Valamennyit hűlt. Nosza rajta – gondoltam reggel – majd most. A város úgysem lesz zsúfolt, elvégre még tartanak a nyári szabadságok. Most még lehet(ne) egy jó tempót menni.
Csak a kulcskérdésre nem gondoltam. Mert a hazafelé gurulásnál sok mindenről meg lehet feledkezni, csak a kulcskérdésről nem. Rohadt egy dolog, ha tizenhárom kilométer után jön rá az ember, hogy nem jut be a lakásba, mert a munkahelyén felejtette a kulcsát.
Ha úgy vesszük ezt megúsztam. Már az Andrássyn – az egy olyan 800 méter – megálltam kulcsot keresni. Hiányérzetem volt. Joggal. Irány vissza. A portás, és a kollégák egy része döbbenten néz, amikor begurulok.
Azt hiszem a „sikerem” titka a nadrágom. Egyszerű futónadrág, de valamiért néhányan – ha tehetik – nem bírják ki, hogy ne javasolják, hogy hordjam kívül az alsónadrágom. Mert az olyan batmanos lenne.
Poénokat meghallgattam. Kulcsom a zsákba. Irány haza.
Tényleg jól lehetett menni, de a félóra csúszás (kulcskereséssel együtt) a szokottnál jóval több kerékpárost sodort az utamba. És én is több kerékpáros útjába sodródtam. Sebaj. Volt sikerélményem.
Megint nem ütött el az opelos nő. Tette mindezt a saját (autója) épségének veszélyeztetésével. Eddig mindig széles mosollyal húzta rám a kormányt. Ma nem. Igaz, ma nem kisívben kanyarodott mögülem érkezve, hanem szemből. Ez annyira meglepte, hogy elsőbbséget adott, pedig bőven eljöhetett volna. De ő nem. Most megvárta, amíg átérek az úttesten. Csak a fékcsikorgás zavart egy kicsit. Merthogy csikorgó fékkel jelezte a többi autós, hogy nem veszi jó néven a kereszteződést blokkoló udvariasságot.
Én azért köszönöm.
táv: 14,61 km
idő: 00:57:40
átlagsebesség: 15,36 km/h
csúcssebesség:: 23,0 km/h
