Katarzis nélkül

futás, teljesítménytúra, és a kezdetekben görkorcsolya

Melósok

2009. augusztus 26. 13:40 - regulat

Egyedül. Körbe-körbe. Ez azért fura.

A pályán kívül melósok. Útépítők. Támasztják a lapátot, a kerítést. Nyolc az óra, a műszak még nem kezdődött el, vagy így kezdődik.

kapteren.jpgNézik a hülyét. Annyi azért elhallatszik hozzám, hogy ennek sincs jobb dolga. Mármint nekem. Hogy szaladgálok körbe-körbe, pedig kinőttem a tornaórából. Verseny sincs, és nem is kergetnek. Akkor meg minek.

Úri huncutság, alighanem ezt gondolják. Vagy egyszerűen azt, hogy marha vagyok. Egy nagy hasú megtörli a homlokát velem együtt. Melegünk van.

Néznek.

Nézem őket minden körben. Nem sokat mozdulnak.

Megáll egy autó. Valami művezetőféle lehet, mert elveszítik az érdeklődésüket. A futóbolond helyett van másik. És ettől a másiktól függ a pénzük. Persze, hogy ő az érdekesebb.

Ahogy elmennek a kerítéstől megtörik a varázs. Hirtelen fáradni kezdek. Nehéz lesz a lábam. Szúr a tüdőm, meg a térdem. Az, amelyiken anno átment a pótkocsi… Elvész a lendület. Valaki kiszedhetné az ólmot a cipőmből. Az orrom is megtelik vörös porral. Fogy a levegő.

Lassítok. Lassulok.

A köröket sem számoltam. Még egy gyors kör kéne. Még egy vánszorgás sikerül.

Talán, ha maradtak volna a melósok a kerítés mellett.

Talán akkor több is telik.

2009. augusztus 26. szerda

táv: 2,83 km

idő: 00:17:50

átlagsebesség: 9,52 km/h

csúcssebesség:: 9,9 km/h

14 komment
Címkék: sport futás

A bejegyzés trackback címe:

https://withoutacatharsis.blog.hu/api/trackback/id/tr805627839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

132267 2009.08.26. 19:40:40

Néha azért megyek a kikötőbe, mert ott vannak, és tudom, hogy akkor a virtus végigvisz. : ) Normális.

132267 2009.08.26. 19:41:15

ReTRo, ugye nem baj, hogy állandóan idejárok? Nem kell mindig válaszolnod...

76458 2009.08.26. 20:39:40

Határozottan élvezem, hogy vannak kommentek itt is. Ráadásul ez nagyjából politikamentes övezet... Nagyjából. Különben Bazsalikom tanácsát próbáltam megfogadni, mármint, hogy ne arra gondoljak, hogy mennyi van még a három kilométerig. Majdnem bejött.

bazsalikom 2009.08.26. 21:21:09

Talán holnap is ott lesznek.:)) Mi ez a pótkocsis történet?

76458 2009.08.26. 21:57:46

Holnap sajnos én nem leszek ott, véget értek a szabadnapok. Huhh, a pótkocsis történet kamaszkorom legszebb nyara. Egyébként. De az elején egy megrakott pótkocsi átgurult a térdemen Bélapátfalván. Komoly baj nem lett köszönhetően a szügyig érő sárnak, csak bedagadt és azóta is fáj néha... Megtanultam együtt élni vele, mint a ringen majdnem eltört vállammal... Lényegében soha nem tört el semmim, kivéve a kisujjamat a bal lábamon.

bazsalikom 2009.08.26. 22:47:45

ReTRo, Csak úgy átgurult, mi? Meg csak úgy majdnem eltört. Meg egyszer csak úgy eltört. Minden előzmény, minden ok nélkül. :))) Egyszer mesélhetnél ezekről a történésekről is.

76458 2009.08.27. 04:14:01

Szeretném azt a látszatot kelteni, hogy ha nem is szép (pedig dehogynem), de legalább okos és ügyes vagyok. Valamennyire. A fenti eseményekre, meg annyit lehet mondani, hogy elbénáztam. :)) Azért lehet, hogy részletekben, egyszer, majd... :)) Addig csaljon a látszat.

bazsalikom 2009.08.27. 06:46:11

ReTRo, Csak arra gondoltam, hogy olyan jó gyerek lehettél, mint a testvérem, akinek átment a lábán a csille, leégette a fél arcát, biciklizett a befagyott tavon (beszakadt alatta a jég), stb. Egy idő után az orvos, amikor meghallotta anyu hangját a telefonban, rögtön azt kérdezte, mit csinált a Gyuri már megint. Egyébként nincs kétségem afelől, hogy szép vagy, okos és ügyes. Hogy okosakat írsz, azt még a Népszabadság is elismerte a múlt héten. Akartam is aznap jelezni, hogy olvastalak a Népszabiban, de mire hazaértem, elfelejtettem. Ezért utólag gratula!

bazsalikom 2009.08.27. 06:49:21

Mármint a Népszabiban megjelenéshez gratula, nem az én feledékenységemhez. Úgy látom, nem csak éjszaka írok félreérthetően, hanem hajnalban is.

76458 2009.08.27. 20:18:14

Jelzem, jó gyerek voltam, majdhogynem áldott jó. Ezt különösen a múlt idő hangsúlyozásával szokta emlegetni anyukám... Amúgy kösz a dicséret. Hiú is vagyok. Jól esik. :D

132267 2009.08.28. 10:48:28

Mérleg vagy...nem is értem, mit keresek itt. Te vagy a második ismerősöm, akit kibírok, pedig Mérleg. Az elsőt meg nagyon szeretem, ő barátnő. Nem is hiszem, hogy igazi Mérleg... Az összes többivel - hát minimum nem értjük egymást. Ebből első anyum. Jéééé, tényleg, apuddal? Haladtál már valameddig? Amit megfogadtál ezévben is? :))

76458 2009.08.28. 15:41:15

Tipikus mérleg vagyok. Általában az egyensúlyra, kompromisszumra törekszem, viszont nem kicsi az egóm. Első blikkre sokan nehezen viselnek el... azután van aki megszok. (ez így qrva magyartalan!)

puruttya 2011.04.01. 08:43:32

táv: 2,83 km idő: 00:17:50 Azért 15:30 alatt a 3200m-t illene tudni lefutni. Ejnye-bejnye!

76458 2011.04.01. 09:48:49

puruttya: Közben eltelt másfél év. Változtak a távok, változtak az idők. Erre mondhatni, hogy fejlődésre voltam ítélve... :))
süti beállítások módosítása