy) túlerőltetés nélkül célba érjek tizenöt óra alatt ezen a majd nyolcvannyolc kilométeren.
Igen, ez Piros 85 TT (MTSZ: 195,2 pont; rendező: Magyar Vándorok Teljesítménytúrázó Egyesülete). Gyalog szekció. Ki volt ránk írva.
Mondjuk erről kapásból az jutott eszembe:
"...a gyalog a legkisebb méretű, alapesetben más megkülönböztető jellegzetessége nincs. Más magyar elnevezése: paraszt vagy pór." (Wikipédia)
No de, hagyjuk a sakkot.
A 2013-as 35 és a tavalyi 50/B után úgy éreztem a táv nem ellenfél, max az idő… de leginkább az időjárás. Igen az esőtől tartottam, és hajnalban arra ébredtem, hogy esik. Nem nagyon, de azért…
Ilyenkor, már a hűvösebb időben, bajban vagyok a ruházattal, egyszerre akarom megúszni a hajnali és esti hűvös időt, meg a napközbeni kimelegedést. Úgy tűnik, hogy az idén annyival könnyebb lesz, hogy szerencsés kézzel kukáztam (értsd second hand beszerzés) egy kerékpáros felsőt, ami egész jól funkciónál a szél ellen, védi a torkomat, és mivel hosszabb a háta nem gyűri maga alá a hátizsák.
Szóval rövid esélylatolgatás után a rövidnadrág mellett döntöttem, mondván a lában az biztos nem fog fázni, felülre meg két réteg került, ami később a szélben jól is jött.
A nevezés már megvolt ugye előre, a dugókát, itinert átvettem, aztán még tököltem egy sort, hogy minden a helyére kerüljön (például, hogy a fejlámpa a fejemen legyen), és elindultam.
Talán még soha nem számoltam ennyit egy túra előtt, hogy mikor induljak. Mert a Pirosnak, van egy olyan hátulütője, hogy a terepfutókhoz igazodva, az ellenőrzőpontok egyre gyorsabban nyitnak, de például az első pont nyitása még a 6 km/h sebességet sem éri el. Gyakorlatilag azt kell tervezni, hogy Dömösig ne gyorsulja le az ember a pontnyitást, mert akkor állhat és várhat. Nekem azzal, hogy sötétben nem fogok futni 6:20 jött ki ideális rajtidőpontnak, még kilenc percnyit tököltem, és szerencsére a Dömösi pont hamarabb nyitott…
Róka-hegy, Kevélyek…. szép egyenletes tempóban botozva, na jó az Ürömi műút előtt belekocogva, mert kezdtem fázni. Aztán tényleg fel a Kevélyekre, bele a ködbe… reménykedtem, hogy majd kisüt a nap. Szigorúan tartottam magam ahhoz, hogy csak a lejtőkbe kocogtam bele, így is lassítottam a Tölgyikrek előtt, hogy ne pontnyitásra érjek oda.
Utána viszont lejtők jönnek, amibe bele kell kocogni… ez talán az egyik legszebb része a túrának. Itt Balázzsal (bocs, ha keverem a neveket) futottam, mondjuk a lábáztatós részt kihagytam volna… de gyorsan száradt a cipőm.
Dömösre így is hét perccel korábban értünk. Némi folyadék és energiapótlás után, már egyedül indultam tovább Dobogókőre, mondván úgy is megelőznek, én törődjek a saját tempómmal.
Mondjuk, az azért nem egy szívet melengető élmény, hogy caplatsz fel a ködben (ami tulajdonképpen egy rohadt felhő) Dobogókőre és amikor kinézel balra azt látod, hogy a Börzsönyben süt a nap... minimum egy shazbat! csúszott ki a számon.
Tavaly induláshoz képest félórával később indultam, és a tavalyi kilenc órás menetidőt akartam tartani… aztán a kétszer áztatott jobb lábammal Pilisszentkereszt előtt telibe kaptam egy követ, és hirtelen azt is megkérdőjeleztem, hogy a maradék távon végig tudok-e menni… Győzködtem magam, hogy volt már rosszabb, …és közben beért a terepfutó élboly. Olyan jó nézni őket, ahogy frissen elfutnak mellettem.
Azért a Kopár-csárdáig csak összekaptam magam, pontosabban érzéketlenre fájta magát a lábujjam. Ott rövid depó. Máig nem tudom, hogy a meleg leves volt-e a jobb, vagy az üléstől lemerevedés a rosszabb… Mindenesetre kicsit nehezen indultam neki. Előttem a Nagy-Szénás, az agyamban meg az kattog, hogy az idén is világosban kéne beérni a Juliannamajori ellenőrzőpontra.
Azt hiszem arról, hogy menet közben helyrerázódtam, semmi sem mond többet, mint hogy a Hosszú-árok és az emlékfal közötti szakaszt (2,88 km, ↗274 m) bő fél óra alatt tettem meg. Aztán persze fent megálltam körülnézni…
Le Nagykovácsiba, megint egy kis evés, meg ivás, és irány az unalomig ismert Nagykovácsi – Hárs-hegy szakasz. Jó, általában a másik irányból jövök, de ez már tényleg rutin. Világosban. És mintha a másik irányból több lenne a lejtő… Még világosban érem el a Júliannamajor ellenőrzőpontot, ott előkészítem a fejlámpát, ami majd csak öt kilométer múlva kell. Még lámpa nélkül jutok fel a Fekete-fejhez is, sőt egészen a Szépjuhásznéig.
Itt azért már fáradok.
Lámpa elő… mintha nem úgy világítana, ahogy kell. Igaz a 20 lumenes fényereje, különben sem erdőbe való… tényleg le fogom cserélni. Azt hiszem, meghallotta a gondolataimat. Még a János-hegyre felfelé a szürkületben nem rendetlenkedett, de onnan le… a lejtőn, ahol futni akartam… Hogy mondjam? Olyan érzés volt, mintha csak helyzet jelzővel mennék. Én a rövidlátó (magyarul: vaksi) fény nélkül az erdőben… Kísérteties élmény. Persze időnként világított rendesen… amikor nem kellett. Például a Végvári-szikla után, ahol csillagfényben is fel tud menni az ember… Meg aztán, a lámpa 20 lumenes (elvi) teljesítménye városban tényleg elég, de erdőben eleve kevés, és ebből most max 5 lumennyi fény jött ki.
Mire felértem a Piktortégla üregekhez elegem lett. Még a mécses ösvény sem tudott az idén feldobni, csak a közvilágítás Budaörsön. Ott már nem kellett sietni. Láttam az órán, hogy bőven a kitűzött célidőm előtt vagyok, nem kell sietni.
Még egy kis lépcsőzés, tornaterem, ja, hogy itt is dugóka… hát jó. Örülök. Örülünk. Én mondjuk meg vagyok hatódva magamtól (próbáltam titkolni)... jobban sikerült időben, fizikailag, mint terveztem.
Hivatalosan: 13:50:12 …és nem matekolnék azon, hogy mennyi lehetett volna. Ez így volt jó.
Nem azt mondom, hogy nem fáradtam el, de ez így nem vészes. Pont megfelel a felkészültségi szintemnek, nincs másnap robotmozgás. Rendben vagyok.
Úgy mentem a túrára, hogy, ha megvan 15 órán belül, akkor részemről letudtam a Pirost, és úgy jöttem haza, hogy: ezt majd egyszer futva is megcsinálom.
Csak azért nem mondom, hogy minden percét élveztem, mert a szétrúgott jobb kettes lábujj, meg a vakrepülés… az kimaradhatott volna.
Huszonkettedik rendezés. Meg is látszik. Bejáratott, profi munka. Itiner, útvonal, frissítés (itt mondjuk, sértődhetnék egy pont miatt, de nem lényeg)…stb.
Szóval ennél a túránál felesleges részletezni a pontozást, jár a 20+3 pont.
ami a földet tapodta: Salomon Speedcross4;
ami támasztékul szolgált: Komperdell Carbon Balance;
a csomag: Quechua Diosaz raid 10 (tartály nélkül);
ami az időt és az utat mérte: Garmin FR 220 és TomTom Runner (halkan jegyzem meg, hogy talán a szél fútta a műholdakat szana, meg szét, de mind a két óra kb fél százalékkal mért kevesebbet… nem tudom miért, ilyen gondom, nem nagyon volt még velük)
ami a fényt NEM biztosította: Energizer 3 led Headlight (komolyan: falfúráshoz kiváló, városban futáshoz elmegy, de erdőbe… a 20 lumen lószart se ér.)
A Dobogókői képért köszönet Pintér Máriónak!